Lassan 5 éve lakunk a Belvárosban, és nagyjából mostanra lett vele tele a hócipőnk. Ugyan az utcánk az év minden szakában borzasztóan forgalmas, büdös és hangos, a nyár beálltával viszont mindezen hátránya felerősödik. A jelenleg bulinegyednek titulált belvárosi terület másik felén lakunk, a Palotanegyedben, egy egyetemi parkoló szomszédságában, hostelekkel és airbnb-szállásokkal tűzdelt épületek szorításában. Néhány éve ezt még nyugodt környéknek gondoltuk, ma már tudjuk, hogy nem az. Nagyon nem.

Mielőtt még felmerülne bennetek a kérdés, hogy mi lehet mégis annyira elviselhetetlen abban, hogy az ember a csodás műemléképületek ölelésében lakik, igyekszem a következőkben egy átlagos nap bemutatásával szemléltetni a dolgot.

5:00: az ablakunkkal szemben található egyetemi parkolóba megérkezik a pékáru. A szállító semmivel sem törődve dobálja a fémrekeszeket a földre, majd miután kiürítette őket, a kisteherautó hátuljába visszadobál mindent.

5:30: Jön a kukásautó. Sajnos nyáron ezekben a bérházakban képtelenség zárt ablak mellett aludni az átmelegedett falak miatt, ha van légkondicionáló beszerelve, ha nincs. A levegő egy idő után elhasználódik, így rá vagy kényszerülve, hogy nyitott ablaknál próbálj szundikálni, egészen addig, amíg fel nem ver egy következő elviselhetetlen zaj.

6:00: Elhangzik az első komolyabb dudálás, a parkolóban jó eséllyel már benn áll a használtolaj-összegyűjtő kocsi, vezetője és a portás rágyújtanak egy cigire és dörmögő hangjukat visszaverik a házfalak. Olyannyira, hogy úgy érzed, melletted fekszenek az ágyban.

6:50: Ha "szerencsénk" van, azt a negyed négyzetméternyi füvet is éppen reggel kell lenyírni a parkoló területén, a lehető legnagyobb hangzavar közepette. Az egész maximum 5 percet venne igénybe, de a fickó, aki csinálja, a biztonság kedvéért szottyog vele 7:15-ig, hogy biztosan felébredjünk.

8:30: "Nem bírsz arrébb állni, te köcsög?" – szűrődik fel az üvöltözés a felfokozott reggeli, munkába indulós hangulatban valamelyik autós szájából.

9:00: A sarki boltba megérkezett az áru, amit onnan tudunk, hogy a kisteherautó tolatóradarja éles hangon pittyeg vagy úgy negyed óráig. Most legalább nem hajnalban jött.

9:30: A lakás másik sarkában már tompul a liftajtó 5 percenkénti becsapkodásának fémes hangja, amit reggel fél 7 óta ütemesen kell elviselni.

10:00: Üvöltve jönnek-mennek a szirénázó mentők. A közeli kórházakba biztosan rengeteg súlyos beteg érkezik, de ha nem is ez lenne, akkor is cikáznak föl-alá a Rákóczin a szirénázó autók.

11:00: Már javában dolgozom, persze hallok minden hangot. Az óvodás napközis csoport már órákkal korábban elvonult az ablak alatt, most az egymást szidó, türelmetlen autósok, meg a kerület néhány hajléktalanja csinálják a műsort, utóbbiak esetenként kiborítgatják a kukákat vagy egymással civakodnak. Ez csak egy átlagos nyári munkanap.

12:00: Pár utcával arrébb – most épp nem a mi utánkban –, napok óta filmforgatás zajlik, de a stáb hangját néha elvezetik idáig az épületek. Most épp valamilyen kosztümös sorozat forog, így időnként a lovak nyerítése is hallatszik, illetve a lócitrom szaga szivárog. Motoros futárok darázszümmögésre hajazó hangeffektjei keverednek az alapzajjal. Megkezdődik az ebédidő.

13:00: Irdatlan dudálás veszi kezdetét, amire már én is felpattanok és odalépek az ablakhoz. Az utcába megint beszorult egy méretes turistabusz, ami így feltartja a forgalmat. Egyszercsak kiszáll belőle néhány férfi, odalépnek az egyik parkoló autóhoz, és számolásra megemelik, majd bejjebb teszik pár centivel. Így már tovább tudnak haladni, gond egy szál se, itt ez "így szokás"...

14:00: Az ablakunk pont a kapubejárat felett van – igaz, a harmadikon –, így szóról szóra hallok mindent, amit egy mélyhangú férfi mond valakinek a telefonba, szigorúan üzleti ügyben. Örülök, hogy időben megérkezett az áru! De most komolyan.

15:00: Vannak akik korábban elindulnak haza a munkából, és ez az az időpont, amikor megkezdődik a parkolóhelyek felszabadulása. Ettől kezdve még van körülbelül másfél óra arra, hogy normálisan tudjon parkolni valaki anélkül, hogy másokkal összetűzésbe keveredne.

16:00: Csattanás és valamiféle csörömpölés hangja jut be a nappaliba, úgy tűnik, tévedtem a normális közlekedést illetően. Némi kiabálást is hallok, de fölösleges megmozdulnom, mert pontosan tudom, mi történt: egy parkoló autónak valaki most törte le a tükrét, és épp tovább akart hajtani, mire valaki utánaszaladt. Ez mindennapos. Tök mindegy, hogy vannak térfigyelő kamerák, ez senkit sem feszélyez. Kit érdekel egy tükör, nem igaz?

17:00: Redőnycsattogások, a klímaberendezések kültéri egységeinek zaja, a kapukódok beütése, hangos trappolások, telefonálások, a mentők szirénája töltik most be a teret. Az emberek lassan hazaszállingóznak.

18:00: Fiatalok vonulnak végig csapatostul, menetelnek az első romkocsma irányába. Hangjuk még elenyésző, mert ahhoz, hogy felerősödjön, kell még néhány órácska és némi alkohol. A helyi gimnázium termében megszólal a kórus: "lalalalala"! Hangolnak, úgy tűnik, órákig, de ezt már meg se hallom.

19:00: A parkoló őrének most pattan ki a fejéből, hogy szorul a fémkapu, ezért ráver vagy úgy 50-et egy kalapáccsal. (Nem jár sikerrel, másnap kihív egy szakit, aki majd folytatja a kalapálást.)

20:00: Kezdünk elcsendesedni, a bulituristák már minden bizonnyal elfoglalták pozíciójukat, csak néhányan sétálnak a felkapott kocsmák és szórakozóhelyek irányába. Amikor végre csend van, robbanásszerű hanggal végigdörget egy chopper az utcán.

21:00: A legközelebbi romkocsmákból néha átszűrődik egy kis zene, de mi többet kapunk a szemben levő ház pincéjében működő edzőteremből. Ott már javában megy a pumpa (ezen a hangfalak mélynyomóját értem), és bizonyos megszakításokkal az edző is üvöltözve buzdítja az erősödni vágyókat.

22:00-24:00: Talán ez az az időszak, amikor beköszönt az úgynevezett "csönd". Na persze sosem néma, de az ember reméli, hogy ebben az időszakban talán álomba tud szenderedni, ha máskor nem, nem éjfél előtt pár perccel.

1:00: egy-egy turnusnyi bulizó átvonul egyik helyről a másikra, ha mázlink van, akkor még csak némi kurjongatás, vagy kiabálásfoszlány hallatszik föl.

3:00: Artikulálatlan üvöltésre, röhögésre, vinnyogásra és éneklésre ébredünk, ha épp nem arra, hogy valakiknek kedve szottyant focizni egyet a sörösüvegekkel az autók között – vagy épp azok tetején ugrálni.

4:00: Ha sikerült a korábbi akció után visszaaludni, akkor félálomban még hallunk kis hörgést és fröccsenést, ami azt jelzi, hogy valaki kidobta a kisrókát. Vagy a nagyot. Bizakodunk, valahogyan eljut a közeli hostelba, hogy ne az utcán skálázza végig az éjszakát, vagyis ami még visszavan belőle.

4:50: A házunk kapuja nyikorogva kinyílik, majd megáll. Az aszfalton pattogó műanyag zaja ver fel (újra) álmunkból: a házmester vagy takarító kihúzza a kukákat.

Aztán reggel 5 órakor az ablakunkkal szemben található egyetemi parkolóba megérkezik a pékáru...