10 tipp attól a kolléganőnktől, akinek mindig ragyog az otthona

Borítókép: 10 tipp attól a kolléganőnktől, akinek mindig ragyog az otthona
Kezdd el őket alkalmazni már most, így megkönnyítheted az ünnepi nagytakarítást!

Nem áruljuk el, ki ő, mivel nem szeretnénk ezzel rossz fényben feltüntetni a többieket... A lényeg, hogy van olyan kolléganőnk, akihez akármikor állítunk be, az otthonában mindig ragyogó rend és tisztaság uralkodik. Még úgy is, hogy néhány eleven kiskölyök és egy férj is részét képezi a lakóközösségnek. Őt kérdeztük, hogyan csinálja? Képzeljétek, egetrengető kinyilatkoztatások nincsenek a válaszai között – egyetlen dologra erősít rá mindegyik pont: a rendszerességre! Lássuk, mik szerinte a legfontosabb pontok.

1. Minden reggel bevetem az ágyat... És a gyerekek is a sajátjaikat.
Kis időbe és jó sok fegyelmezésbe került, amíg megértették, de végül sikerült rávenni őket erre a feladatra (is). Úgy tudtam meggyőzni őket, hogy stopperral lemértük, pontosan hány percükbe kerül megcsinálni, és amikor látták, hogy csupán 3 és fél percet vesz el az idejükből, már nem mertek tiltakozni. És ez nekem is jó motiváció: olyan hamar megvan, és annyival jobban néz ki tőle a hálószoba! Hogy hagyhatnám ki?!

2. Minden este elpakolom a ruháimat... És a férj, gyerekek is a sajátjaikat.
Mert ha összegyűlnek, a hétvégén elég sok értékes perc megy el erre a feladatra. Míg esténként csak két mozdulat: a koszos ruha megy a szennyesbe, a farmer, ami megmenekült, be a szekrénybe. Kész!

3. Rendszeresen megszabadulok a nem használt dolgoktól, illetve nem vagyok gyűjtögető típus.
Hiszek abban, hogy a tárgyak előb-utóbb a fejünkre nőnek és elárasztanak bennünket, ha nem vigyázunk. Sokkal gyorsabban kialakul a káosz abban a háztartásban, ahol sok ugyanazt a funkciót betöltő használati tárgy van, mint ahol csak a szükségesek. Például nekem nem kell kettőnél több merőkanál (egy nagy és egy kicsi), háromnál több matrachuzat, tömérdek mennyiségű konyharuha, törölköző. Ha a régi elhasználódik, mehet törlőrongynak, és csak ekkor veszek újat.

4. Használat után lemosok minden felületet a konyhában és a fürdőszobában.
Így egyetlen törlés csupán – ám ha már rászáradt a tűzhelyre a kifutott leves, a fürdőszoba pulton pedig látszik a vízkő, sokkal macerásabb megtisztítani őket.

5. Van egy előszobaszekrényem...
Életem egyik legjobb befektetése: nincs több szanaszét heverő cipő, székekre ledobált kabát. Hazajövünk, levetkőzünk, és megy minden a szekrénybe.

6. Lefizetem a gyerekeimet.
Lehet, hogy nem a legjobb nevelési módszer, de a portörlésért extra zsebpénz jár. Három gyerekem van, felváltva végzik a munkát – még a fiúk is – így nálunk mindig ragyognak a könyvespolcok.

7. Nem hagyom, hogy felgyűljön a koszos edény.
Inkább mosogatok el gyakran öt tányért, mint ritkábban huszonötöt. Arról nem is beszélve, hogy a mosogatóban várakozó koszos edények látványa – s szaga – elég lehangoló.

8. Nem csak ott porszívózok, ahol a papok táncolnak.
Nem vagyok rest leszedni a porszívó fejét és a csővel benyúlni a nehezen elérhető helyekre. Így sokkal ritkábban van szükség arra, hogy a bútorokat elmozgassuk. Mindig felmosok a szekrények, asztalok, kanapé, ágyak alatt is (minálunk a legtöbb bútor lábakon áll, pont a könnyebb takarítás miatt).

9. Rendszeresen "papírozok".
A sok-sok számla, szórólap korábban rengeteg bosszúságot okozott (minden szabad felületet elborítottak az étkezőben és a konyhában) – most viszont minden héten rászánok 10-15 percet, hogy rendezzem őket: kidobom, ami nem kell, lefűzöm, amire még szükség lehet.

10. Minden héten elvégzek valami nagyobb munkát.
Megpucolok egy ablakot, letörlöm a szekrények tetejét, leporolom az ajtókat, kitisztíttatok egy szőnyeget, kimosom a függönyt az egyik szobában – mindegy, mi az, a lényeg, hogy ne halmozódjon fel a nehéz meló.

Fotók: Europress; lejegyezte: Kocsis Melinda