Magyar nudizmus anno és most

Magyar nudizmus anno és most

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

&

„Magyarországon is van hagyománya a nudizmusnak?” e kérdés akkor hangzott el, amikor a Zágrábból hazatartó gyorsvonat már órák óta vesztegelt a sínen, és a velünk szemben ülő fiatal amerikai párral már minden úti élményünket megbeszéltük.

Kiderült, hogy ők is voltak Koversadán, a horvát tengerpart nagy nudistatelepén. Tapasztalták, hogy ott is pornó, pornófilm, nudizmus, nudista, Éva magazin, 2010 július, aktolyan természetesen zajlik az élet, mint bármely más üdülő-telepen. Vannak sportpályák, kempingek és zsúfolt strandok. A szigeten járva egy idő után fel sem tűnik a sok meztelenség.
A férjem és én csak ráztuk a fejünket, hogy Magyarországon bizony nem túl jellemző a nudizmus. Ott lenne pedig a délegyházi strand, ahol egykor élénk élet folyt. Még mi is emlékszünk azokra az időkre, amikor a magyar családok hétvégi programként beültek a Ladába, és kimentek a nudira. A nyolcvanas évek vége volt a fénykor, amikor tömegeket vonzott a mozgalom. Mára elnéptelenedett a telep.
Meglepőnek tűnik – legalábbis beszélgetőtársaink csodálkoztak rajta –, hogy a magyar nudizmus éppen a szocialista rendszer alatt élte legélénkebb napjait. Amíg a vonat főtt a napon, keresgéltük a magyarázatot. Talán ebben is a szabadságvágy nyilvánult meg, és a nudizmus addig volt vonzó és érdekes, amíg fennállt a korlátozó rezsim? Vagy csak a nyaralási szokásaink változtak meg?

Prűd szocialista világ
Magyarországon a nyolcvanas évek elején jelent meg a nudizmus. Korábban, a két világháború között a magánszférában tűntek fel előzményei, szórványosan. A háború után a meztelenség legfeljebb a hősies szoborcsoportokon volt közkeletű látvány, a fürdőzési szokásokban szigorúan érvényesültek a „szocialista erkölcs” normái.
– A meztelenség egy terepen kapott menlevelet: a művészfilmekben – mondja Kelemen Péter magyar-történelem szakos tanár, aki maga is többször megfordult Délegyházán. Jancsó Miklós korai filmjeiben a meztelen női test az erőszaknak való kiszolgáltatottság jelentését hordozta. A hetvenes években készült színes filmjeit a közönség szexfilmpótléknak fogta fel. Kelemen az egyik filmszemle bemutatóján tanúja volt annak, hogy amikor feltűnt egy meztelen nő a vásznon, az első sorban
(a közönség harsány derűje közepette) felberregett egy nyolcmilliméteres kézi filmkamera.
A szocialista világ kispolgári értékeket hirdetett, és a szexualitás megnyilvánulásait szigorúan korlátozta. A nudizmus csak megtűrve, elhallgatva volt jelen a keleti tábor néhány kivételes pontján. Így a jugoszláv tengerparton, de Jugoszlávia e tekintetben sem volt tipikus szocialista állam, ott sztriptíz és pornófilm is ment. Az NDK-ban jól kiépített nudista strandok működtek, ám minden nagyobb hírverés nélkül, mintegy az ideológia keretein kívül. A román tengerparton is volt lehetőség
a meztelen napozásra, ám elkerítve és nemi elkülönítéssel (ami tehát nem nudizmus, hanem férfi és női napozó).

meztelen, nudista, pucér, Éva magazin, 2010 július, vízpart, aktA magyar kezdetek
Alighanem keletnémet és jugoszláv példára kezdtek el a nyolcvanas évek elején néhányan kijárni a délegyházi bányatavakra, hogy meztelenül fürödjenek. Egyedül, családostul vagy társasággal érkeztek, akár a rendőrséggel is dacolva. Ennek 1982-ben ment híre, s a következő évben már százával jelentek meg az emberek egy-egy meleg hétvégén a tóparton. Ez az időszak volt a társas vállalkozások és a maszek munka korai aranykora, amikor már gondolni lehetett alulról jövő civil szervezkedésre. Így aztán létrejött egy szervező bizottság, amely a miniszterelnök fogadóirodáját is megjárta, és kitalpalta a Magyar Naturisták Egyesületének engedélyezését.
Ettől kezdve mintegy tíz éven át ez az egyesület (MNE) adott kereteket a nudizmusnak. Szokatlan módon valóban alulról szerveződött, és független volt a pártirányítástól. A vezetőség amúgy nem nagyon szólt bele a délegyházi telep látogatóinak mindennapi életébe, inkább az infrastruktúra javításán ügyködött. Ebben sikeres is volt: szabványos bungalók, vécék, zuhanyozók jelentek meg a telepen.

Naturisták, nem nudisták!
A telep légkörét a sikeres intézményesülés ellenére is bizonyos feszültség jellemezte. Klaniczay Gábor történész a nudizmusról szóló esszéjében említi, hogy a strand köré „az új egyesület betonkerítést emelt, egyes vezetői elhatárolták magukat a vadnudistáktól, nem átallották az egyesületen kívül meztelenkedőket közszeméremsértőknek nevezni, hamar elfeledkezve arról, hogy a minap még maguk is egyesületen kívül voltak.”
Kelemen is úgy látja, hogy a naturista egyesület létében volt egy elfedett belső ellentmondás. A mozgalom az államszocializmusban elfojtott szexuális érdeklődésnek köszönhette sikerét, ezt azonban a résztvevők nem vallották be még önmaguknak sem. Inkább kialakítottak egy sajátos ideológiát a meztelenségről mint természetes életformáról, és ezt nevezték naturizmusnak.Kettős álszentség jellemezte a naturista mozgalmat: politikai és erkölcsi. Mint alulról szerveződő, helyét bátran kiharcoló mozgalom, puszta létével is már a rendszerváltozás lehetősége felé mutatott. Ugyanakkor a mindenkori vezetőség nagy gondot fordított politikai lojalitása hangoztatására, ezért tette meg a mozgalom nagy ünnepévé augusztus huszadikát.

Óvakodás a kukkolóktól
A vezetőség a naturista ideológiával igyekezett maga is elfojtani a nemiség fel-felötlő jelenségeit – és ezzel megfelelni a szocialista idők prűd elvárásainak. Kelemen erre példákat is hoz. Nagy, nyilvános botrányt kavartak például egy esetből, amikor néhány házaspár szombat este a maga sátorhelyén sztriptízt játszott. Lépten-nyomon azt hangsúlyozták ugyanis, hogy a szexualitás ellentétes a naturizmussal. A telep közbeszédében megjelent a „kukkolók” elítélése: így nevezték azokat az „álnaturistákat”, akik „leskelődni” járnak a telepre, s akiket onnan lehet felismerni, hogy maguk nem vetkőznek le teljesen.
Kényes téma volt a fotózás, filmezés. A kezdeti időszakban természetesnek számított, hogy a telepiek egymást fényképezték. A rendezvényeken ehhez még külön beleegyezést sem kellett kérni. Voltak, akik ezt már a kezdeti időkben is kifogásolták. Később bizonyos korlátozásokat vezettek be, és 1992 után a nyilvános fotózást-filmezést teljesen be is tiltották. Nem alaptalanul, hiszen a naturista szépségverseny felvételei addigra a környékbeli kocsmák kedvelt műsorszámai lettek.A kukkolókkal szembeni gyanakvás és a fennen hangoztatott álszent ideológia a kilencvenes évek elejére eléggé megrontotta a délegyházi telep mindennapjait. Kialakult az a szokás, hogy a fiatal lányok, tartva az érdeklődő tekintetektől, csak a maguk szűkebb körletében mutatkoztak ruhátlanul. Ha fürödni vagy a büfébe mentek, törülközőt csavartak maguk köré, látványosan igazolva a nemiség látens jelenlétét a telepen. A rendezvényeken (szépségverseny, sportversenyek) a rendezők sűrűn mondták be a megafonba, hogy kérik
a közönséget, hogy a naturizmus természetének megfelelő módon, vagyis ruhátlanul jelenjenek meg.
A nagy prüdéria közepette érdekes színfolt volt a telepen működő panzió presszójában esténként a sztriptízműsor. Az egyesület tagságából két lány – akik egyébként egész nap meztelenül tartózkodtak a telepen – este zeneszóra levetkőzött. A naturista eszmékkel mindez aligha egyezett, nézőcsalogató látványosságnak azonban a legmesszebbmenőkig megfelelt. Az egyesület szemet hunyt – nyilván azért, mert a panzió nagy tételt jelentett a bevételeiben.
Hogy a naturista ideológia milyen gyenge lábakon állt, azt mutatja a téli nudizmus megjelenése a nyolcvanas évek közepén. Az egyesület vasárnaponként kibérelte a székesfehérvári Árpád fürdőt. Egy fedett uszodában persze nem sok szó lehet a természet és a napfény élvezetéről. Ami a naturista ideológiából ott megmaradt, az csak a társas kedélyesség, a korlátlan tegeződés. Ez pedig minden alulról szerveződő mozgalom közös sajátja.

Megcsappant vendégsereg
A rendszerváltozás törekvései nagy szimpátiát keltettek a naturistákban, a politikai szabadság azonban csoport, nudisták, zászló, szocializmus, 2010 július, Éva magazin, aktvalójában a mozgalom végét jelentette. Az álarcok lehullottak: a naturista egyesület főtitkára, aki keresztülvitte a nyilvános fényképezés betiltását, az első hazai pornófilmek producere és férfi főszereplője lett, és az egyik legsikeresebb pornószínészt is a délegyházi telep adta a hazának.
Ahogy a szexualitás Magyarországon is elfoglalta a nyilvános kultúrában azt a helyet, ami a liberális demokráciában az 1960-as évektől megszokott volt, úgy hanyatlott le a naturista mozgalom. A „kukkolók” ma már máshol is kiélhetik érdeklődésüket, így elmaradtak a nudista strandról. A mozgalomban az igazi „naturisták” maradtak, és kiderült, hogy ők egy kis töredékét adják az egykori tömeges vendégseregnek. Az augusztus huszadiki nagy rendezvényekre, amelyeken a fénykorban öt-hatezer ember vett részt, az utóbbi években nem jönnek össze kétszáznál többen.

Szerző: Olchváry Dorottya, Fotó: Cultiris, Szóvári Gyula

Ez a cikk Magyar turizmus anno és most címmel az Éva magazin 2010. évi júliusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

Még annál is több előnye van, mint gondolnánk! Ezért jó, ha együtt eszik a család

Érdekes kutatások láttak napvilágot a közös családi étkezésről!

Így fejlesztheted az önbecsülésedet! - 10 ábra, ami nagyon betalál

Talán te észre sem veszed magadról, hogy nem megfelelő az önbecsülésed. Ezek az ábrák most tiszta vizet öntenek a pohárba!

Napi horoszkóp június 26.: a Kosok kilépnek a komfortzónájukból, a Rákok kitartásuknak köszönhetik sikereiket

A hét első napján is érdemes elolvasni a horoszkópod, mert a csillagok mára is üzentek Neked!

10+1 hasznos kisbabaholmi, amit minden anyuka elfogadna

Ezek a klassz találmányok biztosan elkélnének egy-két gyerekszobában.

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Hűsítő nyári akciónk: 3 lapszám most csak 1185 Ft

Csak 1185 Ft