„Nem tananyagot tanítunk, hanem gyereket”

Varga Péter matematika-fizika szakos tanár

A Lauder Javne általános iskola és gimnázium matematika tanára kétszeresen „hátrányos helyzetű”: sem a tanárok, sem a reáliák nem örvendenek túl nagy presztízsnek.

Címkék: interjú tanár oktató iskola reália matek Éva magazin 2009 szeptember Bus István társadalom

Pingpong
Matematika-fizika tanári szakra elenyésző volt idén a jelentkezők száma. Vajon miért?
A tanári pálya presztízse évtizedek óta nagyon alacsony. Főleg azért, mert az anyagi megbecsültsége olyan, amilyen. Ha egy társadalom úgy dönt, hogy nem szán rá elegendő anyagi forrást, akkor szembe kell nézni azzal, hogy a főiskoláról, egyetemről kikerülők hozzáállása sem lesz olyan, mint amilyennek lennie kellene. Aki hosszú éveken át kontraszelektált tanárokat lát maga előtt, annak vajon mitől lenne vonzó mindez? A szerencsések találkoztak (több)olyan tanárral, aki jól érezte magát a pályán. A kevésbé szerencsések olyanokba futottak bele, akik azért tanítanak, mert „másra nem jók, és tanár szakra úgyis felvesznek mindenkit”. Ahogy mondani szoktuk: „A tanári pályán vagy a hülyék, vagy a megszállottak maradnak.” A sztereotípiák egy része igaz, más része nem. Például hogy sok a szünet. De ezt a tanár nem akkor veszi ki, amikor akarja, hanem amikor kell. Persze nyaralni mindenki nyáron akar, ebből a szempontból tehát mégis vonzó a pálya. A másik irigyelt dolog, hogy a tanárnak hetente 22 órája van. De aki még nem próbált kiállni húsz ember elé és fenntartani a figyelmet, az nem tudja, milyen kemény is ez. Itt, a Lauder iskolában nyitottan igyekszünk tanítani. Ha egy témakörnek valamelyik szülő a szaktekintélye, meghívjuk. Volt már itt bróker apuka, aki gazdaságismeret órán tartott előadást. Leizzadva állt fel, azzal, hogy soha többet nem fogja a tanítást laza kis ügynek gondolni. Magam a pingpongozáshoz hasonlítanám, de úgy, hogy nem egy ember áll velem szemben, hanem húsz. És megállás nélkül ütik a gyerekek a labdákat, nekem pedig állandóan kapcsolni kell. Persze az ember a szakterületén otthonosan mozog, de akkor is folyamatos a koncentráció.
Mint a kanyaró
Egy rövid ideig én is tanítottam. Délután rá kellett pihennem.
Pályakezdőként 17 órát tanítottam, ami 3-4 órát jelentett naponta. Minden nap, amikor hazamentem, bedőltem az ágyba. Hat körül felkeltem, majd készültem a másnapi óráimra. Nem tananyagot tanítunk ugyanis, hanem gyereket. Ők pedig mindig különböznek, mindig másfajta felkészülést és személyre szabott figyelmet igényelnek.
A tanárok mindig is „a nemzet napszámosainak” számítottak.
Olvasmányaimból arra emlékszem, hogy bár nem voltak megfizetve, akkora elismertségük, presztízsük volt, hogy ha egy kisvárosban a tanár végigsétált az utcán, megsüvegelték a tanítványok és a szülők. Egy vidéki tanár a helyi értelmiség tagja volt. A megoldás az lenne, ha öntenék a pénzt az oktatásba, és majd 15–20 év múlva ki lehetne venni belőle, kamatostul. De mivel rövid távon gondolkozunk – négyéves politikai ciklusokban –, ezt még nem próbáltuk ki.
Mi okozza a természettudományok hanyatlását?
A természettudományok sohasem voltak népszerűek.
A matematika mumustárgy, mert elvont és nehéz. De mindig kötelező volt az érettségin, mindenkinek át kell esnie rajta, mint a kanyarón. Érdekes, ha egy híres, tudós bölcsész gyönyörű verseket ír, egyenesen büszke arra, hogy csak a kéz- és lábujjaival képes összeadni. Ez trendi dolog.
„Hát, én mindig hülye voltam a matekhoz!” – szokták mondani sokan, és büszkék is rá.
Benne van a köztudatban, hogy ez rendben van. Elképesztő! Ugyanakkor ha egy matematikus nem tud elmondani két verset, azt lenézik, hogy micsoda szakbarbár bunkó. Holott a műveltséghez a természettudományok is hozzátartoznak. A fizika azért zűrös, mert sokáig alkalmazott matematikának tanították. Húsz éve érettségiztem, akkoriban ha a fizikaórán előkerült egy probléma, felállítottuk az egyenletet és megoldottuk. Ezek ráadásul bonyolultabbak voltak, mint ahol matekból tartottunk. De kémiából is egyenleteket irkáltunk fel.
Ahelyett, hogy elmagyarázták volna, hogyan hat a lefolyótisztító, amikor beleöntjük a kádba vagy a vécébe.
Errefelé megyünk mostanában. Itt, az idén húszéves Lauderben legalábbis a kezdetek óta erre törekszünk, de lassan az egész közoktatásban is errefelé fordul minden. Jelenségközpontúra kell hangolnunk a tantárgyakat. Hogy ha látok valamit, megérthessem általa a világ működését. Ez nagyon fontos. Ha a változás elindul, akkor vége lehet annak, hogy „meghúztak matekból, fizikából és kémiából, de nagyon jó fej vagyok”!

A tanárember hiú
Téged mi vitt a pályára?
Nagyon szerettem gimnáziumba járni, gimnazistának lenni. Amikor egyetemre jelentkeztem, én sem a tanár szakot írtam be az első helyre. Talán villamosmérnök szerettem volna lenni... de eléggé elszúrtam a felvételit, így engem is „csak” a tanár szakra vettek fel. Másodévben kellett gyakorlótanítanunk. Visszamentem abba az iskolába, ahol érettségiztem, és ott gyakoroltam. Nagyon bejött! A tanárember egészen biztosan hiú: van fizetett közönsége, akit el kell kápráztatnia. Nekem az is örömet szerez, ha a hőn utált matematikánál el tudom érni, hogy egy diák rádöbbenjen: ez nem is olyan bonyolult! Azt gondolom, ennek van értelme. Úgy találtam, sikeres lehetek, át tudom adni a tudásomat. A volt iskolámban kezdtem tanítani, a volt tanáraim között, akkor már kollégaként. Érdekes volt, furcsa és nagyon kellemes. Mintha a gimnáziumi életemet éltem volna újra. Csak itt a középpontba kerültem.
Hogyan fogod meg a gyereket? Csak a személyiség számít?
Nagyon fontos a személyiség. De még ennyi év után is rengeteget filózunk, ki a jó tanár. Mutatókkal nehéz mérni. Ám ha az ember diákként vagy szülőként bemegy egy iskolába, egy hét múlva lehet tudni, ki a jó tanár és ki nem. Mert azt elmondják. Ha utálnak valakit, az már jó tanár nem lehet: elrontotta a diákokkal való személyes kapcsolatát, ezáltal nevelni sem tud. Az sem jó, ha a tanár az igényességet feláldozza a népszerűség oltárán.
Mármint haverkodik a gyerekekkel?
Ez is nehéz kérdés. A Lauder alternatív iskola, a diákok jönnek-mennek a tanáriban. Kölcsönösen tegeződünk velük, de ez nem haverkodás, tegeződve is lehet tisztelni a másikat és magázódva is lehetek bunkó valakivel. Egy a lényeg, hogy ha a gyerek átlépi a határt, azonnal figyelmeztetjük: eddig és ne tovább.
Egyre többet hallunk tomboló gyerekekről, iskolai erőszakról, tanárverésről. Miért romlott meg ennyire a helyzet? A liberális nevelési elvek miatt?
A liberalizmust nem szabad összekeverni a kuplerájjal. A liberális elvek nem azt jelentik, hogy nincsenek szabályok, hanem azt: a szabályaink értelmesek, közösen alakítjuk ki
a gyerekekkel, de ha meghoztuk a szabályt, azt be kell tartani. „Romlik a gyerekanyag” – szokták mondani. Meg: „Egyre butábbak a gyerekek.” Mi is biztos „butábbak” voltunk az előttünk járóknál, mégis megy előre a világ. A mai gyerekeknek sokkal több információval kell megbirkózniuk, mint a húsz évvel ezelőttieknek. Ma már másra kellene őket felkészíteni. Régen, egy zárt világban, talán fontos volt az a tudásmennyiség, amit tölcsérrel beletöltöttek a gyerekek fejébe. Hogy „tudni kell, ha álmodból felriasztanak, akkor is!” Persze sose riasztottak fel senkit álmából azért, hogy mondja el a másodfokú egyenlet megoldóképletét. Viszont abban a világban, ha valaki elhelyezkedett egy munkahelyen 18 éves korában, nem volt ritkaság, ha aztán onnét is ment nyugdíjba.
Ehhez képest ma minden más, minden bizonytalanabb, sokszor kell váltani, ez pedig hatalmas feszültséggel jár.
A gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy képesek legyenek tanulni, alkalmazkodni a világhoz. Lehet mondani, hogy én anno harmincnyolc Petőfi-verset tudtam, a gyerekem meg egyet sem...
Majd megkeresi a neten, ha szüksége van rá...
Meg kell tanítani, hol keresse az információt, hogyan szűrje meg és hogyan használja fel. És arra is, hogy ha bekerül egy közösségbe, hogyan működjön együtt annak tagjaival. És ez nem megy csak idézetekkel. Problémákat kell felvetni és együtt megoldani.

Itthon vagyok
Hihetetlen szenvedéllyel mesélsz a munkádról, de azért egyszer te is tettél egy vargabetűt.
Matematika-fizika szakon végeztem az egyetemen, mellette pedig közgazdász is vagyok. Így három-négy év tanítás után biztosítási matematikusként helyezkedtem el. Nagy volt a nyomás rajtam. Belülről is jött persze: bizonyítási kényszer fűtött. Ki akartam próbálni, hátha nem is a tanítás az én utam, hanem valami más. Viszonylag hamar kiderült az igazság. Ott is jól éreztem magam, de azért kicsit unatkoztam. Prüntyögtem egy számítógéppel az irodában, mígnem egyszer csak a területi képviselők előtt találtam magam, hogy nagyban oktatom őket. És belém nyilallt az érzés: ez hiányzott nekem! Belőlük is sikerült előhozni az érdeklődést. Csoportokban dolgoztunk, akár az iskolában. Ha valamilyen eredményre rájöttek, és néztek rám, hogy vajon jó-e, meghúztam a vállam: nem tudom! Van úgy, hogy megszavaztatom, jó-e az eredmény, és aztán érveljen mindenki a maga igaza mellett. Persze nem minden dől el szavazással, de a matematikát is lehet izgalmasan tanítani...
…és akkor visszatértél a jó zsíros állásból a tanári létbe?
Igen. Otthagytam. Amikor eldöntöttem, hogy visszajövök, egyúttal elhatároztam, hogy a magam részéről abbahagyom a sírást, hogy milyen rossz a tanároknak. Én döntöttem így, a saját választásom... Mondjuk ezt azért tehetem meg, mert három gyerek mellett nem kell lakásra spórolnom: a szüleim úgy engedtek neki az életnek, hogy megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy tanítok.
Amikor visszajöttél, úgy érezted: megérkeztél?
Abszolút. Fellélegeztem: végre, itthon vagyok. Ez az én pályám. Szeretek tanítani. Megtaláltam azt a közeget, amiben van értelme annak, amit csinálok.

Szöveg: Bus István, Fotó: Molnár Zoltán, Smink: Zentai Flóra, köszönjük a Csodák Palotája segítségét!
Ez a cikk az Éva magazin 2009. évi szeptemberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

2011. 04. 18. 10:46:45 | Frissítve: 2011. 04. 18. 11:01:52

« vissza

Kommentek

Szépség és divat

A szépségterror hanyatlása

Akkor vagy valaki, ha sűrűn botoxoztatsz és 130 ezer forintos krémeket használsz? Vagy ezek az idők ...
elolvasom

Társadalom

A szépségterror hanyatlása

Akkor vagy valaki, ha sűrűn botoxoztatsz és 130 ezer forintos krémeket használsz? Vagy ezek az idők ...
elolvasom

Párkapcsolat

Interjú egy anyakönyvvezetővel

Az esküvők száma radikálisan csökken. Interjúalanyunk elmeséli legszebb és legmeghökkentőbb ...
elolvasom

Család

Plüssoroszlán a zsebben

Kovács Eszter a Pozsonyi Pagony gyerekkönyvbolt egyik tulajdonosa. A boltban beszélgettek Bus ...
elolvasom

Társadalom

„Nem játszom, hanem információfüggő vagyok.”

A keresőoptimalizálás egy olyan tevékenység, melynek segítségével értékes látogatókat vihetünk a ...
elolvasom