Kövér vagyok, mégis ágyba visznek a vékony lányokra hajtó férfiak

kövér nő,szex,plus size,férfi,szégyen,szépség Forrás: unsplash
A férfiak közül igenis sokan vonzódnak a kerek nőkhöz. És egyáltalán nem kell szégyellnie egyetlen nőnek sem azt, ha nem vékony. Még az ágyban sem!

„Nem szégyellem a nagy testemet. Úgy gondolom, aki nem tudja elfogadni a striáimat, az nem érdemli meg a narancsbőrömet. Nem voltam mindig ilyen. Olyan csaj voltam, aki ragaszkodott ahhoz, hogy sötétben szexeljen, és mindig betakartam magam, ha kikeltem meztelenül az ágyból. Sosem akartam felül lenni, mert féltem, hogy néz ki onnan a hasam. A magabiztosságom abból a felismerésből ered, hogy egy nap rájöttem, miért is kéne a kövérségem rejtegetni? Végülis sosem gondoltam azt, hogy a partnerem csak a fejemet látja, mielőtt ágyba bújunk. Ráadásul a pasik nagy része elmondta, hogy mennyire tetszik neki a testem, szereti a kerek csajokat. Persze azt gondoltam, hogy csak a kövér szót szépítik. Pedig már azt sem találom csúnyának.

Egyszer az egyik pasinak mondtam, hogy nyugodtan hívjon kövérnek kerekded helyett, hiszen az vagyok, kövér.

„Hidd el, te nem vagy kövér. Én nem vonzódom a kövér nőkhöz”

– hangzott a meglepő válasz. Ekkor esett le, hogy ez az egész nem is rólam szól, hanem róluk. A pasikról, akik nem akarják beismerni hogy igenis vonzódnak a kövér nőkhöz. Nemcsak a nőkbe van beleégve, hogy csak egyetlen testalkat a szexi. És a férfiak is szégyent éreznek, ha olyan test tetszik nekik, ami a társadalom szerint nem szexi. A kövér nők egyszerűen “rangon aluliak”, ezért sok heteroszexuális férfi egyszerűen tagadja, ha vonzónak talál egy kerek nőt.

Persze ez nem vonatkozik a világ öszes heteró férfijére. Vannak közösségek, akiket csak „kövérimádónak” (fat admirers) – hívnak. 2011-ben a Village Voice-ban, Dan Weiss, aki vállaltan szereti a kövér nőket, lerombolta azt a mítoszt, hogy a plus size csajok könnyebben ágyba vihetők, és nem igaz az sem, hogy amelyik pasi kövér nővel randizik, annak kicsi az önbizalma.

Az igazság az, hogy az emberi vágyak rendkívül sokfélék, és ha nem élnénk ennyire kirekesztő világban, akkor ez ki is kiderülne. De sajnos, nem ilyen világban élünk

– mondta Virgie Tovar, testaktivista. Ha a kövér nők máshogy jelennének meg a mainstream médiában, például ha Melissa McCarthy nem mindig vicces, és abszolút szexiség mentes szerepeket kapna…”

Egyébként a vonzalom – a tudomány állása szerint – kevésbé múlik a külalakunkon, inkább az illatunkon, a kedvességünkön és az intelligenciánkon. Ezt Ken Page pszichoterapeuta érzelmi vonzalomnak nevezi. „Azt gondolni, hogy a súlyod vagy az alakod miatt nem vonzódnak hozzád, egyszerűen tévedés.”

De miért van az, hogy az erőszakos zsidó anyám állandóan azzal jön, hogy fogyjak le, hogy hozzá tudjon adni egy zsidó fogorvoshoz. Az internet népe is miért jön folyton azzal, hogy majd fogyás után megtalálom az igaz szerelmet? Tudom, hogy nem így van, hiszen van több szexi barátnőm, és megtanultam, hogy a a magas, vékony, szépségmániás barátnőim magánélete is éppen olyan szörnyű, mint az enyém.

A cikk folytatásáért kattints a szexsuli.hu-ra!