Edz és civilizál: a ló
A ló több ezer éve az ember társa, és a legutóbbi időkig az emberi civilizáció alapvető kelléke volt. Nem volt nélküle közlekedés, mezőgazdaság, bányaművelés, de még háború sem. Mára a legtöbb területen helyettesítettük – persze csak ott, ahol nem pótolhatatlan.
2012. 02. 02. 14:12
|
|
Lóvá tesz az ember s emberré a ló
Az utóbbi években egyre népszerűbb a lovaglás a fiatalok körében. Ennek csak örülhetünk, hiszen ez nem pusztán sport, hanem életforma, mely megmozgatja minden izmunkat, a természetbe visz, felelősségre nevel, kötelességtudatot táplál, és nem utolsósorban tiszteletadásra késztet. E tulajdonságokat a legtöbb szülő vért izzadva plántálja csemetéjébe, egy ló mellett viszont a legtöbb gyerek örömmel, észrevétlenül szívja magába. Hatalmas feladat rábírni egy nálunk sokkal nagyobb állatot, hogy azt tegye, amit akarunk. A szülőket lehet hisztivel manipulálni, a társakkal szemben lehet erőszakot alkalmazni, kamaszként flegma nemtörődömséggel vállat rándítani a nevelő szavakra, a lóval szemben azonban ezek a magatartásformák teljesen eredménytelenek. Ahhoz, hogy megismerjük a lovaglás nyújtotta élvezetet, tisztelettel és szeretettel kell fordulnunk az állat felé, következetesen, érzelmi hullámzások nélkül kell viselkednünk vele. Komoly, jellemet acélozó próba ez.
Élet a lovardában
A lovaglás egyike annak a kevés sportágnak, ahol az ember egy élő állattal kerül kapcsolatba, el kell sajátítania tehát a ló körüli teendőket is. Már a hároméves gyereket is levihetjük a lovardába, hogy megismerkedjen az állattal, de arra ne számítsunk, hogy máris lovagolni tanul. Felültetik a ló hátára, később talán segíthet az almozásban, kezébe kapja a lóvakarót. Abban általában egyetértés van, hogy 8–10 éves kor előtt önálló lovaglásra a gyerekek még nem alkalmasak sem mentálisan, sem fizikálisan. Ám óvodáskorban is megtanulhatják az egyensúlyozást, a helyes tartást, részt vehetnek a ló és a lószerszámok tisztán tartásának feladatában. Iskoláskorra a lóápolástól az istálló takarításáig sok mindent el tudnak végezni. 14 éves kor körül egyedül is képesek a ló körüli teendőket ellátni, de egy írásban átadott feladatlista segítheti őket az önellenőrzésben.
Mi kell a lónak?
A ló csorda- és zsákmányállat, viselkedését és szükségleteit elsősorban e két tulajdonsága határozza meg. Móczár Melinda, a piliscsabai Berek Lovassport Egyesület elnöke szerint néhány alapvető körülményt mindenképpen meg kell teremtenünk ahhoz, hogy az állat kiegyensúlyozott, egészséges maradjon. A ló akkor érzi magát biztonságban, ha valamelyik fajtársa őrt áll. Ha egyedül van, az őrséget állandóan egymagának kell ellátnia, vagyis pihenni egyáltalán nem tud. Ezért fontos az istálló kialakításánál, hogy semmiképpen ne legyenek az állatok hermetikusan elzárva egymástól, lássák és hallják egymást. Az istállónak az a szerepe, hogy a lovat megvédje a huzattól és a csapadéktól. Ha a legelőn alakítunk ki számukra ilyen helyet, bármilyen zord időjárási viszonyokhoz képesek alkalmazkodni, és naphosszat a szabadban lehetnek. Az is fontos, hogy annyi ló legyen csak egy lovardában, amennyit a terület nagysága megenged. Legyen elegendő legelő, megfelelő nagyságú karám, és külön boksz minden lónak.
Lótartás otthon?
A csikók egészséges fejlődéséhez és a felnőtt állatok tartásához is nagy térre, lehetőleg dombos legelőre van szükség. Csikóknál különösen fontos a fajtársakkal való játék, hiszen csak így tanulhatják meg a lovak közötti kommunikációt. Rengeteg munkával jár folyamatos gondozásuk, takarmányozásuk pedig szakértelmet igényel. Mindennap mozgatni kell őket, ami időigényes feladat. Ha gyermekünknek pónival szeretnénk örömet szerezni, feltétlenül gondoljuk végig, hogy a kislány/kisfiú néhány év alatt kinövi a pónit, az állat azonban 30–40 évig is elél. Ki fogja később gondját viselni?
Vásárolt lónak nézd a fogát (is)!
Ha mégis lótartásra szánjuk el magunkat, feltétlenül vigyünk magunkkal szakembert, aki értő szemmel átnézi az állatot, és észreveszi a jellegzetes hibákat, amelyek később befolyásolhatják a használhatóságot. Az árak széles skálán mozognak attól függően, hogy mire kívánjuk használni a lovat, illetve mennyire előkelő az állat pedigréje. Egy olcsó ló ára 50 ezer forint körül kezdődik, de akár több millió forintért is találunk eladó állatot. Jó kiindulópont egy lovas portál hirdetéseit átnézni (www.lovasok.hu), majd egyeztetett időpontban személyesen megtekinteni a kiszemelt paripát.
Bértartás
Ha saját lovat szeretnénk, de odahaza nem tudjuk megfelelően ellátni, kereshetünk egy lakóhelyünkhez közeli bértartó istállót, ahol szakszerű ellátást kap. A lovardák eltérő szolgáltatásokat nyújtanak, ezért alaposan kérdezzük ki a tulajdonost, mit tartalmaz a havi díj. (Az árak 30 ezer forinttól 100 ezer forintig terjednek.) Mit adnak a lónak enni? Naponta mozgatják-e akkor is, ha nem vagyunk ott? Megfelelő-e az istálló, a pálya? Van-e legelő? Használhatjuk-e a különböző létesítményeket? Bármikor lovagolhatunk-e? Van-e állatorvosi ellenőrzés? A védőoltások és féregtelenítések, a rendszeres patkolás benne vannak-e az árban? Csak akkor bízzuk az állatot az istállóra, ha mindezekre kielégítő és megnyugtató választ kaptunk.
Szöveg: Horváth Zsuzsa, Fotó: europress, profimedia.hu
Ez a cikk az Éva magazin 2010. augusztusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.
Kommentek
És ha pünkösd, akkor 3 napos hosszú hétvége! Nézzük, hova ruccanhatunk ki a családdal. Heti friss programajánló.
2012. 05. 23. 15:23Egyszerű kontyok, hörcsögök, tanfolyam apáknak. Syoss hajkefével is kapható! Megjelenés május 23-án.
2012. 05. 23. 07:52A júniusi számban bemutatjuk az Éva-díj 2012. győzteseit.
2012. 05. 22. 13:002012. 05. 21. 12:08
Fessük át a gyerekszobát!Egy hétvége alatt csodák történhetnek egy gyerekszobával. Nézd meg Dani szobáját és küldj fotót a tiétekről!
2012. 05. 18. 12:22
Hétvégén lugast építünkRengeteg élménnyel ajándékozhatjuk meg az egész családot, ha közös összefogással és csipetnyi energiával lugast vagy pergolát eszkábálunk.
2012. 05. 17. 11:09
Ebadta esküvőKépzeljétek, mit találtunk ma szörfözgetés közben az interneten! Állatoknak szóló esküvőt!
2012. 05. 16. 15:42
Ti küldtétek: Hörcsögök a porondonKicsi, cuki szőrpamacsok szépségversenyét hirdettük meg. Most megnézheted őket, sőt a júniusi lapszámban is bemutatunk öt hörcsögöt!
2012. 05. 10. 19:08
Legyen-e itthon delfinárium?Pár napja Facebook-oldal jött létre, hogy megváltoztassák a hazai szabályzatot és delfinárium épülhessen Magyarországon. Szerinted ez jó ötlet?




