Le a kalappal! Jane Fonda 79 évesen felvállalta, hogy megerőszakolták és gyerekkorában molesztálták

Le a kalappal! Jane Fonda 79 évesen felvállalta, hogy megerőszakolták és gyerekkorában molesztálták
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Azt hittem, az én hibám, mert nem azt tettem vagy mondtam, amit kellett volna.” A színésznő egy interjúban mondta el az elmondhatatlant.

„Csak hogy megmutassam – mondja Jane Fonda egy online magazinban megjelent interjúban –, milyen mértékig képes károsan hatni a patriarchátus a nőkre:

engem megerőszakoltak, gyerekként molesztáltak és rúgtak már ki azért, mert nem voltam hajlandó lefeküdni a főnökömmel. Minden alkalommal azt gondoltam, hogy az én hibám; hogy nem azt tettem vagy mondtam, amit kellett volna.

Ismerek fiatal lányokat, akiket megerőszakoltak és még csak nem is voltak tisztában vele, hogy erőszak történt velük. Azt gondolják: 'Biztos azért történt, mert nem megfelelően mondtam nemet.' A nőmozgalom egyik nagy vívmánya, hogy ráébresztett bennünket: az erőszak és a visszaélés nem a mi hibánk. Meggyaláztak bennünket, és ez nincs rendben.”

A 79 éves színésznő mindezt egy másik Oscar-díjas színésznőnek, a 27 éves Brie Larsonnak mondta el, ő készítette ugyanis vele az interjút.

Jane Fonda korábban azt is elmondta, hogy az ő édesanyja is erőszak áldozata volt, és ez összefüggésben állt azzal, hogy öngyilkosságot követett el, amikor Jane 12 éves volt.

A színésznő fiatal kora óta kiáll különböző ügyek mellett; 2001-ben megalapította a Jane Fonda Center for Adolescent Reproductive Health nevű intézményt, amelynek célja tizenéveskori terhességek megelőzése, de az erőszak áldozatainak is segít.

Kép

Brie Larson, is elkötelezett a nőjogok iránt; az interjúban, beszélgetőtársként elmondta például, hogy csak olyan szerepeket vállal el, amelyekhez szenvedély fűzi. Oscar-díját például A szoba főszerepéért nyerte 2016-ban; egy anyukát játszott, akit kisfiával éveken át fogva tartott egy idősebb férfi, aki a gyerek biológiai apja is. Brie diadalmenete érdekes fordulatot vett, amikor a hagyománynak megfelelően neki (a tavalyi legjobb női főszereplőnek) kellett átadnia Casey Afflecknek a legjobb férfi főszerepért járó Oscart. Casey győzelmét mindeddig tisztázatlan vádak árnyékolták be arról, hogy pár évvel ezelőtt rányomult két munkatársára, és az Oscar-gála után a fél világsajtó arról cikkezett, hogy Brie volt az egyetlen a teremben, aki nem tapsolta meg a színészt.

Nézd meg, ahogy Rupert Grint drámaian elszavalja Ed Sheeran slágerének dalszövegét

Hamisítatlan brit kiejtéssel. Sajnos elröhögi a végén szegény Rupert.

Bőrápolás terhesen - 5 dolog, amit mindenképp tegyél meg!

Másra kell figyelni a várandósság alatt, mint előtte.

Napi horoszkóp március 22.: a Bakok fontos célt tűznek ki maguk elé, a Halak gyengéd érzelmeket táplálnak valaki iránt

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz ismét különleges üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek!

Az nem kifejezés, hogy ezeken besírsz: 37 mém a gyereknevelésről

Azt akarod mondani, hogy az igazi neved nem is Anyu?

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Fizess elő most egy évre! Ajándék Éva Utazót kapsz 10 Éva magazin mellé!

Csak 3950 Ft