A feminizmus a mindennapi apróságoknál kezdődik – írja nyílt levelében a Daeneryst játszó színésznő

A feminizmus a mindennapi apróságoknál kezdődik – írja nyílt levelében a Daeneryst játszó színésznő
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Emilia Clarke a nőnap alkalmából írt nyílt levelet, amelyből kiderül, hogy forradalmi hőstettek nélkül is sokat el lehet érni a nők érvényesülése terén.

Emilia Clake a Trónok harca egyik főszereplőjeként vált világhírűvé; karakterét, Daenerys Targaryent sokan feminista kulturális ikonként emlegetik. Most egy nyílt levelében, amely a brit Huffington Post site-on jelent meg, részletesen ír arról, hogyan lett feminista és mit jelent ez számára a hétköznapokban. Ilyeneket ír például:

„Olyan családban nőttem fel, ahol ténykérdés volt, hogy semmiben sem vagyok más helyzetben, mint az öcsém. Anyukám is ugyanúgy dolgozott, ugyanúgy eltartotta a családot, mint az apukám, a háztartást közösen vezették, ezért természetesnek számított nálunk, hogy egy nő bármit megtehet és meg is kell tennie, amit egy férfi.

Amikor tehát felnőttem, határozott hangom lett, ez azonban nem volt általánosan jellemző a generációmban. Csak sokkal később ismertem fel, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen útravalót kaptam otthonról.”

Kép

„Olyan területen dolgozom, ahol lehetőségem van kiállni a nők jogaiért, és kis szerencsével meg is hallgatnak. A szerepek, amelyeket eljátszottam, megmutatták nekem, milyen, amikor egy nő felemeli a szavát, miközben nem egyenlő esélyekkel száll ringbe és sokan gyűlölik; milyen, amikor feministaként teszi ezt.”

Ha látták a Trónok harcát – nos, vannak benne meztelen jeleneteim. Számtalan módon akartak már tőlem emberek magyarázatok erre. És számtalan oka van annak, hogy nem érzem szükségét a magyarázkodásnak.

„Hiszek abban, hogy minden nap adott a lehetőség, hogy kiálljunk magunkért nőként. Hiszek abban, hogy a gyűlöletet fel tudjuk váltani igazságossággal, nyitottsággal és kedvességgel. (...)

Kezdjük a kedvességgel.

Kedvesség. Tudom, nem túl menő szó. De nagyon is menő, amit kivált. Az eredmények azonnal láthatók, érezhetők, mert valódiak. Ha kedves vagy valakihez, az addig elviselhető napod egy szempillantás alatt élvezhetővé változik. Kedvesnek lenni azt jelenti, hogy megmutatjuk valakinek: látjuk és halljuk őt, és ez igenis számít. Mi több, szexi.”

Képzeljétek el, csak egy pillanatra, mi történne, ha mindannyian törekednénk rá, hogy kedvesebbek legyünk, nap mint nap, őszintén – nem lenne hihetetlen érzés?

„A mostani nőnap alkalmából nem valami egetrengető gondolatot vetek fel, azt meghagyom a vezetőinknek és a politikusoknak; inkább azt ajánlom, hogy mindannyian élesszük újra magunkban a kedvesség-génünket, hozzuk mozgásba és osszuk meg egymással, nővéreinkkel és fivéreinkkel.”

Ez a videó majdnem meggyőzött minket arról, hogy vegánná kell válnunk, de azután kiderült, hogy...

Egy brit fiatalember 10 pontban elrappeli a veganizmussal kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseket. A csávó zseniális, csakhogy van egy kis bibi...

Ezért jó, ha hagyod a kölyköt „unatkozni”

Az unalom valójában nagyszerű dolog! Elmondjuk miért...

Ezért vagyok 30-on (jóval) túl is szingli

Őszinte beszámoló egy 36 éves egyedülálló csajtól, aki bevállalta.

5 sztár, akinek nem volt elég 1 menyasszonyi ruha az esküvőjén

Képtelenek voltak választani? Vagy új – és meglehetősen puccos – divat van születőben? Akárhogy is, egyre többen esküsznek arra, hogy többféle menyasszonyi ruhában mutassák meg magukat az olvadozó násznépnek – és persze az egész world wide webnek.

Fizess elő az Instyle magazinra egy évre most 70%-os kedvezménnyel!
Borító

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Egyéves Éva-előfizetés és féléves Apa-előfizetés most több, mint 40% kedvezménnyel!

Csak 4990 Ft