Életem könyvei: Péterfy Bori

Énekesnő, színésznő. Az Arvisura, a Szkéné, később a Krétakör Színház, valamint Pintér Béla és Társulatának tagja. Az Amorf Ördögök, majd a Péterfy Bori & Love Band énekesnője. A Nemzeti Színház tagjaként 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdem­rend lovagkeresztje kitüntetést. Egy gyermek édesanyja.

Mindig zavarba jövök, amikor kedvenc és meghatározó olvasmány­élményeimről faggatnak, mert az olvasás nekem gyerekkorom óta lételem, olyan természetes, mint az, hogy levegőt veszek. Anyukám irodalomtanár, nagypapám, dédapám költők, írók, műfordítók voltak, a bátyám szintén író lett. A falakat nálunk mindenhol könyvespolcok borították, folyton nyomasztva az embert, hogy ennyi könyvet képtelenség elolvasni. Ezért aztán nagyon fiatalon nekikezdtem, rengeteget olvastam, nagyon sok olyan könyv van, ami meghatározta az életemet, nehéz közülük választani.
Van viszont egy káprázatos dolog, amit többször megélhettem, és ami fontosabbá tett néhány könyvet a többinél. Az, amikor egy regény megelevenedik és én belekerülhetek, élhetek, létezhetem benne. És ez a színház. Az első ilyen csoda Bulgakov A Mester és Margaritája volt. Nagyon sokszor olvastam, és az egyik leg­varázslatosabb regénynek tartom. Az ebből készült színdarabot több mint 10 évig játszottuk a Szkéné Színházban. Fantasztikus előadás volt, és én örökre megjegyeztem a regény legszebb mondatait, átéltem több százszor a legszebb pillanatait, és sírtam mindig a végén. Mikor eljutottam Moszkvába, az első dolgom volt, hogy felkeressem a fontosabb helyszíneket. Aki nem olvasta ezt a könyvet, az nem tudhatja, milyen az igazi szerelem, milyen volt Jézus, milyen a Sátán, és hogy milyen volt a kommunizmus.
A másik fontos könyv, ami szó szerint szíven ütött, szintén orosz – imádom az orosz irodalmat –: Vlagyimir Szorokin A jég című regénye. Nagyon ritkán olvasok olyan könyvet, aminek ilyen erős fizikai hatása van. Szívfájdalom, rémálmok, mérhetetlen szomorúság, áradó szeretet és még sorolhatnám, miken mentem keresztül olvasás közben. Aztán egyszerre csak ott találtam magam a regényben, én lettem az egyik főszereplő, egy bántalmazott, megalázott prostituált, Nyikolajeva. Életem legfontosabb szerepe volt eddig, Mundruczó Kornél rendezte az előadást. Szorokin összes könyvét olvastam, és az egyik színházi fesztiválon Lengyelországban meg is ismerkedtem vele – csodálatos, különleges, karizmatikus férfi.

Marlon Brandóval sajnos nem fogok már soha megismerkedni, de szerencsére megjelent E dalra tanított anyám című önéletrajzi regénye, és így egy kicsit többet megtudhattam életem színészéről. Soha nem gondoltam volna, hogy például A keresztapa forgatásán azt csinálta, hogy nem tanulta meg a szöveget, hanem cetlikre írva kitűzdelte mindenfelé a díszletben, meg a partnerek ruhájára, és onnan olvasta, mert szerinte így lett hitelesebb az alakítás. Hát, igaza volt. De rengeteg érdekességet olvashatunk még a forgatásokról, az indiánokról és Marilyn Monroe haláláról is.
És végül énekesnőként hadd ajánljam egy másik énekes könyvét. Nick Cave szintén csodálatos, különleges, kariz­matikus férfi, odavagyok a hang­jáért, a zenéjéért. Aztán kiderült, hogy írni is nagyon jól tud. A rózsa­szín nyuszis borító egy nagyon nyo­masztó, végtelenül szomorú, de mégis nagyon vicces könyvet takar. A Bunny Munro halálát nyá­ron, a tengerparton olvastam, de nem biztos, hogy akkor kellett volna. Ta­lán az előttünk álló hideg őszi esték­hez jobban passzol.

Szerző: Péterfy Bori, portré: Merényi Dávid, tárgyfotó: Jágfai Eszter/Beton fotóstúdió. Ez a cikk a 2011. évi novemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek