BELÉPÉS | REGISZTRÁCIÓ | 2012. május 24., csütörtök
KAPCSOLAT  



Program és utazás

Két könnyű, díj-jelölt film: Koszorúslányok és A segítség

Itt a vörös szőnyeg-idény, Golden Globe és aztán még ki tudja mi. Ezúttal két, kifejezetten nőkről és nőknek szóló filmet is jelöltek.

2012. 03. 19. 14:02


 

Koszorúslányok (Bridesmaids)

A sztori: Annie (Kristen Wiig) harmincas szingli, annak minden kórtünetével együtt. Legjobb barátnője, Lillian (Maya Rudolph) őt kéri fel, hogy segítsen megszervezni az esküvőjét. Annie keserédes lelkesedéssel vetné bele magát , ám egy újkeletű másik legjobb barátnő, Helen (Rose Byrne) mindent megtesz azért, hogy ő is bebizonyítsa rátermettségét. Annie-t elkapja a versenyszellem, ami elég is ahhoz, hogy az oltárig vezető utat rózsaszirmok helyett időzített bombák szegélyezzék.

koszorúslányok, bridesmaids, szalon, uip-dunafilm

Szerintem: A Koszorúslányok 2011 egyik legnagyobb sikerfilmje volt. A kritikusok az egekig magasztalták a főszereplők játékát, Rotten Tomatoes-on 90%-on áll, két Golden Globe-ra és még számtalan más díjra jelölték. Mást se lehetett hallani róla, mint hogy ezt muszáj megnézni, és hogy végre egy vígjáték, amely bátran hozzányúl mindenhez, amit romantikusnak tartunk. Engedtem a kísértésnek és megnéztem. És azóta nem értem, mit esznek rajta. Pisikaki-viccek menyasszonyi ruhában? Ez a nagy bátorság? Ezzel az erővel a Már megint egy dilis amcsi filmre is hullhatnának a díjak.

Értékelés: 2/10

Rendezte: Paul Feig
Szereplők: Kristen Wiig, Maya Rudolph, Rose Byrne, Wendi Mclendon-Covey, Ellie Kemper, Melissa Mccarthy, Chris O’Dowd
Hossz: 120 perc

Forgalmazó: UIP-Duna Film

 

Szöveg: ES, fotó: UIP-Dunafilm. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.

 

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »

« vissza

Kommentek



Ajánlott cikkek ebben a témában

Az autista szupersztár

A hatéves Ethan videóját több, mint egymillióan nézték meg egy hét alatt.

2012. 05. 04. 12:41

Végre itthon is működik!

Vidékiként elég bosszantó volt, hogy a Tchibo limitált termékieről sorra lemaradtam...

2012. 05. 04. 11:53

Éljen a kerékpár!

A bringázás népszerűségével mostanában mintha nehéz lenne felvenni a versenyt. Hogy miből gondoljuk ezt?

2012. 04. 23. 16:33

2012. 05. 23. 15:23

Pünkösd és gyereknap 2 in 1!
És ha pünkösd, akkor 3 napos hosszú hétvége! Nézzük, hova ruccanhatunk ki a családdal. Heti friss programajánló.

2012. 05. 22. 08:30

Bringás Békéscsaba
Békéscsaba derűs, nyitott, barátságos hely rengeteg zöld felülettel és feltűnő bicajos kultúrával. Linkgyűjtemény következik, a teljes cikk az Éva júniusi számában olvasható.

2012. 05. 21. 07:56

Táborlista 2012.
Ideje tábort választani! Idén is összeállítottuk a legígéretesebb táborok listáját.

2012. 05. 17. 12:19

Programajánló: Föld, víz, levegő
Könyv és Cd-ajánlónk azoknak szól, akik inkább otthon maradnának hétvégén. Akik kimozdulnának, azoknak pillangós előadást vagy túrázást ajánlunk.

2012. 05. 16. 20:53

Fesztiválok Európa-szerte
Ami az Éva júniusi számából kimaradt...










„kinyújtotta a nyelvét, mondom vazze ez málnanyelv a javából, felrántottam a pólóját, és igen, tiszta vörös kiütés volt a hasa."

„Ebben a tesztben lerántom a leplet az Alverde arcpírról: vajon tényleg olyan csodaszer-e, mint ahogy azt állítják róla. Teszt, képek, olvasói vélemények."

"élveztem, nagyon is, szerencsére az nem látszik, hogy az első 5 percben remegett a kezemben a kés :)"


1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció, a programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott.
„Ujjé, a ligetben nagyszerű!”
Változatos gyereknapi programok a városligeti Napozóréten az OTP Kalandparkban, 2012. május 26 -27.-én
Nyerj limitált kiadású Kérastase terméket
A Kérastase Elixir Ultime egy egyedülálló hajszépítő szérum, melynek limitált kiadását nyerheted meg.



Legyél a nyár arca!
Keressük az Imedeen Derma One arcát! Jelentkezz az IMEDEEN szépségversenyére, nyerj ajándékokat, kerülj be a Joy magazinba! (x)
Szójával az évek ellen
A táplálkozástudomány a szóját, igazi csodaszernek tartj, mely sokan más áldásos hatása mellett az öregedés ellen is hat.
Nyerj Dettol automata szappanadagolót!
Mi már kipróbáltuk, praktikus, elegáns és a gyerekeknek nagyon tetszik!


2012. április 2012. június 2012. május a szerkesztő levele öko öko baba bariton Bay Ágota betlen katalin bodza Boros Dóra Bus István címlap család desszert diéta divat DIY eper fagyi gasztró gasztro grill gyerek gyerekek hogyan inspiráló nők Jakabffy Csaba játék játékszabály játékszabályzat kölyök könyv kimenő kis utazás kiskanál lakberendezés létkérdés lustanyu mai tipp május mese nagy utazás nagykanál Nényei Borbála nyaralás nyár nyereményjáték otthon Pócsik Anita pócsik anita program program és utazás programajánló promóció psziché recept receptek Rojkó Annamária saláta süti sorozat Spanyolország spájz Szász Barna szépség és divat szépség és divat szjnick szoprán tartalmi ajánló tábor társadalom töltsd le! tüske veronika tej test és lélek tipp ui. utazás vakáció videó videó werk zoo


Az álmok valóra válnak Súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesíti a Tchibo, a Csodalámpa Alapítvány támogatásával
ageLOC® Technológia: A 40-esek az új 30-asok
Tények és vélemények a fiatalosságról


GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN
"2012 MÁJUSÁBAN 23-án GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN !





PROMÓCIÓ
MAI TIPP

Program és utazás

Szépség és divat

Otthon

Öko

Családi kassza
PSZICHÉ

Család

Sorozat

Test és lélek

Párkapcsolat

Társadalom
RECEPTEK

Spájz

Hagyományos receptek

Mit főzzek ma?
ÉVA TV
JÁTÉK

Töltsd le!

Játssz és nyerj

Csináld magad!

Kupon


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY