12 éves mormon kislány vállalja, hogy leszbikus! "Hiszem, hogy Isten teremtett ilyennek és ő nem hibázik"

Borítókép: 12 éves mormon kislány vállalja, hogy leszbikus! "Hiszem, hogy Isten teremtett ilyennek és ő nem hibázik"
A gyülekezet előtt tartott beszéde félbeszakadt; az elöljárók kikapcsolták az ifjú Savannah mikrofonját.

Üdv, Savannah vagyok és szeretnék tanúságot tenni – így kezdődik egy kislány beszéde a gyülekezete, egy Utah állambeli mormon közösség előtt. Savannah 12 éves, rajong a rockzenéért és a CNN szerint Disney-animátor szeretne lenni.

A mormon egyházban szokás kiállni a hívek elé bármilyen tartalmú tanúságtétel céljából, ezért a jelenlevők nemigen gyaníthattak semmi rendkívülit, amikor Savannah a piros nyakkendőjében a mikrofonhoz lépett. De ami ezután következett, az végigsöpört az interneten és újra reflektorfénybe állította az egyházat; Savannah 12 éves létére előbújt, a gyülekezet vezetői viszont nem hagyták végigmondani a beszédet. Ilyeneket mond benne a kislány:

Hiszem, hogy mennyei szüleim tettek azzá, aki vagyok, minden részemet. Nem hibáztak, amikor barna szemet adtak nekem, sem akkor, amikor kopaszon születtem. Nem hibáztak, amikor szeplőket adtak nekem, sem akkor, amikor meleggé tettek.

Isten így szeret engem, amilyen vagyok, mert ő minden teremtményét szereti. Hiszem, hogy szándékosan tett ilyenné. Egyetlen porcikám sem tévedésből lett olyan, amilyen. Nem választottam, hogy ilyen legyek és ez nem egy átmeneti állapot. Nem tudok másokat meleggé tenni és nem válik meleggé, aki a környezetemben van. Hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy kedvesen bánjunk egymással akkor is, ha a másik nem olyan, mint mi. Hiszem, hogy egyszerűen szeretnünk kell egymást. Hiszem, hogy jó vagyok… Tudom, hogy nem vagyok elvetemült bűnös amiatt, aki vagyok. Hiszem, hogy Isten megmondaná nekem, ha tévednék.

Remélem, egy nap randizni fogok, iskolai bálokra megyek, kézenfogva járok az utcán és felvesznek az egyetemre.

Remélem, egyszer megtalálom a társam és nagyszerű állásom lesz. Remélem, egyszer majd megházasodom és családom lesz. Tudom, hogy ezek az álmok és kívánságok jók és helyesek. Tudom, hogy leszbikusként részem lehet ezekben és boldog lehetek. Tudom, ha Isten létezik, azt kívánja, hogy boldog legyek – és sosem várná tőlem, hogy egyedül éljek vagy olyasvalakivel, akihez nem vonzódom.

Ezen a ponton a pódiumon ülő egyik férfi kikapcsoltatta Savannah mikrofonját és megkérte, hogy üljön vissza a helyére.

A videót, amit az eseményről a család barátai készítettek, azóta több százezren nézték meg.

Savannah egy évvel korábban bújt elő a szülei előtt, akik biztosították a szeretetükről és az elfogadásukról. Hónapokig tartott, amíg rábeszélte őket, hogy engedjék őt a gyülekezet előtt is vállalni a másságát. Bár még csak 12 éves, Savannah egyik célja az volt ezzel, hogy mások, a nemi identitásukat rejtegető közösségi tagok is erőt merítsenek belőle.

Savannah-t azóta több LMBTQ eseményre is elhívták.
Azt akarom, hogy tudják: van egy szövetségesük, nálam biztonságban vannak. Azt akarom, hogy tudják: mormonként melegnek lenni oké
magyarázta a kislány édesanyjának indoklásképpen, hogy miért akar most tanúságot tenni.

A mormon egyház hivatalos előírásai ma is tiltják az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot éppen úgy, mint a házasságon kívüli szexet.

Az anya, Heather néhány évvel ezelőtt éppen azért lépett ki a mormon egyházból, mert az elutasítja a homoszexuálitást, míg az apa és a lányuk maradt.

Soha nem kényszerítettük, még csak nem is bátorítottuk Savannah-t arra, hogy elmondja a beszédét. De végül úgy éreztük: nem a mi dolgunk dönteni ebben. Ha megtiltjuk neki, ezzel azt üzenjük a lányuknak, hogy valami baj van vele – vagy hogy hallgatnia kell
mesélte az apa, Josh a CNN-nek arról, hogy mi előzte meg a lány kiállását.

A mormon egyház helyi püspöke ugyanakkor egy közleményben elismeri, hogy Savannah beszéde bátor tett volt.

"Ez az incidens gyengéd érzelmeket keltett, elsősorban egy bátor fiatal lány iránt" – írja Judd Law püspök. – Szerinte a gyülekezet továbbra is kapcsolatban marad vele, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a lány és családja érezze a szeretetüket.