Harry herceg klasszikus feminista beszédet tartott

Harry herceg klasszikus feminista beszédet tartott
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A walesi herceg Nepálban tartott beszédet a lányok jövőjéért.

Múlt hétvégén Nepálba utazott Harry herceg, hogy meglátogassa a 2015-ös földrengés túlélőit, akik közül sokan még menekülttáborokban élnek. Szerdán egy Nepáli Lányok Csúcstalálkozója (Nepal Girls' Summit) nevű rendezvényre hívták meg, hogy tartson megnyitóbeszédet, és a herceg komolyan vette a feladatot. Ezt mondta:

„A lányok egyedi kihívásokkal állnak szemben, és ez olyan téma, amiről keveset beszéltünk a múltban. Mégis azt gondolom, hogy fontos kimondani a nyilvánvalót: túlságosan sok akadály feszül a lányok és a lehetőségek között, amelyeket megérdemelnek. Nagyon sok országban és kultúrában nem tudják megteremteni ezeket a lehetőségeket a fiatal nők és lányok számára olyan módon, ahogy a fiúk számára megteremtik őket.”

„Hiszek annak jelentőségében, hogy a hozzám hasonló férfiak fennhangon kimondják ezt olyan nyíltan, ahogy a példaképeink teszik: Bhandari nepáli elnök [a nepáli történelem első női elnöke – a szerk.], Michelle Obama, az Egyesült Államok first ladyje vagy olyan aktivisták, mint Malala. Nem lehet, hogy csak nők szólaljanak fel a lányokért.

Aztán Harry kitért a részletekre:

Világszerte 62 millió lány nem részesül abban az oktatásban, amit megérdemel. A 800 millió írástudatlan ember kétharmada nő... Itt, Nepálban a nők majdnem fele a 18. születésnapja előtt férjhez megy és gyereket szül. (...)

Prince Harry exchanges a namaste greeting with a villager in Bhir Kuna.

A photo posted by Kensington Palace (@kensingtonroyal) on Mar 21, 2016 at 12:27pm PDT

Még ha magától értetődőnek látszik is, akkor is ki kell mondanom, hogy azok a lányok, akik fiatalon férjhez mennek, otthon maradnak. Nem fejezik be az iskolát. Rövid idő alatt az írástudatlanság, a szegénység, a rossz egészségi körülmények és a magatehetetlenség fogságába kerülnek.”

„Hogyan lehet megszakítani ezt az ördögi kört? – tette fel végül a kérdést Harry. – Mindannyian tudjuk a választ: oktatással.” – Aztán a herceg elmondta, éppen ezért milyen fontos, hogy Nepálnak végre női elnöke van, és kijelentette, hogy büszke arra, hogy itt állhat mellette.

Bravó, Harry, gratulálunk az ékesszóláshoz!

Itt olvashatjátok a teljes beszédet angolul.

Ez a reklám arra biztatja a melegeket, hogy kézenfogva járjanak az utcán

Minél tovább titkolják valódi kilétüket, annál tovább marad „furcsa” egy meleg pár látványa, állítja a videó.

Ilyen gyakran kéne arcot mosnod!

Meg kell tudni, hogy is van ez...

Időutazó hírességek, vagy csak hasonmások? - Ezek a valaha élt emberek kiköpött úgy néztek ki, mint...

Á, nem: innentől kezdve nekünk senki ne mondja, hogy az időutazás nem létezik!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Apa csak egy van, de ha most megrendeled az Éva magazint, négyet adunk hozzá! Élj a rendkívüli lehetőséggel: 10 Éva és 4 Apa magazin most 10 930 Ft helyett csak 5990 Ft!

Csak 5990 Ft