7 jel, amiből tudhatod, hogy megértél a karrierváltásra

7 jel, amiből tudhatod, hogy megértél a karrierváltásra
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A jó karrierért nem elég megdolgozni: tervezni, egyengetni, próbálgatni, megtartani is szükséges. Ami pedig elengedhetetlen, hogy tudjuk, mikor kell váltani!

Sokan teszik fel maguknak a kérdést, hogy vajon a jó helyen vannak-e jelenleg az életkoruknak és az eltervezett céljaiknak megfelelően, amikor elgondolkoznak, merre is tart a karrierjük. Ma már teljesen természetes dolog, hogy nem akarjuk az életünket egyetlen munkahelyen „gályázva” eltölteni, hanem inkább az a jellemző, hogy a munkaéveink alatt jó néhány munkáltatónál megfordulunk. Ám az is igen gyakori, hogy megfogalmazódik bennünk a gondolat, hogy néhány év után, valami egészen más területen szeretnénk tovább tevékenykedni. Ha te is hasonló cipőben jársz, ám nem vagy biztos magadban, hogy mikor kéne váltani; olvasd el ezt a cikket, amelyben összegyűjtöttem azokat az árulkodó jeleket, amelyek rávezethetnek, hogy itt az ideje belevágni!


1. Már nem tudsz fejlődni az adott területen
Ha úgy érzed, már semmi sem kihívás számodra, ami a munkád végzése közben szembe jön veled; esetleg unatkozol, már-már rutinszerűen kirázol mindent a kisujjadból, és egyáltalán nem hoz lázba, amit csinálsz. Különösen igaz ez akkor, ha egy adott pozíció vagy terület, már egyetlen munkahelyen sem elégít ki.


2. Látszólag minden rendben, a munka pedig elmegy

Amikor a munka nem elviselhetetlenül szörnyű, hanem azt mondod rá: elmegy. Tudod, hogy ennél valami jóval izgalmasabbra, lendületesebbre vágytál, amit igazi szenvedéllyel csinálhatsz, de mégis megelégszel ezzel az átlagos, szürke hellyel, miközben végig ott lebeg a szemed előtt, hogy többet is kihozhatnál magadból.


3. A kiégés fenyeget, vagy már ki is égtél rendesen

Keményen húzod az igát, minden határidőt betartasz, folyton túlórázol, a szabadságodon is dolgozol: látszólag nincs is fontosabb számodra annál, hogy a munkád el legyen végezve. Az a munka, ami miatt gyakorlatilag egész nap stresszelsz, nem pihensz, nem mozogsz, nem eszel egészségesen és eleget, és úgy összességében baromi rossz tőle a közérzeted, a hangulatod.


4. Ha több a negatív, mint a pozitív hozadéka a munkádnak

Ha rájössz, hogy a befektetett energiádért már nem tudnak téged megfelelő módon kompenzálni, esetleg úgy érzed, hogy sokkal több számodra rossz dolog történik veled, mint amit élvezel, akkor érdemes olyan új munkahely után nézni, ami közelebb esik az elvárásaidhoz. Nincs nagyon olyan munka, ami folyamatosan szuper lenne, ezért csak rajtad áll, hogy mikor szabadulsz meg egy olyantól, amiből már nem lehet többet kihozni.


5. Folyton számolod a napokat hétvégéig
Már hétfő reggel azt várod, hogy legyen újra péntek délután és haza mehess a munkahelyedről. Persze, bárkivel előfordul az ilyesmi, ha kicsivel fáradékonyabb, vagy épp rossz passzban van. De ha folyton azon kapod magad, hogy percenként pillantasz az órádra, a munkaidő végét áhítva, és másra sem tudsz gondolni, csak hogy valahol máshol legyél, akkor ott már gond van. Nem éri meg az életedet egy olyan munkára pocsékolni, ami csak rombolja a személyiségedet.

6. Ha nem tudsz azonosulni a céggel, vagy a feladattal
Abban az esetben, ha úgy érzed, hogy a véleményed kategóriákkal eltér a főnöködétől, vagy attól, amit a cég magáról kommunikál, netalán olyan projektre kérnek fel, amelynek értékeivel képtelen vagy azonosulni, akkor mindkét fél számára az a jobb megoldás, ha új lehetőség után nézel. Szükségtelen valami olyan ügyet magadra erőltetni, amit nem tudsz képviselni, vagy ami mellé nem vagy hajlandó odaállni.


7. Jó ideje van egy megvalósításra váró álmod

Ha évek óta tudod, hogy mivel foglalkoznál szívesen, de eddig nem merted meglépni, talán itt az ideje, hogy abbahagyd az álmodozást és megvalósítsd a vágyaidat! Lehet, hogy valami kreatívabb dolgot csinálnál, esetleg elmennél hosszabb időre utazgatni, vagy kész üzleti terv van a fejedben, ami csak a megvalósításra vár. Most van itt a lehetőség, hogy elérd ezeket a célokat, hogy kipróbáld magad, és hogy elkezdj igazán élni!


Ha úgy érzed, a jelek valamelyike igazolni látszik az elgondolásod, miszerint megérett az idő a változásra, ellenőrzésképpen tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:


Mit kapok a jelenlegi munkámtól és mi az, amit hiányolok belőle? (Előnyök, hátrányok, elégedettség, hiányérzet stb.)
Mi lehet a maximum, amit elérhetek a jelenlegi helyen? (Pozíció, fizetés, stb.)
Mit jelent számomra a siker? (Munkában, magánéletben, összességében)
Melyek a számomra fontos tényezők egy állást illetően? (Biztonság, önállóság, magas fizetés, vezetés, fejlődés, stb.)
Hogyan képzelem el magamat két év múlva, és miként látom magamat öt év távlatában?
Miként illeszkedhet bele a jelenlegi élethelyzetembe a karrierváltás? (Mennyire aktuális, milyenek a körülmények, mennyi a kompromisszum, stb.)
Mit adhat nekem ez a karrierváltás? (Életminőség, életvitel, egyensúly, harmónia, család, stb.)


Ezen kérdések megválaszolásával, talán közelebb kerülhetsz a döntéshez, hogy milyen utat válassz magadnak. Lehet, hogy úgy véled majd, hogy a pozíciót nem, csak a céget kell lecserélned; talán kipróbálod magad az eddigitől teljesen eltérő területen; és az is lehet, hogy végre bele mersz majd vágni a régóta vágyott saját vállalkozásodba. Bármire is essen a választásod, igyekezz még a döntő lépés megtétele előtt alaposan tájékozódni a rád váró körülményekről! Bizonyosodj meg róla, hogy szükséged van-e más képességekre, új tudásra, a terület részletesebb ismeretére, piackutatásra, kapcsolatokra! Minden esetben készíts jó előre stratégiát, pénzügyi tervet arra az esetre, ha valami közbe jönne, amivel nem tudsz előre kalkulálni!


Tűzz ki magadnak egy határidőt, amit be kell tartanod a karrierváltás megkezdésére és igyekezz ezt betartani! Ha maradt még benned bizonytalanság a témát illetően, keress fel egy karrier coachot, aki támogat, és objektív rálátásával segít neked a döntés meghozatalában!

Ilyen fényűző pompába öltöztette Michelle Obama utolsó karácsonyukra a Fehér Házat - FOTÓK

Imádjuk a család házikedvenceit megformáló mézeskalácsokat.😊😊

5 tipp, hogyan készítsd fel a kölyök immunrendszerét a télre!

Ezekkel a dolgokkal sokkal intenzívebben léphettek fel a megfázás ellen, és erősíthetitek a kicsik védekező képességét.

Napi horoszkóp december 3.: az Ikrek komoly lehetőség kapujában vannak, a Szüzek lezárhatnak és továbbléphetnek

A hétvége első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz fontos információkat tudhatsz meg belőle!

Top 10 igényes karácsonyi film, nem csak romantikusoknak

Elő a popcornnal, ropogtatnivalóval! Huppanj le a kanapéd kényelmébe, és tegyél be egy igazán szórakoztató mozit!

Anyám! Ez most komoly? - szomorú képet mutat az anyákról a Google kereső

Kiábrándító, szomorú, és nem utolsósorban elgondolkodtató, hogy milyen keresési eredményeket mutat a Google az "anyám" szó kapcsán.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft