Vége a találgatásoknak! Kiderült Beyoncé ikreinek neme

Borítókép: Vége a találgatásoknak! Kiderült Beyoncé ikreinek neme
Kislányok vagy kisfiúk, esetleg ez is, az is? - Megmutatjuk azt is, mi a magyar jogszabály a gyermek nemének megválasztására.

Villámgyorsan zajlanak az események Beyoncé terhessége körül. Alig egy napja, hogy az énekesnő megállította pár percre a világot a nagy bejelentéssel, azóta már egy egész fotósorozatot is nyilvánosságra hozott, ahol kerekedő pocakkal és ruha nélkül pózol.

Bee ráadásul ikrekkel várandós, és a hír hallatán a rajongók megkezdték a találgatást, vajon milyen neműek lesznek a kicsik - no meg persze, hogy Blue Ivy után ezúttal melyik színről nevezi el őket.

Nos, a válaszra nem is kellett sokat várni, egy ismerős kiszivárogtatta a bizalmas információkat. Mint kiderült, Beyoncé és Jay-Z a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek, akárcsak a közelmúltban célkeresztbe került Chrissy Teigent:

A sztárpár ugyanis hiába tervezte már hosszú ideje a családbővítést, a 35 éves énekesnőnek nem sikerült teherbe esni, így végül a lombikprogram keretein belül egy lány és egy fiú embriót választottak. Szóval ha minden igaz, akkor hamarosan egy mini Queen B és egy mini Jay-Z érkezik a világra!💙❤️