A hulladékudvar mint olyan
Összegereblyéztünk a hulladékudvarokról mindenfélét. Cikkünkből kiderül az is, hogy milyen árukapcsolás áll fenn a hulladékgazdálkodás és a kultúra között.
2011. 03. 16. 13:50
|
|
A hulladékudvar a szelektív gyűjtési rendszer egyik eleme. A hulladékudvarokba elvihetjük az úgynevezett öko, újrahasznosítás, hulladék, szemét, Éva magazin, 2010 február, hogyanmásodnyersanyagokat (olyan hulladékot, amely más technológiákban mint nyersanyag közvetlenül vagy közvetve felhasználható), azaz a papírt, az üveget, a műanyag flakont, a fóliát, a fém italosdobozt, a textil- vagy a zöldhulladékot. Ezen kívül azokat a hulladékokat is itt veszik át, amelyek a háztartásban nem helyezhetők el, vagy amelyeket a lomtalanítási akciók során sem szállítanak el, például a gumiabroncsot vagy az elektronikai hulladékot is. Szintén átveszik a veszélyes hulladékokat: a szárazelemet, az akkumulátort vagy a lejárt szavatosságú gyógyszert.

A hulladékudvarok csak lakossági hulladékokat fogadnak be, és addig tárolják, míg a hasznosító vagy ártalmatlanító telephelyre el nem szállítják, így garanciánk van rá, hogy szemetünk jó helyre kerül. A fővárosban tizenöt udvar található, ide díjmentesen leadhatja bárki a hulladékot. Érdemes ellátogatni a Fővárosi Közterület-fenntartó honlapjára (www.fkf.hu), ahol az összes budapesti hulladékudvar elérhetőségét megtaláljuk.
Az első fővárosi hulladékudvart 1996-ban nyitották meg a XI. kerületben. A hulladékudvarok önkormányzati területen vannak, de üzemeltetésükről a Fővárosi Közterület-fenntartó gondoskodik. Kevesen tudják, de a háztartásonként kifizetett szemétdíjba nem csupán a szemét elszállítása tartozik bele, de egyéb szolgáltatások is, például a hulladékudvarok fenntartási költsége.
-Az FKF-en kívül vállalkozások is üzemeltethetnek hulladékudvart, de nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelniük – mondta Horti Zsófia, az FKF szóvivője. Jellemzően a veszélyes hulladékot befogadó udvarok között találunk vállalkozásban működő telepet, itt azonban fizetni kell a hulladékleadásért.
Vidéken más a helyzet: nincs egységes, akár egy egész megyére kiterjedő üzemeltető társaság, sőt a szolgáltatásokban is nagy eltérések mutatkozhatnak.
A decemberben lezárult KultÚjra program februárban újraindul – tudtuk meg Hrabetz Györgyi projektvezetőtől. A szabályok nem változnak: az otthon összegyűjtött, majd bármely hulladékudvarban leadott, három kilogramm üveghulladékért vonalkódot kapnak a résztvevők. Ezt követően regisztrálniuk kell a www.kultujra.hu oldalon, ahol beválthatják a krediteket különböző kulturális ajándékokra, illetve programokra. Az eddig csak a fővárosban elérhető játék februártól kibővül az ország egész területére. Természetesen csak azok a települések kapcsolódhatnak be, amelyek fenntartanak hulladékudvart.
December elsejétől a KultÚjrán kívül egy másik játék is elindult: „Az Üveghegy királyai”. Itt is értékes ajándékokat – színházi páholybérletet, könyvutalványt vagy biciklit – nyerhetünk. További újdonság, hogy februártól az iskoláknak külön, csoportos játéklehetőséget nyitnak – igaz, egyelőre csak Budapesten. Az iskolai játékban az osztályok egymással versenyeznek majd, és kirándulásokat nyerhetnek.
Szerző: Biczó Gabriella, Fotó: Europress
Ez a cikk az Éva magazin 2010. évi februári számában jelent meg. Minden jog fenntartva.
Kommentek
A háztartási hulladékok anyagfajtánként történő gyűjtése óriási terheléstől kíméli meg környezetünket, mivel Magyarországon évente 450.000 tonna lakossági csomagolóanyag-hulladék keletkezik.
2011. 07. 06. 17:12A szelektív hulladékgyűjtés az elmúlt néhány évben vált mindennapjaink részévé. Magyarországon jelenleg négyezernél több hulladékgyűjtő sziget áll a lakosság rendelkezésére.
2011. 04. 29. 11:58Hogyan kezdjünk neki az újrahaszbosítás művészetének? Néhány gyakorlati tanács kezdő, és haladó újrahasznosítóknak.
2011. 04. 26. 14:572012. 05. 21. 12:08
Fessük át a gyerekszobát!Egy hétvége alatt csodák történhetnek egy gyerekszobával. Nézd meg Dani szobáját és küldj fotót a tiétekről!
2012. 05. 18. 12:22
Hétvégén lugast építünkRengeteg élménnyel ajándékozhatjuk meg az egész családot, ha közös összefogással és csipetnyi energiával lugast vagy pergolát eszkábálunk.
2012. 05. 17. 11:09
Ebadta esküvőKépzeljétek, mit találtunk ma szörfözgetés közben az interneten! Állatoknak szóló esküvőt!
2012. 05. 16. 15:42
Ti küldtétek: Hörcsögök a porondonKicsi, cuki szőrpamacsok szépségversenyét hirdettük meg. Most megnézheted őket, sőt a júniusi lapszámban is bemutatunk öt hörcsögöt!
2012. 05. 10. 19:08
Legyen-e itthon delfinárium?Pár napja Facebook-oldal jött létre, hogy megváltoztassák a hazai szabályzatot és delfinárium épülhessen Magyarországon. Szerinted ez jó ötlet?




