7 érv amellett, hogy felnőttként is érdemes tanulni

7 érv amellett, hogy felnőttként is érdemes tanulni

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A tanulás nem áll meg ott, hogy az utolsó iskolában eltöltött napon kiesik a toll a kezünkből. Egész életünkön át tanulunk, tegyük hát ezt tudatosan is!

Életében egyszer talán mindenki találkozik a kérdéssel, hogy mit vinne magával egy lakatlan szigetre. A válaszok nagy részében nem meglepő módon előkerül a könyv és a film gondolata, mert hogy unatkozni ugyebár senki sem szeret igazán, hosszútávon pedig biztosan nem. Ebből már nem nehéz kitalálni, hogy azért szeretjük elütni valamivel az időt, hogy az agyunk le legyen kötve, vagyis folyamatosan foglalkoztasson bennünket valami. E nélkül valószínűleg igen hamar becsavarodnánk, megállnánk a fejlődésben és így tovább. Talán ezek után le is vonhatjuk azt a következtetést, hogy nekünk embereknek lételemünk a tanulás. (Még ha gimnazista vagy kisiskolás korunkban sokszor el is kívánjuk a tanulást melegebb éghajlatra.) Mert a dolog nem áll meg az iskolapadban: ha belegondolunk a tanulás végigkíséri az egész életünket, vagyis az egész életünk egy nagy tanulás. Megtanuljuk milyen gyereknek lenni, aztán serdülőnek, majd felnőttnek, szülőnek. Tanulunk akkor is, ha új munkát találunk, vagy ha kapunk néhány pofont a párkapcsolatunkban. Tanuljuk a játékot, a határainkat, a működésünket, a biciklizést, a főzést, sőt még a szexet is! Ezek után ne mondja senki, hogy nem szeretünk tanulni! Ez működtet minket, ettől megyünk előre, fejlődünk, változunk, újulunk meg.

És csak hogy kicsit a tudatosabb formájáról is szót ejtsünk: tanulunk, mert valami célunk van vele!

Az egész életen át tartó tanulás, - vagy lifelong learning -, ma már külön tudományterület, ami éppen azért jött létre, hogy képesek legyünk minél hatékonyabban, értékesebben, tartósabban táplálni és kielégíteni a tudás iránti vágyunkat, igényünket, és hogy általa elérhessük a magunk számára kitűzött célokat.

Most 7 olyan okot, érvet gyűjtöttünk össze, ami titeket is egész biztosan arra ösztönöz majd, hogy felnőtt fejjel se mondjatok le a tanulás öröméről!

Nézd meg a galériánkat> 9 kép
7 érv amellett, hogy fenőttként is érdemes tanulni
Te képes lennél rá? 8 sztár, aki minden nap ugyanazt eszi

Mert egészségesen élnek. Vagy épp ellenkezőleg.

Ezért ne egyél bele a nyers süteménytésztába

A tésztakóstolgatás a sütési folyamat természetes része, nem igaz? Na, csak óvatosan…

10 szemtelenül nyomós érv, hogy ne mozdulj ki a hétvégén

Nem kell folyton a hétvégén is rohangálni, mint pók a falon. Arra ott van az egész hét. Most pihenj!

Mi visz rá egy 18 éves csajt, hogy újra és újra összeöltözzön az édesanyjával? Még akkor is, ha az illető anyuka Reese Witherspoon

Mi tiniként aligha megyünk bele, még ha ilyen stílusos anyukánk is lett volna, mint Reese, akkor sem. És ti?

Segítség! A barátnőm szinte eggyé vált a gyerekével!

Ha én lennék az ő helyében és ezt olvasnám, engem ez erősen elgondolkodtatna...

Napi horoszkóp november 24.: a Rákok a legváratlanabb helyzetekre is fel vannak készülve, az Oroszlánok lenyűgözik a környezetüket

A hét utolsó munkanapján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Emberkísérlet: mire elég heti 3x30 perc mozgás?

Megéri-e heti 3 alkalommal 30 percet mozogni? Kolleganőnk kipróbálta.

Elképesztően vicces tweetek a gyereknevelésről – 2017-es kiadás

„Egy hosszú, nehéz, gyerekkel töltött nap végén jóleső érzés tudni, hogy egy hosszú, nehéz, gyerekkel töltött éjszaka áll előtted.”

Karácsony az oviban: mi van, ha egy kisgyerek nem ünnepel?

A ti ovitokban mindenki karácsonyozik?

"Mi lenne, ha mostantól nem ajándékoznánk?" – majd a szobában hirtelen megfagyott a hangulat

Szinte biztos, hogy olvasónkon, Tündén kívül mások is kerültek már hasonló helyzetbe...

Fogadalom: ezen a télen NEM leszek beteg! – 8 óvintézkedés, hogy sikerüljön

Kell a fenének a napokig tartó orrfolyás! Idén harcolunk.

Napi horoszkóp november 23.: az Ikrek pontot tehetnek egy lezáratlan ügy végére, a Rákok a tökéletességre törekszenek

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!

5 dolog, amit a második gyereknél már sokkal lazábban kezelsz

Legalábbis annyira, hogy nem mész azonnal a falnak. Hihi!

Forralt bor-teszt: megkerestük a Vörösmarty tér legjobbját, hogy neked már ne kelljen

Sokan szeretik a téli időszak egyik tradicionális italát, a forralt bort, ami nélkül már-már elképzelhetetlenek az adventi vásárok. Mivel sok helyen kapható és az ára is igen borsos, mi most felkutattuk, hol érdemes kortyolni belőle, hogy az idei felhozatal ne okozzon csalódást.

Meghan Markle heteken belül beköltözik a Kensington-palotába és állítólag már el is jegyezték egymást Harry herceggel

Bennfentes források szerint nem az a kérdés, hogy Meghan és Harry összeköltöznek-e, hanem hogy mikor.

13 mondat, amit a diétázók többet nem akarnak hallani

„Egyél brownie-t, direkt neked sütöttem!”

Egy áruházlánc heti egy „csendes órát” vezetett be az autista vásárlók kedvéért

Ebből a világ minden nyilvános helyiségében rendszert kellene csinálni, biztosak vagyunk benne, hogy nem csak az autizmussal élőknek lenne szükségük rá!

Kövess minket

Előfizetés