Levélben kereste meg megmentőjét egy férfi, amiért az ismeretlenül felajánlotta neki az egyik veséjét

Borítókép: Levélben kereste meg megmentőjét egy férfi, amiért az ismeretlenül felajánlotta neki az egyik veséjét Forrás: Getty Images
Igazán megható és önzetlen történet!

Egy 32 éves oklahomai férfi úgy döntött, hogy adományozza az egyik veséjét valakinek, aki donor nélkül hamarosan meghalna. Állítása szerint már legalább 10 éve érlelődött benne a gondolat, hogy egészséges ember lévén akár életet is menthetne egyik szerve transzplantációs célra való felajánlásával. Többször is nekifutott már a lehetőségnek, ám mindegyik alkalommal el kellett utasítsák a felajánlását, ugyanis az akkor vesére váró betegeknek nem felelt meg a szerve. Januárban azonban felvették az adományozók listájára, és igen hamar el is végezték rajta a műtétet, s bár után néhány napig lábadozott, de azóta egészséges életet él maradék veséjével.

Ami azonban a műtét után 3 hónappal következett, arra nem számított. A férfi, aki végül megkapta a veséjét, köszönőlevelet írt neki, a kórház pedig továbbította számára. A levél így szólt:

Üdvözlet, a nevem ...! 63 éves vagyok, és van egy fiam, S. Amikor 6 éves volt, az édesanyja meghalt a rákkal való 5 éves küzdelem után. Ez nagyon összekovácsolt minket. Azóta újranősültem és egy kis farmon élünk vidéken. Mára már 3 unokám van, a fiammal együtt ők jelentik nekem az életet. Az ajándéknak köszönhetően, amit 2017. január 5-én kaptam tőled, talán több kosár-, futball- és baseballmeccset láthatok még. A szívem legmélyéről szeretném megköszönni, hogy hozzásegítettél egy jobb és hosszabb élethez! Köszönettel...
írta az új vesét kapott férfi

Az adományozó, aki a "TheBartian" néven található a Reddit nevű közösségi oldalon, megosztota ezt a levelet, hogy még több egészséges férfi és nő figyelmét felhívja arra, érdemes fontolóra venniük a veseadományozás lehetőségét, hiszen minden nap életeket menthetünk meg vele. Nem tudni, hogy a 32 éves vesedonor válaszolt-e személyesen a megmentettjének, ám a Redditen ezt írta:

Talán annyit el kéne mondanom neki, hogy ezzel az én életem szinte semmit sem változott, azon kívül, hogy valamivel jobban kell figyelnem magamra, mint eddig. És talán tudatni vele, hogy nagyon vigyáztam a vesémre, amíg az enyém volt, vagyis eddig jó otthona volt.

A Redditen egyébként elég sok pozitív kommentet kapott a fiatalember bátor tette. Az egyik hozzászólás különösen szívszorító volt:

Barátom, te fantasztikus vagy! Ma leszek 27 éves, és múlt héten kiderült, súlyos veseelégtelenségben szenvedek, ami azt jelenti, talán néhány éven belül meg fogok halni. Az olyan emberek, mint te, viszont adhatnak nekem reményt. Ugyan nem ismerlek, de szeretlek. Haver, mindig maradj ilyen ember, csodálatos vagy!
írta egy kommentelő a Redditen.