Michelle Obama úgy énekli Beyoncét, hogy... azta!

Borítókép: Michelle Obama úgy énekli Beyoncét, hogy... azta!
Az alábbi videóban ti is megcsodálhatjátok, hogy milyen énekhangja van a first ladynek!

Na erre aztán nem számítottunk: Michelle Obamának, aki minden szempontból aktív first ladyként tevékenykedik lassan nyolc éve, nem csak a stílusérzéke kifogástalan, de a hangja se rossz!

Mrs. Obama ezen felül meglehetősen bátor is! Szerdán megjelent James Corden műsorában, annak is a "Carpool Karaoke" című fejezetében. Ennek lényege, hogy a műsorvezető különböző hírességekkel a kocsijában ül a reggeli dugóban, és közben, hogy elüssék az időt, hangosan énekelnek bármit, ami épp a rádióban szól. Nemrég Julia Roberts, Gwen Stefani és George Clooney is kitett magáért; most viszont Michelle, úgy tűnik, elvitte a pálmát.

Michelle először „teljesen váratlanul” beszáll Corden kocsijába a Fehér Ház előtt. Először kicsit „idegenvezet”, meséli a sofőrnek, hogy mi mellett haladnak el éppen.

Az ott az Ovális Iroda, a férjem ott tartózkodik bent valahol. Mármint nekem azt mondta, ott lesz – remélem, tényleg.

Ezután Michelle Obama – aki, mint később bevallja, hét és fél éve először ül az anyósülésen – megkérdezi Cordent, hogy van-e valami zenéje, amit hallgathatnak. Corden láthatóan zavarban van, de azért bekapcsolja a rádiót, amelyből éppen Steve Wonder szól. „Na hát, ez a kedvencem!” – kiált fel a first lady és már éneklik is a Signed, Sealed, Delivered című dalt. És egyáltalán nincs is rossz hangja Michelle-nek!

De a Single Ladies mindent felülmúl...

Két dalolászás között kicsit beszélgetnek arról, hogy mi lehetne James Corden titkosszolgálati fedőneve, meg hogy miért van fent Michelle a Snapchaten – a mostanában legmenőbb közösségi oldalt a first lady arra használja, hogy ezzel népszerűsítse . Ezután mintegy spontán rázendítenek a kampány hivatalos dalára, a This Is For My Girls-re.

Ebbe pedig besegít nekik maga Missy Elliott, és a kocsikázást egy össznépi rappeléssel fejezik be. Nézzétek meg a videót!