Sok hasonló cipőben járó emberrel beszélgettem, így pontosan tudom, hogy nem vagyok egyedül, és nem nekem van üldözési mániám. Vagyis a jelenség tényleg létezik. Egy lány ismerősöm, aki már 5 hónapja koptatja a futócipőjét, a Tinderen egy pasitól csak annyit kapott üzenetben, hogy „Akkor merészeljen párt keresni, ha emberi kinézete lesz.”

Kedves ismeretlen igehirdető! Fogalmad sincs róla, hogy mekkora kárt tudsz okozni, az önjelölt terapeuta stílusoddal. Beszólásodról csak az jut eszembe, hogy az őszinteség műveltség nélkül puszta durvaság.

Tisztázzunk valamit, kedves mindenki, aki még túlsúlyos, de már mozog és egészségesen étkezik!

Te tudod egyedül, hogy honnan indultál. Mennyit mutatott a mérleg, mekkorák voltak a ruhák, amiket hordtál. Te tudod egyedül, hogy azért van rajtad futócipő és cicagatya, hogy mozogj. Te tudod egyedül, hogy már hány hónapja kitakarítottál a konyhádból mindent, ami cukros, lisztes. Te tudod, hogy volt már vastagabb a combod ebben az életben, ahogyan azt is, hogy 3 centinek is mekkora jelentősége van! Te tudod, hogy még utálod azt, amit a tükörben látsz. Te tudod, hogy miért építetted fel azt a zsírvárat, ami körbeveszi a testedet. Te tudod, hogy nem lustaság volt ebben, hanem védekezés, hogy „Ő” ne bántson többet. De azt is felismerted, hogy felnőtt életed ezen szakaszában már nem emelheted ezt kifogásként magad elé. Tudod, hogy változni akarsz, hogy még nem vagy elégedett, de harcolsz. Túljutottál a holtponton, és nem fogod feladni, ha rajtad múlik. És csak rajtad múlik (meg persze az orvosokon, ha orvosi oka van az elhízásnak), ahogyan az is, hogy mennyire tudod kizárni a környezetből érkező káros hangokat.

És most hozzátok szólok, kedves ítélkezők.

Ti, akik heti hétszer ott koptatjátok a futópadot az edzőteremben, de amikor egy nektek „nem tetsző” kezdő mellétek áll, azt mondjátok neki, hogy „ne izzadjon már ennyire, mert zavaró”. Ti, akik miközben elvárják, hogy minden ember tökéletes legyen, vékony, toka nélküli és minimum veletek egyenértékű, aközben a pillantásotokkal megvettek mindenkit, aki már harcol, de nem felel meg az elvárásaitoknak. Beszóltok mindenkinek, aki lassabban kocog a Margit-szigeten, aki még vastag combbal, lihegve rója a köröket a Városligetben. Bámultok, ítélkeztek és kirekesztőek vagytok, függetlenül attól, hogy ő is a társad, ő is harcol, de csak most kezdte. Segíteni szeretnétek? Hát mentoráljatok! Kérdezzetek! Mert, amit ti simán lustaságnak láttok, az lehet egy betegség okozta elhízás, egy lelki trauma okozta elhízás… Értem, hogy nem érdekel, de mennyivel könnyebb elszörnyülködni és ítélkezni, mint kérdezni?!

Őket a legnehezebb ignorálni. Ők a legkártékonyabbak. Neked pedig szükséged lesz az erőre, hogy el hidd: jó úton haladsz! Fuss, gyalogolj vagy járj le az uszodába. Ne érdekeljen, hogyan néznek rád mások!

Benned és bennük van valami közös. Mindannyian azt akarjátok, hogy mindenki lefogyjon, és egészséges legyen. A cél tehát közös. Mi lenne, ha összedolgoznánk? Te ne add fel, ne keress kiskapukat, ti pedig ne ítélkezzetek, az egyébként is csak Istennek áll jól.