Ez az ikerpár nem is nőhetett volna fel különbözőbb módon

Ez az ikerpár nem is nőhetett volna fel különbözőbb módon

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egy ikerpár, két közös szülő és egy világ, ami elválasztotta őket.

Jack Yufe és Oskar Stohr bár különböző vezetéknevet viselnek, szüleik ugyanazok, sőt, ők maguk ikerpárként látták meg a napvilágot a trinidadi Port of Spainben, 1933-ban. Majd a szüleik válását követően, más életkörülmények között, radikálisan különböző eszmék által lettek felnevelve.

21 éves korukban találkoztak először.

,ikrek,ikrek különböző neveltetéssel,elválasztott ikerpár,

Mikor először látták meg egymást 1954-ben Németországban egy vasútállomáson, szinte minden mozdulatuk, kabátjuk fazonja, színe, a bajuszuk stílusa, szemüvegük formája is megegyezett, kivéve egy valamit: a világról alkotott elképzelésük és látásmódjuk gyökeres ellentétben volt, ugyanis Yufe zsidó szokások szerint nőtt fel Trinidadban, míg Stohr katolikus hitben, Németországban nevelkedett a náci Hitlerjugend mozgalom egyik legaktívabb tagjaként. Ja és csak mosolyogni tudtak egymásra, hiszen nem beszéltek közös nyelven.

Az első találkozás annyira nyugtalanító volt számukra, hogy újabb 25 évig nem látták egymást.

Felnőttként eldöntötték, hogy csatlakoznak a Minnesota Twin Family Study kutatóprogramhoz, ami 1989 óta több ezer külön felnövő ikerpárok életmódját kutatja.

Yufe november 9-én, San Diegóban halt meg 82 évesen, míg Stohr 1997-ben. Mindketten rákos betegségben szenvedtek.

A különleges testvérpárról a BBC is forgatott egy különleges dokumentumsorozatot.

forrás: nymag.com, latimes.com

Olimpiai sportág lehet a cheerleading, azaz a vezérszurkolás

Alig várjuk, hogy a szurkolókat segítő akrobatikus mozgásból is olimpiai sportág legyen! Na és ki lesz a vezérszurkolók vezérszurkolója?

Kiakad a cukiságmérő: kisállatok, akik imádják a havat!

Ezektől a hóban hancúrozó állatoktól biztosan előbb olvadsz el, mint az első hó!

10 apróság, amivel akár nagy összegeket is megspórolhatsz karácsonykor

Sok kicsi sokra megy: ha ezekre nagyobb hangúlyt fektetsz, akár egész szép összegeket is spórolhatsz az ünnepek alatt!

50 illető, akinek rosszabb napja volt, mint neked most

Te vagy a legszerencsétlenebb lény a világon? Ez is csak veled történhet meg? Mindenki másnak jobb napja van, mint neked? Fogalmad sincs, mekkorát tévedsz.

Kozmetikumok készítői árulták el szépségrutinjukat

Aki kozmetikumok készítésével foglalkozik, már tutira mindenfélét kipróbált a szép bőr érdekében.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Ajándékozz egész évre szóló élményt! Most 50% kedvezménnyel fizethetsz elő kiadónk összes lapjára, így az Éva magazinra is. A részletekért látogass ide: elofizetesem.hu/karacsony

Csak 3475 Ft