Augusztus 13-án véget is ér az év?

Augusztus 13-án véget is ér az év?
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

B

Bizonyos számítások szerint így van: ezen a napon éltük fel az éves természeti erőforrásainkat, amik a rendelkezésünkre álltak a Földön. Mit tehetünk annak érdekében, hogy későbbre essen a Globális Túlfogyasztás Napja?

Sokkol a hőség? Van ennél még sokkolóbb mai hírünk: idén már elfogyasztottuk, amink van. Ma van a Globális Túlfogyasztás Napja, holnaptól a jövő kontójára élünk.

Olvasd el ezt is!


Vége. Ennyi volt. Elfogyasztottuk, amink van. A mai napra az emberiség felélte a Föld egy évre jutó erőforrásait. Azaz nem addig nyújtóztunk, ameddig a takarónk ért: egészen pontosan holnaptól, azaz augusztus 14-től december 31-éig már a következő év „terhére” nyújtózunk.

A baj az, hogy ezt nem idén tesszük meg először. A Global Footprint Network 2003 óta hasonlítja össze a természeti erőforrások megújuló képességét az emberiség erőforrásigényével (ökológiai lábnyomával). Kezdetben a dátum, amikorra elfogyasztottuk az éves tartalékainkat, még október elejére esett – idén, 2015-ben már augusztus közepére.

,globális túlfogyasztás napja,túlfogyasztás erőforrások,túlfogyasztás föld,túlfogyasztás energiaforrások,

Ha tehát évről évre többet veszünk el a Földtől, mint amennyit a Föld évről évre adni tud, akkor (kisebb fejszámolás, esetleg a felvételiző kiskamaszunk bevonása után) rádöbbenhetünk arra, hogy idén már nem is a 2016-os év terhére fogunk túlfogyasztani!Simán elképzelhető, hogy a holnapi vacsoránk, a hétvégi kiruccanásunk, az augusztus 20-ai nyaralásunk és így tovább – tehát az év végégig megtörténő, a fogyasztói társadalomban betöltött kényelmes szerepünknek megfelelő összes fogyasztásunk – innentől már a 2019. vagy a 2020. év terhére megy!

Néhány tény, ami segíthet abban, hogy eldöntsd, mit tegyél:

1) Hazánk éves fogyasztásának fedezéséhez 2,5 Földre lenne szükség. Ez azt jelenti, hogy ha az egész világon mindenki a magyar fogyasztási szokások szerint élne, akkor a Globális Túlfogyasztás Napját már május 8-án elérnénk! Lehet, hogy holnaptól érdemes lenne valamiről lemondanunk?

,globális túlfogyasztás napja,túlfogyasztás erőforrások,túlfogyasztás föld,túlfogyasztás energiaforrások,

2) Idén tavasszal 886 holland állampolgár beperelte a holland kormányt, amiért nem védik meg az országot a klímaváltozás hatásai ellen – és júniusban megnyerték a pert. A bírósági határozatnak megfelelően a holland kormánynak 5 éven belül 25%-kal csökkentenie kell az üvegházhatású gázok kibocsátását. A Guardian szerint Belgiumban 8000 állampolgár készül hasonló per indítására, és Norvégiában is várható ilyen. Lehet, hogy érdemes lenne felemelni a hangunkat a törvényes eszközök segítségével?

Olvasd el ezt is!

3) Ha nem vagy harcos típus és a saját fogyasztásod korlátozásához sem érzel elég erőt vagy kedvet, kezdd a folyamatot a kíváncsiságod kielégítésével.
– A saját személyes ökológiai lábnyomodat már számtalan magyar honlapon kiszámíthatod. Klikkelj a Föld Napja Alapítvány oldalára, itt magyar és angol nyelvű site-ok gyűjteményét találod.

– Ha a globális felmelegedés hatásaival szeretnél első körben megismerkedni, megcsinálhatod ezt a kvízt.

– Ha szeretnéd végiggondolni, hogy merre indulj el és mit tehetsz te, akkor itt tesztek és ötletek várnak.

Holnap már késő. Ma van az év utolsó napja. De melyik évé is?

Forrás: wwf.hu

A várandós Katalin hercegnét megtáncoltatja egy játékmackó – nézd meg a fotókat!

Pedig a múltkor még minden programját lemondta a hercegné a terhességi hányás miatt, amiben harmadjára is szenved.

Reese Witherspoont molesztálta egy rendező. 16 éves volt. És ez nem minden…

Jaj, de szörnyű történet ez is, együttérzünk veled, Reese!

Diszkrét, ám mégis rendkívül szexi tetkók romantikusoknak

Romantikusan erotikusak, finoman bújnak meg a bőrön és simulnak bele a női vonalakba.

Mi is akarunk egyet a konyhánkba ezekből a fura, ám igen hasznos kütyükből!

Mostantól még könnyebb dolgod lehet a konyhában!

14 vicces halloweeni dekoráció, amit a gyerkőccel is el tudsz készíteni

Vágjatok bele! De aztán rémisztő legyen ám!

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft