Égig érő fák közt

Angolpark, magyar táj
Budapesttől autóval 20 perces út (se) az autópályán, de vonattal is közel van. A városka közepén elterülő parkot nem nehéz megtalálni, ha mégsem lenne meg, táblák is útbaigazítanak.
A kert nagy kapuján belépve szinte meghökkent minket a látvány: egy szépen gondozott óriási angolparkban egy teljesen angol stílusú kastély áll előttünk. Ott jártunkkor még az idő is stimmelt: szitáló, csendes eső permetezte a fákat…
Az építtetők két évszázada, ha nem is angolok, de dánok voltak, a Brunszvikok, tőlük pedig utóbb Habsburg József főherceg, majd Dreher Antal vásárolta meg a kastélyt. Most az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete van benne, ennek köszönheti, hogy nem jutott sok hasonló főúri kastély szomorú sorsára. Belestünk a színes ablaküvegű belső folyosókra is, sőt, a gyerekek az üvegezett verandát is körbefutották néhányszor, ahonnan idegnyugtató kilátás nyílik a parkban lévő kis tóra és szigetre.

Lomb, zene, óvoda
A borongós idő ellenére sokan sétálgattak a parkban. A hely varázsa magával ragadó. Amikor öten is alig érjük körül a kastély előtti csertölgy törzsét, a gyerekek bámulva kezdik felmérni a többi óriást, egyiktől a másikhoz futva: újra és újra próbát kell tennünk. A tóparti négy platán törzse mintha valami óriási torony négy oszlopa volna, a szomorúkőris lombja alatt száraz a föld, sátorként borulnak fölénk az ágak.
A kicsi múzeumba, amely a leghíresebb vendégnek, Beethovennek állít emléket, csak bekukkantunk, majd ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, ide érdemes lesz visszajönni. A kiszűrődő zeneszó segít azért elképzelni, hogy a zeneszerző hogy tölthette itt idejét a csinos Brunszvik lányok mellett.
Meglepő módon a gyerekek leghétköznapibb világa is visszaköszön itt: az óvoda. Brunszvik Terézt az első magyarországi óvodaalapítók közt tartják számon, emlékét érdekes, országosan egyedülálló óvodamúzeum őrzi. Sajnos nem lehet megfogni mindent, pedig szívesen eltologatnánk a százéves játék favillamost…
A közeli cukrászda fagyija után elégedetten kászálódunk vissza a kocsiba: hazafelé én a méltóságos évszázados fákra gondolok, a gyerekek pedig a tágas, futnivaló füves térre és a mesekönyveket idéző soktornyú kastélyra.

Szöveg: Viczián Zsófia, Illusztráció: László Zsuzsi, Fotó: europress

Ez a cikk az Éva magazin 2009. októberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek