Miért csinálja ezt Mariah Carey a mellével? És még 11 sztárdekoltázs, amely túllépi a jóízlés határait

Borítókép: Miért csinálja ezt Mariah Carey a mellével? És még 11 sztárdekoltázs, amely túllépi a jóízlés határait Forrás: Getty Images
Néha még a legkiválóbbak is képesek túlzásba esni.

Már egy ideje szörnyülködve figyeljük, milyen enyhén szólva hangsúlyos dekoltázsokban jelenik meg Mariah Carey; de a legutóbbi outfitjét, amelyet a Vanity Fair Oscar-partiján viselt, egyszerűen nem tudjuk szó nélkül hagyni.

Forrás: Getty Images

Nem csak az a baj, hogy a ruha nyilvánvalóan túl szűk rá felül, hovatovább a merevítő belevág a mellébe, hanem a mellbimbójának egy része is kilátszik.

Namármost egyáltalán nem az a problámánk, hogy a túlságosan kipakolt dekoltázs „erkölcstelen” vagy „kurvás” lenne. Ez képmutatás volna részünkről azután, hogy az Éva márciusi címlapján felhívtuk a figyelmet a szexista megközelítésekre, ami a nők öltözködését illeti.

Szóval nem megbotránkozást keltenek bennünk a túl sok bőrfelületet szabadon hagyó dekoltázsok, egyszerűen van köztük, amelyik nem szép, nem ízléses, láthatóan kényelmetlen és nem igazán érteni, miért csinálják ezt magukkal a sztárok.

Alábbi összeállításunkból kiderül, hogy még csak D+ kosárméret sem kell ahhoz, hogy valaki átgondolatlan mértékben pakolja ki a kebleit. Csupa olyan hírességet gyűjtöttünk össze, akik, ha akarnak, fel tudnak öltözni szofisztikáltabban is. Nézzétek:

(fotók: Getty Images)