Angelina Jolie önként jelentkezett csalinak: felajánlotta, hogy együtt vacsorázik egy vérengző háborús bűnössel

Angelina Jolie önként jelentkezett csalinak: felajánlotta, hogy együtt vacsorázik egy vérengző háborús bűnössel
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

.

...hogy azután így elfoghassák az évek óta bujkáló gerillavezért. Mindez egy halom kiszivárgott dokumentumból derül ki.

Na, ez aztán a hollywoodi kémfilmbe illő történet (lett volna, ha megvalósul): Angelina Jolie élő csalinak jelentkezett a Nemzetközi Büntetőbíróságnál (ICC), hogy segítsen letartóztatni Joseph Kony ugandai gerillavezért, akinek a hadserege több tízezer gyereket rabolt el erőszakkal, hogy kiskorú katonaként, illetve szexrabszolgaként alkalmazzák őket, és tevékenysége következtében több mint 2 millió ugandai vált földönfutóvá.

Mindezt 40 ezer kiszivárgott ICC-dokumentumból tudta meg a Mediapart francia oknyomozó weboldal. „Az az ötlete, hogy meghívja Kony-t vacsorára és aztán ott letartóztassák” – áll az egyik emailben, amelyben az ICC korábbi főügyésze azt is hozzáteszi, hogy Brad Pitt is benne lett volna a buliban. (A levél 2012-ből való.)

Brad támogatja az ügyet. Beszéljünk a logisztikáról. Szeretettel, puszik

- írta Jolie az ICC vezetőinek.

A tervek szerint Jolie és Pitt a Közép-Afrikai Köztársaságba utazott volna az amerikai speciális haderő egy csapatával megtámogatva. Nagyon hollywoodian hangzik, nem igaz?

Kony-ra azóta is 5 millió dolláros váltságdíj van kitűzve, miután emberiesség elleni bűncselekmények miatt üldözik. Jelen pillanatban úgy tartják, hogy valahol a Szudán és Dél-Szudán közti (egyébként vitatott) határvidéken rejtőzködik.

A terv azonban nem vált valóra – tudósít a The Sunday Times.

Angelina Jolie az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottjaként 2001 óta dolgozik aktívan azon, hogy a világ különböző pontjain jobb és biztonságosabb legyen az élet.

Az 56 éves Joseph Kony a világ egyik legveszélyesebb és legkegyetlenebb terroristája. Több mint tíz éve körözik.
forrás: Getty Images
Az 56 éves Joseph Kony a világ egyik legveszélyesebb és legkegyetlenebb terroristája. Több mint tíz éve körözik.

Nézegesd meg ezeket a festményeket is:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Menekültként festi meg a világ legnagyobb vezetőit egy szír művész
50 dolog, amit simán megtehetnél, ha nem aggódnál tovább a tested miatt

Nem azért, mintha hibás lennél azért, mert aggódsz. Csak hogy tudd.

Halloweeni partira rémisztő ufó szemet készíts! Ráadásul finom

Üres kézzel nem illik menni, vendéget fogadni, ez pont elég rémisztő lesz a bulira.

Így spórolhatsz a babaholmikon – 6 okos tipp

Néhány hasznos tipp édesanyáktól, hogy ők miként tudtak spórolni a babaholmik beszerzésekor!

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft