Amikor anno elköltöztem a szüleimtől, csomó ideig nem volt tévém. Mondjuk, pénzem sem nagyon volt rá, hogy vegyek egy normálisabb készüléket, vagy ha volt is, fontosabb dolgokra költöttem. Tökéletesen megvoltam azzal, hogy a laptopomról néztem filmeket, sorozatokat, és egyáltalában nem érdekelt, hogy mi zajlik a kereskedelmi csatornákon.

Már 5 éve lakunk egy fedél alatt a férjemmel, és most már van tévénk, de néha nem is tudom, miért. Hiszen mindketten a világhálón olvassuk a híreket, s követjük a legfontosabb eseményeket, és a munkánkhoz is kizárólag az internet szükséges. Ha jobban belegondolok, a készülékünk kizárólag azért van, hogy nagyobb képernyőn tudjuk nézni a netflixes sorozatokat, és hogy a focimeccseket se kelljen kihagynia a páromnak.

Tökéletesen megvagyok a csatornák közti szörfölés nélkül és szuper érzés, hogy ha bekapcsolom a készüléket, akkor kizárólag az fog menni, amit én szeretnék, nem pedig egy reklámokkal teletűzdelt, agyonismételt családi mozi. Egyetlen probléma merült csak fel nemrég ezzel kapcsolatban: nem tudtam bekapcsolódni egy beszélgetésbe az aktuális szórakoztató show-műsor szereplőit illetően.

Kissé zavaró volt, hogy a baráti társaság, amelynek tagjai közül a csajokkal elvonultunk borozni a konyhába, elkezdte kivesézni a tehetségkutatók és valóságshow-k cselekményét. Na, ezekről nekem lövésem sem volt, és inkább csendben hallgattam a kacagásaikat, hahotázásaikat. Gondoltam, úgyis hamar elterelődik a téma valami másra, így nem is igazán szólaltam meg, de aztán nekem szegezték a kérdést, hogy én mit gondolok xy-ról.

Micsodaaa? Hördült fel egy emberként a csapat, és közben értetlenül bámultak az arcomba. Elmondtam nekik, hogy én az úgynevezett szórakoztató műsorokat cseppet sem tartom szórakoztatónak, annál inkább elpocsékolt időnek. Érdekes párbeszédet indítottam el ezzel, hiszen elhangzott ott minden: volt, aki többször hangot adott a nemtetszésének, mások részben megértették, hogy miért használtam többször is a hulladék jelzőt egyes műsorokra.

Remélem, nem gázoltam senki lelkébe azzal, hogy őszintén megfogalmaztam a véleményemet a mai műsorok elkorcsosulásáról vagy jellegtelenségéről. Ettől persze még nem kell velem egyetérteniük, és valószínűleg nem is fognak, s nyilván én is túlélném, ha néha végig kéne néznem egy-egy olyan műsort is, amit magamban csak agybutító fegyvernek hívok.

Szóval most már van tévénk, de a nézési szokásaink mit sem változtak az elmúlt 5 évben, és azt hiszem, nagyon erős pozitív fejlődésnek kéne megindulnia ahhoz a televíziózásban, hogy ez megváltozzon. Majd meglátjuk, mi lesz 5 év múlva!