Egy volt daganatos beteg olyan képeslapokat készített, amilyeneket ő szeretett volna kapni

Egy volt daganatos beteg olyan képeslapokat készített, amilyeneket ő szeretett volna kapni

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Nagyon sajnálom, hogy eltűntem. Nem tudtam, mit mondjak."

Emily McDowell amerikai grafikus Los Angelesben él. 24 éves korában harmadik stádiumú non-Hodgkin-limfómával diagnosztizálták. Azóta szerencsésen meggyógyult és most, 38 évesen úgy döntött: elkészíti azokat a képeslapokat, amelyeknek ő maga örült volna.

„Úgy sajnálom, hogy beteg vagy. Azt akarom, hogy tudd: sosem foglak megpróbálni rábeszélni mindenféle gyógymódokra, amiket az interneten olvastam.”

Emily – mint weboldalán írja – arra számít: ezek a képeslapok segítenek majd abban, hogy páciensek és hozzátartozók jobban megértsék egymást.

„Tudom, hogy a #francbaarákkal nem segít meggyógyulni. Itt vagyok bármikor, amikor szükséged van rám."

„A 'jobbulást'kártyáknak nincs igazán sok értelmük, amikor van, aki nem lesz jobban – írja McDowell a site-ján. – Az együttérzést kifejező képeslapok pedig olybá tűnhetnek a beteg számára, mintha a feladó már halottnak tekintené őket."

„Megígérem, hogy sosem fogom 'utazásként' emlegetni a betegségedet. Kivéve, ha valaki elvisz egy hajóútra."

„Sosem voltam vevő a kopaszviccekre sem vagy arra, hogy most majd ingyen megcsináltathatom a mellem" – utal a grafikus a vaskosabb megközelítésekre.

„Ha még egyszer valaki azt mondja neked, hogy minden okkal történik, én leszek az első, aki behúz neki egyet."

„Amikor beteg voltam, nem a hajam elvesztése volt a legnehezebb vagy az, hogy véletlenül 'uram'-nak szólítottak a Starbucksban vagy a kemó utáni rosszullétek – írja Emily a weboldalon –, hanem a magány és az elszigeteltség."

„Nagyon sajnálom, hogy eltűntem. Nem tudtam, mit mondjak."

„Sok közeli barátom és családtagom tűnt el – magyarázza McDowell –, mert nem tudták, mit mondanak, vagy a lehető legrosszabb dolgokat mondták, és észre sem vették."

„Túl vagy egy újabb kemón! Ünnepeljük meg valamivel, aminek nincs undorító íze."

Az „empátialapok” – a művész sok más témájú munkájával egyetemben – meg is vásárolhatók az oldalon.

„Csak hogy tudd: bármikor kész vagyok rá, hogy elfuvarozzalak a kezelésekre, kitakarítsam a lakásodat, segítsek kiválasztani a legelőnyösebb parókákat, kitaláljam neked a legmenőbb vizualizációs technikákat, és ha nagyon-nagyon szeretnéd, akkor még arra is hajlandó vagyok, hogy csak dögöljek veled a kanapén és szar tévéműsorokat nézzek. Nagy áldozat, de hajlandó vagyok erre is. Szeretlek."

fotók:

Így spórolhatsz a babaholmikon - 6 okos tipp

Néhány hasznos tipp édesanyáktól, hogy ők miként tudtak spórolni a babaholmik beszerzésekor!

10 apróság, amivel nap mint nap megerősítheted a házasságodat

Úgy érzed bármit kibír a kapcsolatotok? Akkor most adunk még néhány ötletet, hogy nap mint nap erősíthessétek ezt a köteléket!

8 dolog, amit csak egy bormániás érthet

Ha a kedvenc italodnak egyértelműen meg tudnád nevezni a bort, akkor bizony a bormániások népes táborába tartozol. Ha pedig ide tartozol, akkor a következő néhány dolog egyáltalán nem lesz ismeretlen számodra.

8 dolog, amit valószínűleg nem tisztítasz ki elég gyakran

Sminkecset, ágynemű, mobiltelefon… naponta használod őket, hagyod, hogy felgyűljön rajtuk/bennük a piszok, nyüzsögjenek láthatatlan kis kórokozók… Vagy nem? Olvasd el, melyik hétköznapi holmidat milyen gyakran kellene kipucolnod.

Kövess minket

Egy éves előfizetésed mellé most az Advent különszámunkat ajándékba kapod!

Csak 4590 Ft