BELÉPÉS | REGISZTRÁCIÓ | 2012. május 17., csütörtök
KAPCSOLAT  



Otthon

Régi díszeink

„A régvolt karácsonyok érzését egészen mélyről kell előásnom magamból, hogy eszembe jusson a gyerekkor illata.”

2012. 03. 14. 11:07


CÍMKÉK: 2007. december Tóth Kriszta profimedia.hu psziché karácsony advent család otthon dekoráció


Egyszer, emlékszem, fölfedeztem a lakótelepi erkélyen a múmia­formára csomagolt, hálóval körbetekert fát. De hiába láttam, nem volt azonos azzal, amit majd a Jézuska hoz.
Pedig hazafelé, a lakótelepi házsorhoz közeledve jól látszottak a konyhaablakokból kilógatott fenyők. Addig a szüle­im is ezt a megoldást választották, de tizenegy éves koromban egy­szer csak úgy döntöttek, jó lesz az erkély is. Mintha várták, sőt, finoman sürgették volna, hogy nőjek fel. De én Pán Péter­ként továbbra is gyerek maradtam, még kamaszfejjel is a hideg utcákat róttam, hogy csak a már feldíszített fa látványára érjek haza.
Januárban aztán, amikor potyogni kezdtek a tűlevelek és meg­hajlottak az ágak, reggelenként visszaakasztgattam a szétgurult díszeket. Piros üvegmorzsa maradt az összetört gömbök után, a szőnyegbe pedig beleállt egy-egy tűlevél. Elillant a csoda illata, sárgult a fa.

Fenyőválasztás


Amíg gyereknek számítottam, addig a fa eltüntetése is teljes titokban zajlott. Megfosztották ékeitől és elvitték a lakásból. Attól kezdve azonban, hogy beléptem a felnőttek világába és részt kellett vegyek a díszítésben, nem titkolták többé azt sem, mi lesz a sorsa az ünnepek múltával. Ahogy a gyerekeket megkímélik a haláltól, a pusztulás képeitől, úgy rejtik el előlük a lemeztelenített, száraz ágakra so­ványodott fenyő látványát is. A nagyobbaknak pedig részt kell venniük az elképzelhetetlenben: a fa vetkőztetésében. A halott fenyőt aztán lábánál fogva kivonszolják az utca­sarokra, ahol – mint valami tömegsírba – ráhajítják a kukák mellett növekvő kupacra. Némelyiken, akár a bál után funkcióját vesztett boa, ott tekereg egy-egy piros füzér, a má­sikon meg kibontott szaloncukorpapírok lógnak, mint egy felékszerezett halotton.
Kamaszkoromban, az első közös fabontás után elkö­szön­­­tem a fenyőtől. Ezt a szokásomat egyébként azó­ta is megtartottam: tudom, szentimentális dolog, de így van. Megsimogatom a kiszáradt ágat és ma­­­­gam­­­ban megköszönöm a fának, hogy velünk volt, hogy örömet szerzett. Aztán hátat fordítok a halom­­­­nak és csendben reménykedem, hogy hamar elszállítják, hogy nem kell majd napokig látnom, amint eltűnik a növekvő csont­vázrakás alatt.Csengess a Jézuskának!
Ez a különös bánat sohasem oldódott bennem, sohasem találtam rá jó megoldást. Volt év, hogy földlabdás fenyőt vettem, aztán megpróbáltam ki­ültetni a kertbe: nem maradt meg. A műfenyőre képtelen voltam elszánni magam, noha elméletben jó megoldásnak tartom, ráadásul kiküszöbölhető lenne a fa lakásba való be­von­szolása és a talpba való keserves befaragása, ami persze mindig a férfiak dolga, akik nem vettek ajándékot, égőt, egyebet, és most, az utolsó pillanatban szeretnének mindent beszerezni. Szóval az ingerült farigcsálás helyett jöhetne a zizegő műfenyő, amit az ember – csiribí-csiribá – előhúz a gardróbból. A csodához azonban még így felnőttként is ragaszkodom: a fa érkezik.
A díszeket mélyre csomagolom, mélyről kell őket elővenni. Mint ahogy a régvolt karácsonyok érzését is mélyről, egészen mélyről kell előásnom magamból, hogy a behorpadt zenélő gömbről és a megragasztott sipkájú, kristálycukorfényű hóemberről eszembe jusson a gyerek­kor illata. A régi, kedves figurákat az alsó ágakra akasztom, hogy a fiam lássa őket és minden évben meg­örülhessen: a Jézuska megint ugyanazt a fát hozta el nekünk.

Szerző: Tóth Kriszta, fotó: profimedia.hu. Ez a cikk a 2007. évi decemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek



Ajánlott cikkek ebben a témában

Téli madáretetés

Mitől lesz madárbarát egy kert? Téli madáretetés–program a gyereknek és neked is. A második oldalon galériával!

2012. 01. 02. 09:37

Hókifli és kereszt

Fenyő vagy fagyöngy, halászlé vagy sült pulyka. Minden család a saját hagyományai szerint várja azt a bizonyos decemberi estét. A téli napfordulót.

2011. 12. 14. 11:05

Füstbe ment terv?

A dohányzás nem egyszerű szokás, dohányosnak lenni életforma. A baj csak az, hogy közben kíméletlen pusztulás megy végbe a szervezetben.

2011. 10. 18. 16:57

2012. 05. 17. 11:09

Ebadta esküvő
Képzeljétek, mit találtunk ma szörfözgetés közben az interneten! Állatoknak szóló esküvőt!

2012. 05. 16. 15:42

Ti küldtétek: Hörcsögök a porondon
Kicsi, cuki szőrpamacsok szépségversenyét hirdettük meg. Most megnézheted őket, sőt a júniusi lapszámban további öt hörcsögöt is bemutatunk!

2012. 05. 10. 19:08

Legyen-e itthon delfinárium?
Pár napja Facebook-oldal jött létre, hogy megváltoztassák a hazai szabályzatot és delfinárium épülhessen Magyarországon. Szerinted ez jó ötlet?

2012. 05. 08. 18:02

Dekótipp: ünnepelj otthon!
Nagy feladat, egyben felejthetetlen élmény is egy házi születésnap, évforduló, eljegyzés. Találd ki az esemény hangulatát és szervezz hozzá ünnepi dekorációt!

2012. 05. 04. 11:27

Viperamarás
Egy kislányt megmart Szabolcsban egy fekete keresztes vipera. Veled ez nem történhet meg.








Virágzik a bodza – kár, hogy csak egy-két hétig tart a bodzabokrok őrjöngése. Szerkesztőtársunk megosztja velünk, hogyan szokott bodzaszörpöt készíteni.

Limara az egyik kedvenc sütis-pékes bloggerünk. Hétvégén ezt csináljuk utána:

„a régi bútorokból még nem spórolták ki az anyagot, és ha gondoskodunk róluk, túlélnek bennünket is."


Cirque de Soleil: Alegría A Cirque de Soleil legendás produkciója májusban 5 előadás erejéig lesz látható Budapesten. (x)
„Ujjé, a ligetben nagyszerű!”
Változatos gyereknapi programok a városligeti Napozóréten az OTP Kalandparkban, 2012. május 26 -27.-én



Legyél a nyár arca!
Keressük az Imedeen Derma One arcát! Jelentkezz az IMEDEEN szépségversenyére, nyerj ajándékokat, kerülj be a Joy magazinba! (x)
Szójával az évek ellen
A táplálkozástudomány a szóját, igazi csodaszernek tartj, mely sokan más áldásos hatása mellett az öregedés ellen is hat.


2011. május 2012. április 2012. május anyák napja Éva magazin én és a sclerosis baba bariton Bay Ágota betlen katalin blog bodza címlap család csináld magad csoki desszert diéta divat emmer lászló eper fagyi gasztró gasztro gebegyerek grill habcsók habcsók Hanna-blog inspiráló nők internet iskola-óvoda Jakabffy Csaba játék játékszabály játékszabályzat kalkulátor kölyök könyv kiállítás kimenő kirándulás kiskanál létkérdés lustanyu mai tipp május Móray Gábor mese mi írtuk nagy utazás nagykanál nálunk nálunk Nényei Borbála nyereményjáték otthon Papp Évi program program és utazás programajánló promóció psziché recept receptek Rojkó Annamária saláta Sas Sándor süti sclerosis multiplex simándi júlia sm sorozat spájz Szász Barna szépség és divat szépség és divat szülés szendvics szentgyörgyi kata szex szjnick szoprán tábor társadalom tüske veronika tchibo tej test és lélek Tipozoo műhely tipp Tombor Zoltán ui. vakáció vásárlás web zoo


Az álmok valóra válnak Súlyosan beteg gyerekek kívánságait teljesíti a Tchibo, a Csodalámpa Alapítvány támogatásával
ageLOC® Technológia: A 40-esek az új 30-asok
Tények és vélemények a fiatalosságról


GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN
"2012 MÁJUSÁBAN 23-án GANT KIDS ÜZLET NYÍLIK A MOM PARKBAN !





PROMÓCIÓ
MAI TIPP

Program és utazás

Szépség és divat

Otthon

Öko

Családi kassza
PSZICHÉ

Család

Sorozat

Test és lélek

Párkapcsolat

Társadalom
RECEPTEK

Spájz

Hagyományos receptek

Mit főzzek ma?
ÉVA TV
JÁTÉK

Töltsd le!

Játssz és nyerj

Csináld magad!

Kupon


Írj nekünk! (evamagazin (a) marquardmedia.hu)
Adj nekünk tanácsot! (evamagazin (a) marquardmedia.hu) | Háziorvos (evaszakerto (a) marquardmedia.hu)
Szexológus (evaszakerto (a) marquardmedia.hu) | Szépség (evaszepseg (a) marquardmedia.hu)
Divat (evafashion (a) marquardmedia.hu) | Nagymama-pályázat (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Jelentkezz!
Címlapon az olvasó! | Gardrób (evafashion (a) marquardmedia.hu)
Vendégszerkesztő (evamagazin (a) marquardmedia.hu)

Előfizetői ügyfélszolgálat

© 2012 Éva Magazin | Marquard Média Magyarország
Impresszum | Adatvédelem és jogi nyilatkozat

Tilos az ÉVA Magazin bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének a szerző, illetve a kiadó írásbeli engedélye nélküli újraközlése!

Látogass el a többi kiadványunk honlapjára is:
InStyle | JOY | SHAPE | DesignRoom | LATTE.hu - A nőies oldalad | CKM | PLAYBOY