5 hónapos terhesen, hatalmas pocakkal versenyzett a futónő

Borítókép: 5 hónapos terhesen, hatalmas pocakkal versenyzett a futónő Forrás: Getty Images
A 31 éves Alysia Montano múlt héten hatalmas pocakkal állt rajthoz az amerikai atlétikabajnokságon.

Alysia nem véletlenül Wonder Womanes topban állt rajthoz, ugyanis nem olyan régen derült ki, hogy Gal Gadot, a Wonder Woman című film főszereplője 5 hónapos terhesen forgatta a filmet. Erre próbált kontrázni a felsővel, ugyanis akkor döntötte el, hogy benevez a versenyre. A hajában pedig virágot viselt, ezzel is tudatosan kiemelve a nőiességét.

„Sokan mondanak olyanokat, hogy úgy futsz, mint egy lány. De ez nem azt jelenti, hogy óvatosan vagy finoman kellene futnod. Hanem azt, hogy erős vagy!”
mondta.

Alysia a 800 méteres számban indult, és hetedik lett, a célban pedig ott várta 2 éves kislánya is, aki „Strong Like Mom”, azaz „Erős, mint anya” feliratú pólót viselt.

Ami még sokkolóbb, hogy nem először futott várandósan országos versenyen. Már 2014-ben, amikor épp 8 hónapos terhes volt a kislányával, szintén rajthoz állt ebben a számban.

„Nem futóként definiálom magam. Én igazából egy kőkemény harcos vagyok. Ezt pedig a futáson keresztül tudom megmutatni.”

Egyszerűen szóhoz sem jutunk, te mit gondolsz róla?

Követendő példa vagy elítélendő, hogy nagy pocakkal versenyzett?
Példaértékű! Ha úgy érzi, rendben van, miért ne versenyezhetne?
Nem szabadna ilyen terhelésnek kitenni a babát!
Nem tudom, az ő dolga!