11 ismert személy, aki már a nyilvánosság elé állt a Harvey Weinstein-ügyben

11 ismert személy, aki már a nyilvánosság elé állt a Harvey Weinstein-ügyben

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Persze sokkal többen vannak ennél, de mi most kiválogattuk a legfontosabb megszólalásokat. Nagyvonalakban azt is összefoglaljuk, hogy mi történt az elmúlt évtizedek talán legfontosabb szexuáliszaklatási-botrányában.

Az elmúlt évek legnagyobb hollywoodi botrányának látszik, ami most Harvey Weinstein körül zajlik. Egyáltalán nem csak az okozza a balhét ugyanis, hogy az egyik legnagyobb hollywoodi stúdió alapítója, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint Az angol beteg, a Ponyvaregény vagy A király beszéde, szexuálisan zaklatott nők tucatjait, közülük sokan azért nem kaptak meg filmszerepeket vagy más munkákat, mert ellenálltak neki és hasonló okokból nem mertek nyíltan beszélni sem róla. Hanem az is, hogy valószínűleg több százan érintettek még Weinsteinen kívül. Nem feltétlenül cinkosai a mogulnak, inkább olyan emberek, akik valamilyen módon, vétlenül vagy tevőlegesen a cselekmények résztvevői voltak. Többek között

1)) Weinstein felesége, a Marchesa divatház tervezője, Georgina Chapman. Weinstein egy szerdai hír szerint többször megfenyegetett olyan színésznőket, mint Felicity Huffman vagy Sienna Miller, hogy a Marchesa kreációit viseljék gálaeseményeken, különben visszavesznek a filmjeik promóciójára szánt költségvetésből. Erre könnyen rámehet az egész márka is, sajnos.

A most 41 éves Chapman most bejelentette, hogy elhagyja 65 éves férjét (két gyerekük van), de ezt követően Weinstein nyilatkozta, hogy „ő maga biztatta erre”.

Harvey Weinstein és felesége, Georgina Chapman
forrás: Getty Images
Harvey Weinstein és felesége, Georgina Chapman

2)) Ben Affleck több tucat hollywoodi sztárhoz hasonlóan megdöbbenését fejezte ki a botrány fölött, és váltig állította, hogy nem tudott róla, majd ezt követően az egyik korábbi zaklatott, Rose McGowan színésznő „hazugnak” nevezte Afflecket és azt állította, hogy amikor annak idején beavatta a színészt, ő annyit válaszolt, hogy „megmondtam neki, hagyja abba”, miután McGowan mesélt neki Weinstein próbálkozásairól. (Mindez valamikor a 90-es évek végén történt.)

gif

3)) Az egész világ. Seth MacFarlane egy Oscar-gálán házigazdaként elsütötte azt a poént, hogy az öt legjobb női főszereplő kategóriában jelölt színésznek „mostantól nem kell úgy tennie, mintha vonzódna Harvey Weinsteinhez”. Akkor ez most mégis nyílt titok volt vagy nem?

Harvey Weinsteinről október 5-én írta meg a New York Times, hogy színésznőket, asszisztenseket, gyakornokokat zaklatott – például megpróbálta rávenni őket, hogy masszírozzák meg –, és mint Hollywood egyik legnagyobb stúdiójának alapítója a befolyásával tartotta sakkban őket. Azóta még több nő jött elő a saját történetével, és a The New Yorker magazin újabb oknyomozó cikket közölt (a szerző Ronan Farrow, Mia Farrow és Woody Allen fia), amelynek néhány interjúalanya konkrét nemi erőszakról számolt be, és amelyben közzétettek egy rendőrségi hangfelvételt is 2015-ből, amin Weinstein eléggé erőszakosan próbál a szállodai szobájába csábítani egy modellt.

Harvey Weinsteint természetesen kirúgták a saját maga által alapított The Weinstein Companytól, ő maga pedig magángépen egy európai rehabra menekült (azt persze nem mondta meg, hogy hová).

Most összefoglaljuk a fontosabb állításokat a Weinstein-botránnyal kapcsolatban. A galériában szerepelnek áldozatok, akik meg mertek szólalni, és olyan érintettek Hollywoodból, akikkel kapcsolatban felmerülhetett, hogy tudtak róla.

Nézd meg a galériánkat> 11 kép
11 ismert személy, aki már a nyilvánosság elé állt a Harvey Weinstein-ügyben
Az édesítők dzsungelében, avagy mi árt jobban, a cukor vagy a szacharin?

Az Éva magazin 2017/őszi Egészség különszámában olvashatsz a készételekhez használt 61 féle cukorról. Ám a többi édesítővel kapcsolatban is érdemes bővíteni az ismereteket.

Ezeket kéne máshogyan takarítanod a fürdőszobában, hogy egészséges maradj!

Az ember azt hinné, hogy bizonyos dolgokra ritkábban is ráfér a takarítás. Pedig nem.

Tudod, melyik romantikus filmből valók ezek a vicces jelentek? – Töltsd ki a KVÍZT!

Töltsd ki a kvízt és írd meg, hányat tudtál helyesen a válaszok közül!

Mihez kezdj, ha transznemű vagy? És ha a gyerek az?

Hova fordulhat, milyen lehetőségei vannak itthon annak, aki úgy érzi, rossz testbe született? Részlet a novemberi Éva magazinban megjelent összeállításból.

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft