Elképzelhető, hogy a következő népszámláláskor már nem fogják kérdezni az emberek nemét és nemi identitását Nagy-Britanniában

Borítókép: Elképzelhető, hogy a következő népszámláláskor már nem fogják kérdezni az emberek nemét és nemi identitását Nagy-Britanniában
Vagy legalábbis nem teszik kötelezővé a válaszadást. Mindezt a brit statisztikai hivatal illetékesei fogalmazták meg egy ajánlásban, arra hivatkozva, hogy a kérdés diszkriminálja a transzneműeket.

1. Nő 2. Férfi – ennyi szerepelt 2011-ben (amikor utoljára esedékes volt) a brit népszámlálási kérdőív nemi hovatartozásra vonatkozó rubrikájában. Könnyen lehet, hogy ez hamarosan változni fog.

Jó esély van rá ugyanis, hogy a brit polgároknak nem lesz kötelező választ adniuk a nemüket, illetve a nemi identitásukat firtató kérdésekre a népszámlálásokon. Mindezt a brit statisztikai hivatal illetékesei fogalmazták meg egy ajánlásban. A statisztikai hivatal Anglia és Wales népszámlálásáért felelős.

Az ajánlásban foglaltakat azzal indokolták, hogy a kérdés diszkriminatív a transznemű és a nemi identitással nem rendelkező emberek számára, és sok válaszadó azt “irrelevánsnak és tolakodónak” tartotta.

A népszámlálási kérdőívben az ajánlás szerint több válaszlehetőség is szerepel majd az eddigieknél, kiegészül egy “egyéb” rubrikával. Az a lehetőség is megfogalmazódik az ajánlásban, hogy egyáltalán nem kell kötelezővé tenni a kérdés feltevését.

Forrás: Getty Images
Germaine Greer könyve, A kasztrált nő 2002-ben jelent meg magyarul.

Különböző értelmiségiek vitatják az ajánlásban leírtakat: például Germaine Greer, a feminista mozgalom egyik úttörője, A kasztrált nő szerzője azt mondta a Times-nak, hogy a nők már megint vesztesként kerülnek ki ebből az ügyből, mert ez a kezdeményezés a társadalmi nem, a gender jelentőségét ássa alá.

Elegem van ebből. Folyton azt mondogatjuk, hogy a nők mindent kivívtak, amire szükségük volt. Pedig még a létezés jogát sem sikerült megszerezniük
– nyilatkozta Greer.

A következő népszámlálás 2021-ben esedékes. A kérdés még nem eldöntött, egy szóvivő szerint ahhoz “további felmérésekre” lesz szükség. A döntést a brit kormány fogja meghozni.

A novemberi Éva magazinban több írásunk is foglalkozik a transzneműség témájával – október 12-től az újságárusoknál!