Marie Kondo módszere, avagy a tévéshow, amitől a fél világnak takaríthatnékja támad otthon

Borítókép: Marie Kondo módszere, avagy a tévéshow, amitől a fél világnak takaríthatnékja támad otthon Forrás: twitter
Tudjátok, mi folyik a csapból is a Föld tévénézői körében? Illetve nem is mi, hanem ki? Egy apró, törékeny japán fiatal nő, aki azt ígéri, hogy stresszmentesen, kiegyensúlyozottan élhetsz együtt a tárgyaiddal, és soha többet nem kell rendetlenségre hazatérned az otthonodba. Marie Kondónak ugyanis 2019. január 1-jén indult realityműsora a Netflixen, és ezzel boldogot, boldogtalant egy csapásra rendmániássá tett.

A KonMari módszer 34 éves anyukája, aki szerint elég az összehajtott ruhákat függőlegesen, egymás mellé fogva behelyezni a fiókba, már eddig is szép sikereket tudhat maga mögött; könyve, a Tiszta öröm – a rendteremtés művészete 2014-ben jött ki angolul, 2018-ban pedig magyarul, de az igazi áttörés az elmúlt pár napban, a Netflix-realitynek köszönhetően következett be, mivelhogy a nép végre képkockáról képkockára végigkövetheti, hogyan szortírozza ki egy átlag amerikai, kisgyerekekkel élő család az otthonát alig néhány hét leforgása alatt, mondjuk.

Az újdonsült MarieKondo-rajongók azóta is tombolnak a közösségi médiában, ezrek vágtak rendet az otthonukban, illetve vettek könnyes búcsút egy-egy régi, kedves tárgyuktól.

Igen, tényleg elkezdtük nézni a Marie Kondo műsorát, miért kérditek?
írja például egy Twitterező. Míg egy másik:
Az ember bekapcsolja a Marie Kondo-show-t és mire észbe kap, két átrendezett polc és két kupac adományozásra szánt holmi áll előtte
Megnéztem két epizódot Marie Kondo műsorából és ez lett belőle
írja egy harmadik, egy másik újdonsült fan pedig nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy
Marie Kondo a spirituális energia, amit áthozok 2019-be.

De mi a KonMari módszer titka? Mitől hasít jobban, mint a többi, eddig már jól ismert rendszerező eljárás? Nos, véleményem szerint az biztosan segít rajta, hogy Kondo japán – még angolul sem tud, tolmáccsal jár, aki az esernyőjét is tartja valamilyen általam kifürkészhetetlen oknál fogva. Ez igen sokat hozzátesz a hitelességéhez és erősíti a japánok fegyelmezettségéről és titokzatosságáról alkotott képünket. De talán még fontosabb, hogy Marie szereti a tárgyakat, azokat is, amiktől megszabadulni készül. Az ügyfeleit is arra biztatja: köszönjék meg a kiselejtezett holmiknak az akár hosszú éveken át tartó szolgálatot és bánjanak velük kíméletesen.

A galériában összefoglaljuk a KonMari néhány alapvetését – persze ennél jóval részletgazdagabb univerzumról van szó, amint a tévéshow-ból vagy a könyvből is kiderül.