BELÉPÉS | REGISZTRÁCIÓ | 2012. május 24., csütörtök
KAPCSOLAT  



Program és utazás

Életem könyvei: Péterfy Bori

„Szívfájdalom, rémálmok, mérhetetlen szomorúság, áradó szeretet, és még sorolhatnám, miken mentem keresztül olvasás közben.”

2012. 03. 22. 13:47


 

Péterfy Bori, életem könyvei, éva magazin

Énekesnő, színésznő. Az Arvisura, a Szkéné, később a Krétakör Színház, valamint Pintér Béla és Társulatának tagja. Az Amorf Ördögök, majd a Péterfy Bori & Love Band énekesnője. A Nemzeti Színház tagjaként 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdem­rend lovagkeresztje kitüntetést. Egy gyermek édesanyja.

Mindig zavarba jövök, amikor kedvenc és meghatározó olvasmány­élményeimről faggatnak, mert az olvasás nekem gyerekkorom óta lételem, olyan természetes, mint az, hogy levegőt veszek. Anyukám irodalomtanár, nagypapám, dédapám költők, írók, műfordítók voltak, a bátyám szintén író lett. A falakat nálunk mindenhol könyvespolcok borították, folyton nyomasztva az embert, hogy ennyi könyvet képtelenség elolvasni. Ezért aztán nagyon fiatalon nekikezdtem, rengeteget olvastam, nagyon sok olyan könyv van, ami meghatározta az életemet, nehéz közülük választani.
Van viszont egy káprázatos dolog, amit többször megélhettem, és ami fontosabbá tett néhány könyvet a többinél. Az, amikor egy regény megelevenedik és én belekerülhetek, élhetek, létezhetem benne. És ez a színház. Az első ilyen csoda Bulgakov A Mester és Margaritája volt. Nagyon sokszor olvastam, és az egyik leg­varázslatosabb regénynek tartom. Az ebből készült színdarabot több mint 10 évig játszottuk a Szkéné Színházban. Fantasztikus előadás volt, és én örökre megjegyeztem a regény legszebb mondatait, átéltem több százszor a legszebb pillanatait, és sírtam mindig a végén. Mikor eljutottam Moszkvába, az első dolgom volt, hogy felkeressem a fontosabb helyszíneket. Aki nem olvasta ezt a könyvet, az nem tudhatja, milyen az igazi szerelem, milyen volt Jézus, milyen a Sátán, és hogy milyen volt a kommunizmus.
A másik fontos könyv, ami szó szerint szíven ütött, szintén orosz – imádom az orosz irodalmat –: Vlagyimir Szorokin A jég című regénye. Nagyon ritkán olvasok olyan könyvet, aminek ilyen erős fizikai hatása van. Szívfájdalom, rémálmok, mérhetetlen szomorúság, áradó szeretet és még sorolhatnám, miken mentem keresztül olvasás közben. Aztán egyszerre csak ott találtam magam a regényben, én lettem az egyik főszereplő, egy bántalmazott, megalázott prostituált, Nyikolajeva. Életem legfontosabb szerepe volt eddig, Mundruczó Kornél rendezte az előadást. Szorokin összes könyvét olvastam, és az egyik színházi fesztiválon Lengyelországban meg is ismerkedtem vele – csodálatos, különleges, karizmatikus férfi.

péterfy bori, életem könyvei, éva magazin, 2011. november

Marlon Brandóval sajnos nem fogok már soha megismerkedni, de szerencsére megjelent E dalra tanított anyám című önéletrajzi regénye, és így egy kicsit többet megtudhattam életem színészéről. Soha nem gondoltam volna, hogy például A keresztapa forgatásán azt csinálta, hogy nem tanulta meg a szöveget, hanem cetlikre írva kitűzdelte mindenfelé a díszletben, meg a partnerek ruhájára, és onnan olvasta, mert szerinte így lett hitelesebb az alakítás. Hát, igaza volt. De rengeteg érdekességet olvashatunk még a forgatásokról, az indiánokról és Marilyn Monroe haláláról is.
És végül énekesnőként hadd ajánljam egy másik énekes könyvét. Nick Cave szintén csodálatos, különleges, kariz­matikus férfi, odavagyok a hang­jáért, a zenéjéért. Aztán kiderült, hogy írni is nagyon jól tud. A rózsa­szín nyuszis borító egy nagyon nyo­masztó, végtelenül szomorú, de mégis nagyon vicces könyvet takar. A Bunny Munro halálát nyá­ron, a tengerparton olvastam, de nem biztos, hogy akkor kellett volna. Ta­lán az előttünk álló hideg őszi esték­hez jobban passzol.

Szerző: Péterfy Bori, portré: Merényi Dávid, tárgyfotó: Jágfai Eszter/Beton fotóstúdió. Ez a cikk a 2011. évi novemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek



Ajánlott cikkek ebben a témában

Szex, satöbbi: Erkölcscsősz anno

Isteni könyvet találtam a minap a pincében. Először nevettem, aztán szörnyülködtem, végül inkább csöndben maradtam.

2012. 03. 18. 13:22

Gebegyerek és Hasipasi: Mindenki ugyanazt akarja

A lányok egyformák. Mind ugyanazt akarja. Már egészen fiatalon. A fiúk is egyformák. Mind ugyanazt akarja. Egy apa naplója: 56. rész.

2012. 01. 06. 16:00

Cicikérdés

„A férfi mohó vágytól fűtve kapcsolta ki az asszony melltartóját, s a két mellbimbó csipkebörtönéből kiszabadulva hetykén meredt az ég felé…”

2012. 01. 03. 11:41

2012. 05. 23. 15:23

Pünkösd és gyereknap 2 in 1!
És ha pünkösd, akkor 3 napos hosszú hétvége! Nézzük, hova ruccanhatunk ki a családdal. Heti friss programajánló.

2012. 05. 22. 08:30

Bringás Békéscsaba
Békéscsaba derűs, nyitott, barátságos hely rengeteg zöld felülettel és feltűnő bicajos kultúrával. Linkgyűjtemény következik, a teljes cikk az Éva júniusi számában olvasható.

2012. 05. 21. 07:56

Táborlista 2012.
Ideje tábort választani! Idén is összeállítottuk a legígéretesebb táborok listáját.

2012. 05. 17. 12:19

Programajánló: Föld, víz, levegő
Könyv és Cd-ajánlónk azoknak szól, akik inkább otthon maradnának hétvégén. Akik kimozdulnának, azoknak pillangós előadást vagy túrázást ajánlunk.

2012. 05. 16. 20:53

Fesztiválok Európa-szerte
Ami az Éva júniusi számából kimaradt...










„kinyújtotta a nyelvét, mondom vazze ez málnanyelv a javából, felrántottam a pólóját, és igen, tiszta vörös kiütés volt a hasa."

„Ebben a tesztben lerántom a leplet az Alverde arcpírról: vajon tényleg olyan csodaszer-e, mint ahogy azt állítják róla. Teszt, képek, olvasói vélemények."

"élveztem, nagyon is, szerencsére az nem látszik, hogy az első 5 percben remegett a kezemben a kés :)"


1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció, a programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott.
„Ujjé, a ligetben nagyszerű!”
Változatos gyereknapi programok a városligeti Napozóréten az OTP Kalandparkban, 2012. május 26 -27.-én
Nyerj limitált kiadású Kérastase terméket
A Kérastase Elixir Ultime egy egyedülálló hajszépítő szérum, melynek limitált kiadását nyerheted meg.



Legyél a nyár arca!
Keressük az Imedeen Derma One arcát! Jelentkezz az IMEDEEN szépségversenyére, nyerj ajándékokat, kerülj be a Joy magazinba! (x)
Szójával az évek ellen
A táplálkozástudomány a szóját, igazi csodaszernek tartj, mely sokan más áldásos hatása mellett az öregedés ellen is hat.
Nyerj Dettol automata szappanadagolót!
Mi már kipróbáltuk, praktikus, elegáns és a gyerekeknek nagyon tetszik!


2012. április 2012. június 2012. május a szerkesztő levele öko öko baba bariton Bay Ágota betlen katalin bodza Boros Dóra Bus István címlap család desszert diéta divat DIY eper fagyi gasztró gasztro grill gyerek gyerekek hogyan inspiráló nők Jakabffy Csaba játék játékszabály játékszabályzat kölyök könyv kimenő kis utazás kiskanál lakberendezés létkérdés lustanyu mai tipp május mese nagy utazás nagykanál Nényei Borbála nyaralás nyár nyereményjáték otthon Pócsik Anita pócsik anita program program és utazás programajánló promóció psziché recept receptek Rojkó Annamária saláta süti sorozat Spanyolország spájz Szász Barna szépség és divat szépség és divat szjnick szoprán tartalmi ajánló tábor társadalom töltsd le! tüske veronika tej test és lélek tipp ui. utazás vakáció videó videó werk zoo


Az álmok valóra válnak Súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesíti a Tchibo, a Csodalámpa Alapítvány támogatásával
ageLOC® Technológia: A 40-esek az új 30-asok
Tények és vélemények a fiatalosságról


GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN
"2012 MÁJUSÁBAN 23-án GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN !





PROMÓCIÓ
MAI TIPP

Program és utazás

Szépség és divat

Otthon

Öko

Családi kassza
PSZICHÉ

Család

Sorozat

Test és lélek

Párkapcsolat

Társadalom
RECEPTEK

Spájz

Hagyományos receptek

Mit főzzek ma?
ÉVA TV
JÁTÉK

Töltsd le!

Játssz és nyerj

Csináld magad!

Kupon


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY