Körforgalom, fecskepelenka, vulkán

Kiről kapták nevüket a vulkánok?
Vulcanus a római mitológiában a tisztító és pusztító tűz istene volt. Alakja később összemosódott a görög kovácsistennel, Héphaisztosszal, de személyiségének sötét oldalát ezután is megőrizte a rómaiak képzeletében. Neki hódolva a győztes csaták után elégették az ellenség fegyvereit, és minden év augusztus 23-án nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére, élő halakat – a tűzzel ellenséges elem képviselőit – dobálva az áldozati tűzbe. Úgy tartották, hogy a félelmetes istenség az Etna alatt vagy a Szicíliától északra fekvő Lipari-szigetek egyik tűzhányója alatt tanyázik. Ezt a szigetet – és a rajta található vulkánt – ma is Vulcanónak hívják.

Ki találta fel a körforgalmat?

Bár a kezdő autósok olykor elátkozzák, a körforgalom igen hatékony közlekedés­szervezési megoldás, amely egyenletesebbé teszi a csomópontok forgalmát, így rengeteg várakozástól megkíméli az autósokat. Alapelvét Eugène Hénard francia építész dolgozta ki a 19. század végén, és 1907-ben az ő elképzelései nyomán született meg Párizsban az akkori Etoile, mai nevén Charles de Gaulle tér pompázatos körforgalmi rendszere. A gyakorlati megvalósítás tekin­tetében viszont két évvel megelőzte őt egy amerikai építész, William Phelps Eno, aki 1905-ben New York városa számára tervezett körforgalmi csomópontot, a máig működő Columbus Circle-t. A megoldás azonban egy angol mérnöknek, Frank Blackmore-nak köszönheti igazi népszerűségét: a hatvanas években ő dolgozta ki a mini körforgalmat, amelyet azóta rengeteg nagyvárosi csomópontban alkalmaznak.

Mi az a fecskepelenka?

Szívderítő érzés elnézni a nyári égen cikázó fecskéket, amint buzgón gyűjtik telhetetlen étvágyú kicsinyeiknek a legyeket, szúnyogokat. Ám merőben másként viszonyulnak e látványhoz azok, akiknek eresze alá e kis légi akrobaták fészkeiket építik, és mindent bepiszkítanak lehulló ürülékükkel. Az ő gondjaikon segít egy ügyes kis eszköz, a fecskepelenka. Egy polcféleségről van szó, amely készülhet fából, műanyagból, bádogból: a lényeg, hogy jól bírja az időjárás viszontagságait, és elég széles legyen, hogy felfogja a lepotyogó szenynyeződéseket. A fészek alá kell fölsze­relni (lehetőleg a költési idő előtt, hogy ne zavarja meg a madárkákat), és aztán már csak időnként le kell takarítani róla a kiszáradt madárpiszkot. Ügyes kezek házilag is összebarkácsolhatják, de pár száz forintért boltban is beszerezhető.

Ez a cikk az Éva 2010. júniusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

« vissza

Kommentek