Életem könyvei: Mohácsi István

Belenyúlok színdarabokba, néha saját darabokat is jegyzek; mindezt a bátyámmal, Jánossal, aki meg is rendezi őket, szerintem jól. Nem vagyok különösebben híres, ami jó, mert akkor olyanokat kéne ide írnom, hogy „ha nem mantrázok át heti 3,68 könyvet, úrrá lesz a manuális depresszió”.
A 22-es csapdája Joseph Hellertől. Kábé 13 lehettem, és ma is emlékszem arra a döbbenetes érzésre, ahogy befejezem egy csehszlovák buszon: a vége annyira antiszociális, annyira ellenkezik mindenféle közösségi tudattal (a nemzet háborúja vs. az egyén léte), és rájövök, hogy sajnos igaza van. Hogy a hősök mind meghaltak, és aki meghalt, az halott. És amit a legvégén képvisel a főszereplővé váló Orr, hogy legyél sokkal rafináltabb, mint a többi, és rakd zsebre a világot – ez borzasztó sokat jelentett nekem, és hazudnék, ha nem jelentene még most is.
Ha bárki elkezd egy idézetet P.G. Wodehouse Forduljon Psmith-hez! című könyvéből, én folytatni tu-dom. Aki nem olvasta, azonnal a könyvesboltba, és hajrá! Egy: ez a világ egyik leg-könnyedebb regénye, nincs benne semmi komoly, sőt a modern költészetet is csak a rémségei miatt emlegeti párszor. Kettő: ez a világ egyik leghumorosabb könyve, egyes részeknél még most is kicsordul a könnyem – Wodehouse úgy ír, mint az álom. Három: létrehozta az egyik legszebb karaktert a világirodalomban: Psmith, az örök nyugodt, aki örök szeretettel, szarkazmussal, vidámsággal, fölényességgel néz bele a világba. Azt hiszem, hasonló okok miatt vagyok oda Mark Twain Huckleberry Finnjéért is.
Az arany virágcserép E.T.A. Hoffmanntól mindig is kedvencem volt. Van ugye a hétköznapok rideg világa (amiben oly hosszasan vájkáltak az orosz realisták, lelkük rajta), de a főszereplő Anselmus diák felfedezi, hogy mind emögött csoda meg szép-ség van, amiért éppenséggel még élni is érdemes (nem pedig öngyilkosnak lenni, mint az orosz realisták meg a főhőseik). Hogy érthető legyek: azt tanácsolja, hogy amikor legközelebb fénymásolsz, nézd, hogy milyen vonalakat von a fény a falon. Meg vedd észre a szépet a fa levelében, a járda repedésében, az esőfelhő szürkeségében, az irodád ablaküvegében. Azaz tessék minél többször neked is felfedezni a jelenben a csodát, hogy milyen jó, hogy éppen most létezel. Ádáz egy könyv!

A Zsoltárok könyvét nyugodt szívvel ajánlom hithű ateistáknak is: 3000 év szűrőjén keresztül hozzánk érkező tanácsok arról, hogy hogyan érdemes élni. A 150 zsoltár mind különböző, az én kedvencem pont a századik, és egyszerűen arról szól, hogy legyél vidám meg jókedvű, a megváltoztathatatlanba pedig törődj bele. Nem jó tanács? Mindig derülök az embereken, akik a dugó vagy az időjárás miatt morognak: ezzel az erővel a gravitáció szapulására is pazarolhatnák az energiáikat. Szóval legyél vidám, még akkor is, ha éppen nagyon nagy a baj: még mindig jobb jókedvűnek lenni, mint olyan utálkozó embernek, akit – emlékszel? – gyerekkorunkban furcsállva kinevettünk, és akivé eszünkben sem volt válni.
 

Szerző: Mohácsi István, Portré: Batár Zsolt, Tárgyfotó: Ribánszky Kata, Jágfai Eszter
Ez a cikk Életem könyvei címmel az Éva magazin 2010. évi augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek