Életem könyvei

Énekesnő. 2006-os Megasztár-győzelmével Az év hangja lett. 2007-ben az Eurovíziós dalversenyen különdíjat kapott, majd a Kapcsolat koncert magyar vendégeként lépett fel. Gabriel című dala 2010 legtöbbet játszott slágere. Sikere töretlen, két önálló albuma arany-, illetve platinalemez.

Ha elgondolkodom életem eddigi, meghatározó könyvein, szá­mos olyan alkotás van, ami sokat adott nekem. Nyilván ezek kö­zött szerepelnek olyanok, amiket mindenki ismer, mint példá­ul A kis herceg (Antoine de Saint-Exupéry), ezt a mai na­pig háromhavonta a kezembe veszem, vagy az első igazán nagy kedvencem, az Iszony (Németh László), de ott a Hideg krema­tórium (Debreczeni József, nem azonos az ismert politikai publi­cis­tával), a Száz év magány (Gabriel García Márquez) és még sorolhatnám tovább.
Most mégis inkább olyan könyvekről beszélnék, amilyen William Paul Youngtól a Viskó. Nem biztos, hogy mindenkinek azt adja, amit nekem, de belőlem hihetetlen dolgokat váltott ki. Először ta­lál­koztam azzal, hogy mások is úgy, olyan formában hisznek Isten­ben, mint én. Ez az emberi ábrázolás még az ateista embert is megmozgatja. Abban az évben, mikor elolvastam, mindenkinek megvettem karácsonyra!
Ha már itt tartok, gyorsan megemlítem Vlagyimir Megre Anasz­táziáját, amiből szintén sokat tanultam. Az emberekről, a természetről és a fantasztikus szibériai cédrusok hatalmáról, gyógyító erejéről. Anasztázia tulajdonképpen maga a természet szelle­me, aki női alakot öltve odaadja magát egy utazónak, miköz­ben többek között megtanítja őt a gondolat utazásaira is.
Félek, hogy csapongok, mert hirtelen annyi jó könyv jutott eszembe. Édesanyámtól örököltem a könyvek szeretetét, saját kis könyvtára volt. Őt láttam először úgy szagolgatni a könyveket, mintha mind friss gyümölcs volna – számára valóban azok is voltak.
Szabó Magda! Élek-halok érte a mai napig! A bombázások ide­jén, esténként körbeültük a konyhaasztalt, középen egy gyertya pis­lákolt a dunsztosüvegben és anyu csak olvasott... Akkor került a kezembe a Katalin utca, ami szintén kihagyhatatlan élmény. A ba­rát­ság, mely a síron túl is él, Henriett (a halott kis­lány) látoga­tásai, és ahogyan próbál segíteni a barátain, teljesen le­nyűgözött. És a könyv utolsó mondata... Szabó Magda megajándékozott min­ket az írásaival, mind-mind olyan érték, aminek igenis ott kell len­nie a polcunkon. Az ajtó, a Mózes egy, huszonkettő vagy a Régi­módi történet... Most döbbenek rá, tulajdonképpen mégis rajongó típus vagyok. Ilyen érzés ez? Mások koncertekre követik a művészt és lemezeket gyűj­­tenek, én meg Szabó Magdát keresem mindig, és minden köny­ve, amit megvettem, a büszkeségem. Tényleg mintákat meg­formázva vagy inkább utánozva él az ember.

Ne menj oda, kisfiam, gyilkos van ott! Vera Kistlerová köny­vét is anyám erőszakolta ránk, mind­hármunknak el kellett olvasni, még tizenévesen. Így akarta felhívni a fi­gyel­münket a drogok veszélyére. Aján­lom minden kamasznak, aki­vel szalad a világ, és azt hiszi, hogy sosem történhet semmi baj... Na­gyon jó, hogy az anyám haladó szellemiségű ember, aki tanul­ságot adott a kezünkbe. Úgy féltett ben­nünket a mocskos világtól, hogy sze­gény­kém alig tudta kivárni, hogy a könyvet egyikünk kezéből a mási­kéba adhassa.
Végezetül itt van Sebastian Brant­tól a Bolondok hajója: Hobótól kaptam, amikor végre ma­­gyar állampolgár lettem!

Szerző: Rúzsa Magdolna, portré: Szabó Adél, tárgyfotó: Jágfai Eszter
Ez a cikk a 2011. évi májusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek