Erős túlzás lenne állítani, hogy szuperhősfilm-rajongó lennék. Néhány évenként megpróbálkozom eggyel, ahogy a kelbimbót is időről időre megkóstolom, hátha jobb lesz róla a véleményem, de tulajdonképpen mindig kudarcot vallok. A Batman-filmeken rendszeresen elalszom, a Vasemberben képtelen vagyok összerakni Robert Downey Jr.-t a szuperhős figurájával, a Pókember összeszűkült nézésén meg legfeljebb kínomban röhögök. Valahogyan nem az én asztalom ez a műfaj és kész. Az egyetlen szuperhős-irányzat, ami elnyerte a tetszésemet, a Netflix tévécsatorna Marvel-sorozata, közülük is leginkább a Jessica Jones, amelynek címszereplőnője a félig-meddig posztapokaliptikus New York-ban próbál együtt élni poszttraumás stressz-szindrómájával és különleges képességeivel, amelyeknek köszönhetően legalább annyira deviáns figura lesz belőle, mint az átlagból kimagasló szuperhős.

A Wonder Womanre azért ültem be, mert szinte kizárólag eksztatikus kritikákat olvastam róla. "Vad, vicces, jól van megírva és vagány", "A legmenőbb, legjobban előadott, egyedi módon megkoreografált és fényképezett bunyójelenetek vannak benne". "A tökéletes testű Gal Gadot erős és szexi, szoborszerű és lenyűgöző".

Mivel, mint már kiderült, nem annyira mozgok otthon szuperhőstémában, kissé megkavart Patty Jenkins filmjének cselekménye: az, hogy valójában egy görög félistenről van szó, aki persze az akciójelenetekben meggyőzőbb igazságosztóként viselkedik, mint maga Superman. Diana – az izraeli színésznő, Gal Gadot a 2016-os Batman vs. Supermanben is felbukkant ugyanebben a szerepben – az amazonok királynőjének, Hippolitának (Connie Nielsen) a lánya, akit az anya agyagból gyúrt életre Zeusz hathatós közreműködésével. Az amazonok egy félreeső paradicsomi szigeten, Themüszkirán élnek, és reggeltől estig edznenek, vívnak és nyilaznak tábornokuk, Antiopé (Robin Wright) vezetésével, hogy meg tudják védeni magukat Arész hadisten esetleges támadása ellen.

Diana élete első találkozása egy férfival akkor következik be, amikor kimenti Steve Trevort (Chris Pine) a tengerből, aki a repülőgépével éppen a sziget közelében zuhant a vízbe. A lány elhatározza, hogy elkíséri Steve-et a háborúba, és megöli Arészt az istenölő karddal, mert a legenda szerint, amelyen felnőtt, egyetlen isten áll minden emberi fegyveres konfliktus mögött, és ha őt kivonják a forgalomból, akkor egy csapásra béke lesz. Kezdetét veszi egy anakronisztikus jelenetsor, amely félig vicces, félig zavaros: a több ezer éves görög mitológia alakjai, illetve azoknak az eredeti 70-es évekbeli képregénysorozat számára újraköltött változatai csapnak össze lángoló pallosukat lóbálva a hol első, hol második világháborúra emlékeztető harci repülőgépekkel, gránátokkal és gépfegyverekkel. Az egész roppant látványos, de az ember fejében végig óriási kérdőjelek maradnak. Nagyjából értettem a mozi sötétjében ülve, hogy valóságos történelmi jelenetekre emlékeztető fiktív képsorokról van szó, tehát nem illik számon kérni, ha valami nem pont úgy volt, mint a valóságban.

A film készítői nyilvánvalóan nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a 12 (illetve Amerikában 13) éves korosztály is megnézhesse a filmet, így nem látunk szexet, csak a szerelmesek diszkrét félrevonulását, nem tudjuk, csak sejtetik velünk, hogy miképp élnek egészséges szexuális életet az amazonok férfi nélkül, és valódi, véres erőszak sem jelenik meg előttünk, legfeljebb képregénystílusú nagyvonalú, villámlós-mennydörgős csetepaté. Annál több szó esik viszont arról, hogy a háború milyen borzalmas, és a hősnő jellemfejlődése is az ezzel kapcsolatos filozofikus párbeszédekhez köthető: hogy érdemes-e megmenteni az emberiséget, tényleg eredendően jók-e vagy mindig volt bennük rossz is. Ez a fajta elmélkedés a filmben kissé általánosító, a felét elengedtem volna.

Gal Gadot tényleg jó – majdnem végig; elhittem, hogy képes röpködni, falat mászni, golyót hárítani, elhittem, hogy félisten és szuperhős egyszerre. Ez a 2 in 1 funkció kicsit szédítő, kivált korábbi filmjében, a Batman vs. Supermanben, ahol a többi szereplő a Kriptonról vagy a gengszterekkel zsúfolt New Yorkból jött. A műfaj rajongóinak csak ajánlani tudom a Wonder Womant; a folytatást a magam részéről már nem nézem meg.