Fogadd el a tested, és lefogysz

Ismerek nőket, akik folyton arról panaszkodnak, hogy formátlanok, rútak és kövérek, miközben környezetük nagy szemeket meresztve konstatálja, hogy az adott személynek igen kevés oka van az aggodalomra. Amikor elővesszük 10–20 évvel korábbi fotóalbumainkat, döbbenten állapítjuk meg, hogy kár volt húszas éveinkben megtagadni magunktól például a szoknya viselését, mert semmi okunk nem volt rá. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy jelenlegi életkorunknál 10 évvel idősebbek vagyunk, és ebből a távlatból végiggondolni, hogy melyik az a ruhadarab, melynek viselését most még szorongás nélkül megengedhetjük magunknak. Érdekes feladat lesz ennek fényében újraértékelni a testünket.
Vannak azonban olyan nők és férfiak, akiknek valóban szükségük van a fogyásra. Ahhoz, hogy valaki el tudja dönteni, vajon túlsúlyos-e, nem árt a környezet véleményét is kikérni. Az ember, mint tudjuk, esendő, és sokszor elfogult ítéleteket hoz önmagáról. És ne csupán egy személy szóljon hozzá a témához, hanem le­hetőség szerint meg kell kérdezni többeket. Ha már a szakember − például a há­ziorvos − is úgy látja, hogy le kell adni pár kilót, akkor tényleg érdemes belevágni. De hogyan?

Ha jól bánsz a szervezeteddel, le is fogysz
A fogyás nem egyszerű procedúra, mivel a soványságnak (és a kövérségnek is) összetettek az okai. A testalkatot genetikai tényezők befolyásolják, mint például az anyagcsere sebessége és a zsírsejtek száma, illetve mérete. A zsírsejtek mennyiségét egyébként nem csak a gének határozzák meg: számuk azoknál is magas lehet, akiket életük első hónapjaiban túltápláltak. A genetikai, tehát örökletes faktorok mellett a testsúly kialakításában nagy szerepet játszik még a kalóriafelvétel, amit hétköznapi szóhasználattal evésnek nevezünk. Bizonyos esetekben mindkét faktornak jelentősége van, másoknál viszont csak az egyik vagy a másik tényező okoz súlytöbbletet. Mivel a testsúlygyarapodás nem egyedül a kalóriabeviteltől függ, a kövérség nem feltétlenül utal az evési viselkedésre: a túlsúlyos egyén tehát nem minden esetben eszik sokat.
Sokan panaszkodnak arról, hogy a keserves diétát követően a leadott kilók hamar visszakerülnek eredeti helyükre. A különböző fogyókúrák egyik, a fogyni vágyók dolgát alaposan megnehezítő korlátja az, hogy az élelemtől való megfosztásra reflexes túlevés következik. A pszichológiai okok mellett ugyancsak nehezítő körülmény, hogy étel- vagy kalóriamegvonás esetén mérséklődik az anyagcsere sebessége, csökken a szervezet kalóriafelhasználása, így a „túlélés” érdekében lassul a súlycsökkenés is. Időszakos kúra után továbbá a korábbival azonos ételmennyiséget hatékonyabban használja fel a szervezet, ugyanis a diéta alatt megtanulta, hogy a lehetőségekhez mérten hogyan tud kevésből is több kalóriát hasznosítani. Mindkét válasznak lehetnek evolúciós okai. Egyrészt a történelem során az éhezés túlélésére a leghatékonyabb megoldás az volt, hogy a szervezet a táplálék elérhetőségének pillanatában felhalmozással reagált, másrészt éhínség idején az élőlény lassabban használta fel a korlátozott mennyiségben ren­delkezésére álló kalóriát. Ami régen sikeres életben maradási stratégia volt, az a fogyasztói társadalmakban a fogyókúrázók mumusává vált.

A professzionális megoldás
Milyen stratégiát érdemes kialakítanunk annak érdekében, hogy a nehezen ledolgozott kilók ne rakódjanak vissza? A kutatások szerint már egyéves időtávon is azok a programok sikeresek, amelyekben a résztvevők az evési és mozgásbeli szokásaikon módosítanak: a zsíros ételeket felváltják korszerűbbekkel, kerülik a késő esti lakmározást, rendszeres testmozgást végeznek. A kulcsszó az a magatartás, melyet a pszichológia énhatékonyságnak nevez: aki ilyen nagy életmódváltásra szánja el magát, annak szüksége van arra az érzésre, hogy az adott változást ő maga, nem pedig különféle porok vagy étvágycsökkentők hozták létre. Mivel a gyógyszerek csökkentik az éhségérzetet, a legtöbb fogyókúrázó (a „fogyókúra” szót csak a behatárolt időtartamú fogyási tervekre használjuk) nincs rá felkészülve, hogy a gyógyszer szedése után megküzdjön az éhségérzettel. Az önkontroll kiemelkedő szerepet játszik a sikerességben, különösen ha nem átmeneti, hanem valóban tartós eredményre vágyunk.
V. Komlósi Annamária pszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense szerint a fogyásra irányuló kísérleteken, terápiákon belül két típust kell megkülönböztetni: az egyik célja az egészségmegőrzés, a másiké a külső megjelenés alakítása. A két fajta két külön pszichológiai problémát fed. A pszichológus úgy véli, komoly túlsúly esetén nem szerencsés egyedül kezdeményezni a változást, a tempóra és az időtartamra ugyanis átgondolt programot kell kidolgozni. Szakember bevonása azért is tanácsos, mert elképzelhető, hogy nincs is mód a fogyásra: bizonyos emberek bizonyos testtájai alkatilag nem lehetnek vékonyabbak, számukra tehát a gömbölydedebb formák a normálisak.
Általában elmondhatjuk, hogy jobb, ha a magabiztosság idézi elő a fogyást, mint ha fordítva. Ha el tudjuk fogadni idomainkat, ha szépnek látjuk és láttatjuk őket, akkor idővel valóban széppé lesznek. Ez ritkán megy visszajelzés nélkül. A külvilágból érkező kontrollt természetesen nemcsak a szakemberek jelentik, hanem az egész környezet. Családunk, barátaink egyrészt érzékeltetik velünk, hogy valóban túlsúlyosnak látnak-e bennünket, másrészt végigkísérik fogyásunk történetét. Ha van mellettünk valaki (szakember, család, barátok), mintegy elkötelezzük magunkat a külvilágnak, és ebből a kötelezettségvállalásból már nehezebb kihátrálni. A környezet előtt tett ígéret azt jelenti, hogy a személy komolyan gondolja döntését, ha pedig szakembert vonunk be, akkor vezetett kontroll alá helyezzük magunkat. Nagy húzóerő a fogyni igyekvőnek a közösségi programokban való részvétel lehetősége is. A pszichológus szerint a mozgásprogramok nagyon jót tesznek, de egyedül nehezebben kivihetők. Ha páran összefognak − akár klubok formájában −, akkor sokkal jobb eredményeket képesek elérni.

Ésszerűség és mértéktartás
Ha egyszer tényleg úgy döntöttünk, hogy lefogyunk, akkor nagyon komolyan kell vennünk az elhatározásunkat – állítja V. Komlósi Annamária. A diétázásban nem a technika a lényeges, hanem az, hogy a folyamat végigvihető legyen. A változás ugyanis nem egyik napról a másikra következik be. A legnagyobb probléma az, hogy sokan kampány jellegű fogyókúrába fognak, hirtelen szeretnének minél gyorsabban megszabadulni súlyfölöslegüktől, ezért túlzásba viszik a diétázást, esetleg túl erősen sportolnak, és úgy érzik, ezzel „le is tudták” az egészet, megtették, ami tőlük tellett. A szakértő szerint alapvető fontosságú a (rendszeresre ütemezett) mozgás, amely semmi esetben sem lehet kényszer: csak akkor ér valamit, ha örömet szerez. A rendszeres mozgás következtében a szervezet nyugvó állapotban is több kalóriát éget.
A mozgás tehát egyértelműen előnyös. A különböző diéták rengetegében azon­ban már egy (V. Komlósi Annamária szavával) régi motorosnak sem egyszerű eligazodnia. Annyiféle diétáról olvasunk, hogy a tájékozódásban csupán az ésszerűségre, vagyis a racionális és mértéktartó táplálékbevitelre ha­gyat­kozhatunk. A diéták mellett lényeges elem a hozzáállás is. A cél elérését jelentősen hátráltatja, ha a fogyni kívánó kellemetlen korlátozásnak éli meg a változást, ha a fogyás macerává, megpróbáltatássá válik, s a személy úgy gondolja: egy darabig még „szenved” és megteszi azt, ami „rossz”, hogy utána elérkezzen a vágyott kánaánba. Pedig éppen az a lényeg, hogy a fogyást ne önkorlátozásnak vagy ön­sanyargatásnak éljük meg, hanem egy új életforma pozitív következményét lássuk benne. Ha azt érezzük, hogy képesek vagyunk a változtatásra, ha örülünk a tulajdon akaraterőnknek, akkor a közérzetünk is javulni fog. Próbáljunk ki új recepteket, új ízeket, az étkezésnek és a mozgásnak legyen szertartásos szerepe a hétköznapjainkban, mérjük fel, mennyire esik nehezünkre lemondani egy-egy rossz szokásról – amilyen például a késő esti eszegetés vagy a nehéz gyomor –, és küzdjünk meg vele.
A fogyást vagy a testsúlymegőrzést célzó életmód tehát ne önkorlátozás, hanem önkiteljesedés legyen: minden azon múlik, hogy hogyan tekintünk az átalakulásra. Ahogy a személyiség sem állandó dolog, úgy van testünk is folyamatos változásban. Legyünk elnézőek önmagunkkal, és adjunk mindig esélyt az újnak. Ahogy az életben oly sok minden, az alakformálás is többtényezős jelenség, s a fogyáshoz egyetlen komponens soha nem lesz elég. Aki tartósan fogyni akar, a biztos receptek helyett inkább a testmozgást, a mértéket, a kiegyensúlyozott táplálkozást, és nem utolsósorban a józan észt tartsa irányadónak.

Szerző: Hortobágyi Ágnes, Fotó: © Steven Meisel/Art + Commerce
Ez a cikk címmel az Éva magazin 2009. évi februári számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek