69 évesen meghalt David Bowie

69 évesen meghalt David Bowie
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A rocksztár Facebook-oldalán tették közzé a hírt.

2016. január 10 – David Bowie ma békében halt meg családtagjai körében, miután 18 hónapja küzdött bátran a rák ellen. Sokan osztoztok majd a veszteségünkben, mégis arra kérünk titeket, hogy tartsátok tiszteletben a család magánéletét a gyász ideje alatt.

Ez a rövid facebookos híradás adta a világ tudtára David Bowie halálhírét. A rockénekes, zenész, dalszerző, képzőművész dalai és gondolkodásának hatását a kortárs művészetre nehéz lenne alábecsülni. A 70-es évek elején gyakorlatilag ő találta fel többek közt a glam rock műfaját, a látványelemekkel kísért rockzenei előadásmódot, amelyben a színpadon álló zenészek sokszor maszkot és csillámos kiegészítőket viselő díszítőelemként vannak jelen (amellett persze, hogy ők szolgáltatják a zenét). Iggy Pop, majd később Elton John vagy a Queen sokat tanultak tőle.A glam rock mellett nagy hatással volt a punk rock és az újhullám irányzataira is.

David Bowie feleségével, a szomáliai származású modellel, Imannal

Bowie örülta sikereinek, mégis mindig továbblépett. Több évtizedes pályája során állandóan újabb és újabb zenei koncepciókkal jelentkezett, amelyeket mindig új, extrém jelmezek, hajak és színpadi alteregók követtek; utóbbiak közül a legismertebb Ziggy Stardust volt.

Bowie számtalan duettet énekelt fel híres zenészbarátaival, amelyek közül kiemelkedik az Under Pressure a Queen zenekarral. Sose felejtjük el a Miatyánkot, amelyet Freddie Mercury 1992-es emlékkoncertjén mondott el a színpadon, a neonzöld öltönyében:

David Bowie tulajdonképpen élete végéig dolgozott; 25 stúdióalbumot adott ki, amelyek közül az utolsó, a Blackstar az énekes 69. születésnapján, 2 nappal a halála előtt jelent meg. Természetesen ez is teljesen más, mint az előző 24. Amennyit eddig hallottunk belőle, azt hátborzongatóan jónak találjuk:

A halálhírt fia, a filmrendezőDuncan Jones is megerősítette egy tweetben, és egy bájos kisgyerekkori fotót mellékelt hozzá:

„Szomorúan és sajnálattal kell bejelentenem, hogy igaz a hír. Egy darabig offline leszek.”– írja David Bowie fia a Twitteren.

Bölcs döntés! Reese Witherspoon 17 éves lánya nyári diákmunkát vállalt

Kíváncsiak vagyunk, hányan hiszik azt, hogy az Oscar-díjas színésznő szolgálja ki őket.

Ezek lesznek a 2017/2018-as tanév legfontosabb dátumai

Segítünk tervezni: felsoroljuk, mikor lesznek az iskolai szünetek és a hosszú hétvégék. Hét négynapos hétvégénk lesz 2018-ban.

Ilyen lenne, ha híres filmrendezők készítenék a kedvenc főzős videóinkat

Jöjjenek a filmes effektek, fröccsenjen a... paradicsomszósz! Ja, hogy ez egy receptvideó?

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Éva 1 éves előfizetés (10 lapszám) - Sulinap akció

Csak 3475 Ft