Fürdés Füreden, galériával!

Sínen vagyunk
A vasúti utazás a régi szép időket idézi, amikor még egypályás sínpárt építettek a tó köré. Sze­pezdről csak fél óra az út, Budapestről azonban több mint két és fél. Útközben a srácokkal egyre gyorsabban mondogattuk a „füredi nyelvtörőt”, vagyis Rabindranath Tagore bengáli író, költő nevét, akiről sétányt neveztek el a vízparton. Az állomásról egyenesen erre a korzóra igye­keztünk, hiszen itt lehet etetni a hattyúkat, és itt kezdődik a móló, azaz a füredi kikötő. Máté fiam azonnal felrohant egy hatalmas vitorlásra, amely mindenre elszánt turistákkal a fedélzetén kétóránként indul a szabad vizek felé. Sze­ren­csére még idejében lehoztuk a potyautast, és láthattuk, ahogy a szomszéd dokkból kifut a Balaton utolsó működő gőzhajója, a több mint száztíz éves Kelén.

Villák és rétesek
A hajóállomás már csak azért is veszélyes vidék a gyerekes családok számára, mert itt ütötte fel sátrát a környék valamennyi bazárosa. Némi időveszteséggel és apróbb kütyük beszerzésével megúsztuk a dolgot. A sétánytól nem messze 19. századi villasor indul a belváros felé. Itt áll ama nevezetes Horváth-ház (Gyógy tér 3.), az első Anna-bálok színtere, és Blaha Lujza panzióvá alakított egykori villája (Blaha u. 4.), ahol ma bárki eltölthet egy-két hetet. A platánok övezte utcán hamarosan elérkeztünk a Jókai Emlékmúzeumhoz (Honvéd u. 1.), amelynek sok-sok eredeti bútorral és személyes tárggyal berendezett kiállítása a gyerekek számára sem volt megerőltető. Az egy napra elegendő szellemi táplálék után mindannyian kiéhezve estünk be az ínycsiklandozó illatokat ontó rétesboltba (Petőfi u. 21.). Ha eddig Füredet a szőlő és a bor városának nevezték, mostantól legyen inkább a tökös és a meggyes-mákos fellegvára!

Kattints a képre!

Vizet!
Egyre jobban kezdett sütni a nap, és a család apraja a változatosság kedvéért fürödni vágyott. „Füreden fürödni!” – ordítozták lelkesen, nem tudva, amit én (az útikönyvből), hogy a tele­pülés neve a közhiedelemmel ellentétben nem a „fürdés” szóból ered, hanem azt jelenti: „fürjes hely”. Mivel a Balatont már Szepezden kiélveztük, most a kissé távolabb lévő akvaparkot választottuk. A „legdrágább kincsünk a gyer­mek” jelige most is bejött – szerencsére volt nálunk bankkártya –, de innen aztán már nem volt visszaút. Az Annagora Park (Fürdő u. 35.) vízi csúszdákkal, hullámfürdővel, vad folyóval, hagymával és gyerekmedencékkel rendkívüli gyereknapot szerzett mindannyiunknak.

Szöveg: Rojkó Annamária

Ez a cikk az Éva magazin 2007. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek