BELÉPÉS | REGISZTRÁCIÓ | 2012. május 23., szerda
KAPCSOLAT  



Program és utazás

Filmek őszi estékre

Ha az idő szomorkás, nincs jobb, mint filmekkel elütni azt a pár szürke órát..

2010. 08. 26. 11:06


 

mese a szerelemről,mozi.film,Éva magazin,2010 szeptember,kimenőMese a szerelemről – Ábrándos
Az egyszerűség ritka mozis erény, ám szerencsére időről időre felbukkan egy film, amely újból bebizonyítja: a kevés is elég. Egy kőműves (boldog családapa) beleszeret a gyereke új tanárnőjébe, és nem tudja, mit tegyen. Ez nem az első tíz perc, hanem maga a történet. Belső tájakon játszódó, lassú, csendes kalandok története zajlik sok zenével és még több zeneiséggel, a szégyellős, saját érzelmeikről hallgató szereplők óvatosan kerülgetik egymást. És közben azért tele vannak szerelemmel, fájdalommal, árulkodó gesztusokkal. Ebben a filmben az erotika kimerül egy hegedülő nő figurájában, a gyorsaság egy percekig tartó snittben – a közhelyek messze elkerülik a kamerát, még akkor is, amikor az események szelíd kanyarjai végül egy vasútállomásra vezetnek, ahol az egyik szereplő az indulni készülő vonat ajtajában vár, a másik meg talán eljön. Eric Holder szép regénye mintha vászonra született volna: mos­tan­tól nehéz lesz elképzelni ezek nélkül az arcok nélkül. Bemutató: 2010. szeptember 2.
hétmérföldes szerelem,vicces,film,mozifilm,premier,bemutató,Éva magazin,2010 szeptember,kimenőHétmérföldes szerelem – Lehetetlenül vicces
Kellenek azok a filmek, amelyek kedvesen, vagányul emlékeztetnek arra, hogy mindent összevetve, végül is szép az élet – ha tanulságot keresnénk Drew Barrymore filmjében, így foglalhatnánk össze. A színésznő saját, igazi vőlegényével játssza el, mi történik, ha a nagy őt egyáltalán nem kereső pár két tagja elszakad egymástól, és rájön, hogy mégis épp az volt az igazi, akit elveszített. Bemutató: 2010. szeptember 9.
Vespa – Valóságos
Jó dolog, ha egy filmnek véleménye van a világról, különösen, ha a rendező érdekes, érzelmes és egészen vespa,Éva magazin,kimenő,ábrándos,2010 szeptember,premier,moziegyszerű történetbe csomagolja. Olyan egyszerűbe, mint egy népmese. Egy legeslegkisebb fiú, a szegény alföldi cigánygyerek egy csokival szép piros robogót nyer, és nyereményéért a fővárosba utazik. Azok a legjobb részek, amikor az amatőr főszereplő megfeledkezik a színészkedésről, és hagyja, hogy a stáb dokumentarista kíváncsisággal örökítse meg őt és környezetét. Bemutató: 2010. szeptember 23.

 

Szerző: Sas Sándor
Ez a cikk az Éva magazin 2010. évi szeptemberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

 

 

« vissza

Kommentek



Ajánlott cikkek ebben a témában

Szeress bele Disney imádott klasszikusába!

A Susi és Tekergő első Blu-ray-megjelenésén fantasztikus formában parádézik!

2012. 04. 06. 13:14

Premier! Szerencsecsillag

Logan Thibault (Zac Efron) miután leszerel a tengerészgyalogságtól elindul megkeresni azt az ismeretlen lányt, akinek fényképét a háború során találta...

2012. 04. 06. 12:26

Filmbemutató: Polisse

Milyen lehet a gyermekvédelemnél dolgozni a francia rendőrségen? A film Cannes-ban elnyerte a zsűri díját. Kritika következik.

2012. 03. 29. 15:38

2012. 05. 23. 15:23

Pünkösd és gyereknap 2 in 1!
És ha pünkösd, akkor 3 napos hosszú hétvége! Nézzük, hova ruccanhatunk ki a családdal. Heti friss programajánló.

2012. 05. 22. 08:30

Bringás Békéscsaba
Békéscsaba derűs, nyitott, barátságos hely rengeteg zöld felülettel és feltűnő bicajos kultúrával. Linkgyűjtemény következik, a teljes cikk az Éva júniusi számában olvasható.

2012. 05. 21. 07:56

Táborlista 2012.
Ideje tábort választani! Idén is összeállítottuk a legígéretesebb táborok listáját.

2012. 05. 17. 12:19

Programajánló: Föld, víz, levegő
Könyv és Cd-ajánlónk azoknak szól, akik inkább otthon maradnának hétvégén. Akik kimozdulnának, azoknak pillangós előadást vagy túrázást ajánlunk.

2012. 05. 16. 20:53

Fesztiválok Európa-szerte
Ami az Éva júniusi számából kimaradt...










„kinyújtotta a nyelvét, mondom vazze ez málnanyelv a javából, felrántottam a pólóját, és igen, tiszta vörös kiütés volt a hasa."

„Ebben a tesztben lerántom a leplet az Alverde arcpírról: vajon tényleg olyan csodaszer-e, mint ahogy azt állítják róla. Teszt, képek, olvasói vélemények."

"élveztem, nagyon is, szerencsére az nem látszik, hogy az első 5 percben remegett a kezemben a kés :)"


1000 iskoláskorú gyereket keres a rendőrség!
Megújul a Tejesdoboz akció, a programhoz a Szentkirályi ásványvíz csoport is csatlakozott.
„Ujjé, a ligetben nagyszerű!”
Változatos gyereknapi programok a városligeti Napozóréten az OTP Kalandparkban, 2012. május 26 -27.-én
Nyerj limitált kiadású Kérastase terméket
A Kérastase Elixir Ultime egy egyedülálló hajszépítő szérum, melynek limitált kiadását nyerheted meg.



Legyél a nyár arca!
Keressük az Imedeen Derma One arcát! Jelentkezz az IMEDEEN szépségversenyére, nyerj ajándékokat, kerülj be a Joy magazinba! (x)
Szójával az évek ellen
A táplálkozástudomány a szóját, igazi csodaszernek tartj, mely sokan más áldásos hatása mellett az öregedés ellen is hat.
Nyerj Dettol automata szappanadagolót!
Mi már kipróbáltuk, praktikus, elegáns és a gyerekeknek nagyon tetszik!


2012. április 2012. június 2012. május a szerkesztő levele öko öko baba bariton Bay Ágota betlen katalin bodza Boros Dóra Bus István címlap család desszert diéta divat DIY eper fagyi gasztró gasztro grill gyerek gyerekek hogyan inspiráló nők Jakabffy Csaba játék játékszabály játékszabályzat kölyök könyv kimenő kis utazás kiskanál lakberendezés létkérdés lustanyu mai tipp május mese nagy utazás nagykanál Nényei Borbála nyaralás nyár nyereményjáték otthon Pócsik Anita pócsik anita program program és utazás programajánló promóció psziché recept receptek Rojkó Annamária saláta süti sorozat Spanyolország spájz Szász Barna szépség és divat szépség és divat szjnick szoprán tartalmi ajánló tábor társadalom töltsd le! tüske veronika tej test és lélek tipp ui. utazás vakáció videó videó werk zoo


Az álmok valóra válnak Súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesíti a Tchibo, a Csodalámpa Alapítvány támogatásával
ageLOC® Technológia: A 40-esek az új 30-asok
Tények és vélemények a fiatalosságról


GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN
"2012 MÁJUSÁBAN 23-án GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN !





PROMÓCIÓ
MAI TIPP

Program és utazás

Szépség és divat

Otthon

Öko

Családi kassza
PSZICHÉ

Család

Sorozat

Test és lélek

Párkapcsolat

Társadalom
RECEPTEK

Spájz

Hagyományos receptek

Mit főzzek ma?
ÉVA TV
JÁTÉK

Töltsd le!

Játssz és nyerj

Csináld magad!

Kupon


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY