A németek Velencéje – Passau

Amikor tavaly szeptemberben berendezkedtem passaui szállásomon, tele voltam kérdésekkel- azelőtt soha nem hallottam a városról, habár mindössze hat óra Budapesttől. Passau vonattal alig kétórányira található Münchentől, majdnem az osztrák határnál. A németek csak Dreiflüsse Stadt-nak hívják, azaz a Három Folyó Városának, mert a Duna, az Inn és az Ilz folyó triója zárja körbe a kvázi félszigetet, ami a város törzsét alkotja. Ebből következik a vízparti jelleg, ami Ausztriától idegen, s a folyók közvetlen közelsége miatt az épületek stílusa és elrendezése, a szűk utcák inkább Velencéhez teszik hasonlatossá.

A Duna-part itt egészen más a budapestihez képest – a part mentén csupa turistáknak szánt luxuscsoda horgonyoz, melyeket pár óra elteltével sirályok hada vesz birtokba. A másik nagyobb folyó, az Inn partja sziklás, tavasszal és egész nyáron kitűnő kikapcsolódási és tanulási terepet nyújtva a fiatalok és idősebbek számára. Persze az ember – főleg ha huzamosabb ideig él itt – egy pillanatra sem felejti el, hogy valójában hol is van.

Az Inn mentén meghatározott távolságban találkozni játszóterekkel, hintákkal – mindennek megvan a maga kiszámított helye. Az egész városkép nagyon kontrasztos, a látszólagos déli spontaneitás apró részletekben leplezhető le, s az embernek olyan érzése támad, mintha egy gondosan megtervezett legóvilágba csöppent volna, amit az átlagosnál jobban túldíszítettek. A házak – pont, mint a horvát riviérán – a legkülönfélébb színekben pompáznak, viszont nem látni hámló vakolatot; az utcák kétharmada macskakövezett, de a talaj nem egyenetlen vagy elhanyagolt. Öt kilométer hosszú területen terül el az egyetemi városrész, a központhoz közel. Az út egyik oldalán a karok épületei, a másikon a diákok számára létesült szolgáltató egységek – pizzázók, másolócentrumok, apartmanok – sorakoznak, itt egy újabb arcát ismerhetjük meg Passaunak. Az óváros dimbes-dombos szűk sikátoraihoz képest itt a széles forgalmas főúton mindig nagy a zsúfoltság, és a bicikli még a legnagyobb hóesésben sem megy ki a divatból.

Az ötvenezres lakosság egyötödét az egyetemisták adják. Az egyébként csendes városban éjféltől hajnalig teltház van minden szórakozóhelyen, ennek azonban nincsenek kellemetlen vagy veszélyes következményei. A közbiztonság láthatóan jó kezekben van. Hisz ez Németország. A “legnémetesebb” élményem az volt, mikor egyik nap kilenc óra körül az egyetemre igyekezvén az utca felét öt méter mély lyukká változtató munkásbrigádba ütköztem. Koradélután, mikor hazafelé tartottam, a tátongó lyuknak nyomát sem láttam! Mai napig rejtély számomra, hogy varázsolták vissza az utcát eredeti állapotába, főleg ennyi idő alatt.

Nem hagyható ki a helyiek legnagyobb büszkesége – ez az ún. Dreiflüsse punkt, azaz a három folyó találkozási pontja a “félsziget” csúcsában. Tavasztól késő őszig a napsütésben kristálytisztán kirajzolódik a háromféle kék szín találkozási vonala.
Kezdem úgy érezni, hogy kiismertem Passaut. Láttam télen- nyáron, hóban és napsütésben is, és már az első héttől közel éreztem magamhoz. Ez a kétéltű város ugyanis éppúgy nem skatulyázható be, mint Németország. A házak és utcácskák, a víz jelenléte Olaszországot és Horvátországot juttatja eszembe, a bajor vendég- és német rendszeretettel együtt viszont hatásos elegyet alkot. Ez a város, mely igazán sehova sem sorolható, így talán mindenkié, az enyém is.

Szöveg és fotók: kksz. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek