Für Anikó mint Éva a paradicsomban

Für Anikó mint Éva a paradicsomban

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A színésznő a Készhelyzet című, improvizációs színházon alapuló tévéműsorban tűnik fel november 30-án, hétfőn este, és ebből az alkalomból felhívtuk a színésznőt telefonon.

Hétfőn este nézhetjük meg a Készhelyzet legújabb adását, benne többek közt Für Anikó vendégszereplésével. Hajós András műsorábana meghívott színészeknek egy-egy váratlan szituációból kell kihozniuk a lehető legjobbat úgy, hogy fogalmuk sincs, milyen jelenetben kell játszaniuk, olyannyira, hogy még az öltöztetésnél is bekötik a szemüket. Az előre kitalált témájú jelenetekben a Grund Színház színészei hozzák helyzetbe a sztárvendégeket.

Az improvizáció állandóan jelen van egy színész munkájában– mondta Für Anikó kérdésünkre, hogy mennyire nehéz egy színésznek egy ilyen meglepetéshelyzet.– Egy hagyományos kőszínházban is. Akármennyit próbálunk egy darabot, minden előadás más, mint a tegnapi volt, egy kicsi impróra mindig van lehetőség.

De Anikónak amúgy is van alkalma kipróbálni magát az improvizációs színház terén:Bácskai Júlia pszichoszínházában évek óta visszatérő vendég.– Nekem mindig nagy kedvencem volt a rögtönzés, a legjobbat hozz a ki az emberből. Igazi homo ludens vagyok.

Ami a Készhelyzetet illeti, a színésznő örült a felkérésnek.– Sokat kérdezősködtem, hogy mi ez, aztán megtetszett és boldogan vállaltam. Nagyszerű csapatba kerültem, jó volt komédiázni, még csináltam volna tovább, kár, hogy olyan hamar vége lett– mondta a színésznő, aki az Örkény Színház tagja, de rendszeresen ad önálló koncertet is többfelé az országban.

A Készhelyzet következő adása Für Anikó, majd Elek Ferenc vendégszereplésével november 13-án 21:30-kor lesz a Comedy Central műsorán. Még több infó a Készhelyzetről ide kattintva.

A tévés szupersztár, akit Meryl Streep pincérnek nézett

A világ egyik legismertebb tévés műsorvezetője elmeséli, milyen volt, amikor Meryl lazacot próbált rendelni tőle.

Napi horoszkóp február 24.: a Kosok komoly lehetőséget kapnak, a Szüzek napját pozitív impulzusok lendítik előre

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz a csillagok ismét üzentek!

Ezt árulja el rólad az ujjaid formája

Kíváncsi vagy, mit deríthetsz ki az ujjaid segítségével?

Eszméletlenül kreatív reklámok, amik egész biztosan elértek a fogyasztókhoz!

Ennél menőbb reklámokat talán már nem is lehet kitalálni!

Kövess minket

Előfizetés

Előfizetés

Előfizetek

Apa csak egy van, de ha most megrendeled az Éva magazint, négyet adunk hozzá! Élj a rendkívüli lehetőséggel: 10 Éva és 4 Apa magazin most 10 930 Ft helyett csak 5990 Ft!

Csak 5990 Ft