Angelina Jolie is megszólalt az európai menekültválság kapcsán

Angelina Jolie is megszólalt az európai menekültválság kapcsán
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A színésznő, aki az ENSZ különmegbízottjaként rendszeresen látogatja és segíti a közel-keleti menekülttáborokat, most szolidaritásra szólítja fel Európa kormányait.

Angelina Jolie határozott hangvételű cikket közölt a brit The Times-banArminka Helić brit politikussal, a Lordok Házának tagjával, a 90-es években lezajlott boszniai háború menekültjével közösen. A színésznő az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottjaként rendszeresen látogat elsősorban iraki menekülttáborokba, ahol több tízezer szíriai menekült él évek óta. Eddig is több cikkben és nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos lenne a világ összefogása a háború áldozatainak megsegítésére, és milyen nagy baj történhet, ha ez az összefogás elmarad vagy késlekedik.

A most közölt írás szerint nem csak Európának, hanem az egész világnak össze kell fognia a szíriai, afgán és pakisztáni menekültek integrálásáért, illetve a menekültek elszállásolását milliós nagyságrendben végző közel-keleti országok – például Törökország vagy Jordánia – támogatásáért.

Nem érhet minket meglepetésként, hogy aki éveken át háborúban élt, aki menekülttáborokban tengődött, az most úgy dönt, hogy kezébe veszi a dolgokat. Ki mondhatná el közülünk, hogy nem ugyanezt tenné a helyükben?

– teszi fel a kérdést a cikk, majd rátér a megoldásra, amelyet több részre választ szét:

1. A megoldás a cikk szerint közös felelősségvállalásban rejlik függetlenül attól, hogy földrajzilag történetesen mennyire esünk közel a problémához.

Nem csak Európának, de a világ minden országának részt kell vállalnia a megoldásban.

2. Nem szabad alábecsülni azt a politikai, társadalmi, gazdasági és biztonsági kihívást, amellyel Európa országai szembesülnek. Angelina Jolie ésArminka Helić cikke szerint különösen hangsúlyos kérdés, hogy milyen lépéseket tesznek az európai kormányok a menekültek integrációjáért. Ugyanakkor sokkal nagyobb mértékben kell támogatni a Szíriával szomszédos országokat, amelyekre évek óta óriási teher nehezedik.

3. A válság heteiben tudatosnak kell lennünk, amikor különbséget teszünk a „gazdasági bevándorlók” és azok között, akik életveszély elől menekülnek, olvasható a cikkben.

Azoknak, akik el kellett hogy hagyják a hazájukat, kijár a jogaik és a méltóságuk tisztelete és az, hogy megértsük az igényeiket. Senkit sem szabad stigmatizálnunk azért, mert jobb életet szeretne.

4. A menekültek befogadásánál és az adománygyűjtésnél sokkal többet kell tennünk, folytatja Jolie ésHelić írása: diplomáciai erőfeszítéseket kell kezdeményezni annak érdekében, hogy Szíriában béke legyen.

5. Végül a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a mostani csak egy fejezet a menekültválság történetében, nem az első és nem is az utolsó.

Az elmúlt tíz évben az otthonukat elhagyni kényszerült emberek száma duplájára, 60 millióra nőtt. Ez fenntarthatatlan és jóval több, mint amennyivel a nemzetközi segítségnyújtó szervezetek elbírhatnának. A menekültválság annak következménye, hogy rendre képtelenek vagyunk a konfliktusok megoldására. Semmi sem árulkodik jobban a világ állapotáról, mint az, hogy emberek tömegei vándorolnak határokon keresztül. Ideje hosszú távú megoldásokban gondolkodni és felismerni, hogy az országok kormányainak és nem a menekülteknek kell gondoskodni a válaszról.

Itt olvasható Angelina Jolie ésArminka Helić írása angolul.

Elborított a stressz? Itt egy 5 perces légzéstechnikai gyakorlat, amitől azonnal helyükre kerülnek a dolgok

Lélegezni mindenki tud, de természetesen ezt a képességünket is lehet tökéletesíteni. Most éppen a relaxált létállapot a cél.

Találd ki ezt a 7 hírességet a háziállatukról!

Na, vajon melyik kis szőrgombóc kié?

Jessica Biel úgy néz ki az új tévésorozatában, mint a mosott kaki

Egy fiatal anyát játszik benne, aki erőszakos cselekményre vetemedik. Eléggé sokkoló fotók készültek róla, nézd meg őket te is!

Ezért döntött rekordot Obama tweetje a nemrégi amerikai erőszakcselekményekről

A volt amerikai elnök egy egyszerű Nelson Mandela-idézettel reagált, nem is említette a charlottesville-i incidenst és mégis mindenki értette.

Egyedül élni csuda klassz dolog! 24 érv, ami ezt igazolja!

Gyönyörű illusztrációk támasztják alá, hogy miért is jó egy nőnek kicsit egyedül élni.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Éva 1 éves előfizetés (10 lapszám) - Sulinap akció

Csak 3475 Ft