Láthatás: egy film, amely bárcsak ne szólna többről, mint a gyerekelhelyezés körüli hercehurcáról

Láthatás: egy film, amely bárcsak ne szólna többről, mint a gyerekelhelyezés körüli hercehurcáról

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Minden nap elmegyünk olyan családi drámák mellett, mint amit most az arcunkba tol Xavier Legrand elsőfilmes rendező.

Egy negyven körüli exházaspár ül valami tárgyalószobában két ügyvédnő és egy bírónő társaságában. Azért vannak ott, hogy megegyezzenek a láthatásról, arról, hogy az apa minden második hétvégén magával vihesse a közös gyerekek közül a kisebbiket, a kiskorút. Mindkét ügyvéd komoly érveket sorakoztat fel, mindkét szülő láthatóan igyekszik jó magaviseletet tanúsítani, visszafogni az indulatokat, kizárólag a gyerek érdekeit szem előtt tartani. A kézikamerával felvett jelenet közben eleve az az érzése támad a nézőnek, hogy valami nem stimmel. Négy nő próbál „megregulázni” egy férfit, akinek, szegénynek, bizonyítania kell, hogy odaadó, szerető apuka pusztán azért, hogy kéthetente egyszer láthassa a fiát. De van az egész jelenetben valami, ami legalábbis kétértelművé teszi a helyzetet.

Kép

Később Antoine (az apuka, akit Denis Ménochet játszik – még a mozdulatlan tekintetéből is süt az alig leplezett erőszak, érdemes megjegyezni a nevét) további küzdelmekre kényszerül, miután Miriam (az anya; Léa Drucker játssza) különböző nyilvánvaló ürügyekre hivatkozva igyekszik elejét venni annak, hogy el kelljen engednie Julient (a kisfiút) maga mellől. Például azt mondja, hogy a gyereknek fáj a hasa. Aztán a gyerek fejezi ki óhaját, hogy elcserélné a láthatásos hétvégét a következő nem láthatásossal, mire Antoine értetlenségét fejezi ki, hogy ezt miért nem az anya beszéli meg vele.

Ezen a ponton már az is sejteni kezdi, miről van szó, aki nem látta a Láthatás előzményét, az Avant que de tout perdre („Mielőtt minden elveszne”) című rövidfilmet. Ez volt Xavier Legrand első rendezése még 2012-ből, ugyanazokkal a színészekkel (kivéve a Julient csodálatosan játszó gyerekszínészt; Thomas Groria a Láthatásban bukkan fel először), amelyet rögtön Oscar-díjra is jelöltek. A Láthatás pedig az első nagyjátékfilm-rendezése, amely elhozta a Velencei Filmfesztivál Ezüst Oroszlánját. Ennyit a díjakról. Szóval: az is sejteni kezdi, aki nem látta a rövidfilmben a menekülő Miriamot a gyerekekkel, a horzsolásokat a testén, a trükközést a főnökkel, hogy észrevétlenül léphessenek meg a nővéréhez. És ahogy eszkalálódik a feszültség és változik fokozatosan a kis jóindulattal sértett szülői magatartásként is értelmezhető szekálás valódi, félreérthetetlen erőszakká, lassacskán feltesszük magunkban a kérdést, hogy megúszható-e ez az egész egyáltalán, "meg tud-e változni" valaki, akinek agresszív múltja van, létezik-e olyan puska (egy vadász családban!), amely nem sül el.

A Láthatást március 15-től vetítik az itthoni mozik.

Tovább olvasok
Mostantól törvény tiltja New York államban, hogy átneveljenek melegeket

Hosszú évek kemény munkája előzte meg az átnevelő terápiákat tiltó törvényalkotást.

Vajon ki a nagyobb művész: a természet vagy az organikus szobrász?

Oké, valószínűleg a természet, de amit annak kincseiből – ágakból és gallyakból –alkotott meg ez az úriember, az egészen lenyűgöző, sőt néha még megtévesztő is. Spencer Byles organikus szobraira nemrégiben bukkantunk rá, és annyira elképesztőnek találtuk őket, hogy most veled is megosztjuk!

Kövess minket

60%-os kedvezmény!!! Fizess elő fél évere (5 lapszám) és fél évig az InStyle-t is megkapod!

Csak 3180 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem