A Dobó Kata által rendezett film kapcsán eszembe jutott, hány lakásban éltem eddig életem során, és milyen viszony fűzött ezekhez. Igen, érzelmekkel viszonyulok a lakásokhoz, és ha visszagondolok ezekre a kuckókra vagy éppen palotákra (na jó, ez azért túlzás), rögtön felidéződik bennem az a hangulat, amely az adott életszakaszt fémjelezte számomra.

Összeszámoltam, csaknem negyven év alatt 10 lakhelyem volt: sok ez vagy kevés? Hadd idézzem fel a legemlékezetesebb lakhelyeimet, a teljesség igénye nélkül.

A szülői ház

Egy lakótelepi, második emeleti lakásban nőttem fel, ahol 68 négyzetméteren négyen éltünk. Így utólag különösen nagyra értékelem, hogy a szüleim bevállalták, hogy – miután hasztalan igyekeztek a fuvola felé terelgetni – a kérésemre vegyenek egy zongorát (pianínót), és még annak is helyet találjanak a nappaliban. (Nem biztos, hogy a szomszédok is nagyra értékelték.)

A bátyámmal közös szobánk volt, de kamaszkorunkban a fejünkbe vettük, hogy szétválasztjuk. Építésznek készülő bátyám estéken át tervezte titokban milliméterpapíron, hogy hová kerül majd a harmonikaajtó, és melyik bútorunk hol kap majd új helyet. Ismét csak le a kalappal a szüleim előtt, akik a rajzokat látva azt mondták: “Ha már ilyen szépen megterveztétek, megcsináljuk!”

Egyszer kölcsönkértem a lakást a szüleimtől házibuli céljából, a baráti köröm számára. Szerencsére viszonylag ép bőrrel megúszta. A lakás is.

Egy finn kollégium

Elég sokáig maradtam a szülői fészekben, és amikor aztán végre kirepültem, meg sem álltam Skandináviáig. Egy finn városban töltöttem négy hónapot, aminek minden percét élveztem. Még a kollégiumot is szerettem, ahol a holland Natasja volt a szobatársam, azaz közvetlen szomszédom, akivel közös konyhán és fürdőszobán osztoztunk. Ámultam azon, hogy minden vécéhez bidé is tartozott, és az az edényszárító is lenyűgözött, amit a felső konyhaszekrény alsó polca helyén alakítottak ki úgy, hogy a tányérokról a mosogatóba csöpöghetett a víz.

Egyszer úgy alakult, hogy barátokkal pár napra elutaztunk, Natasjához pedig látogatóba érkezett a barátja, akivel csak az esküvő után óhajtotta megosztani az ágyát, így kölcsönadtam neki a szobámat. Azóta is együtt vannak.

A bátyám lakása

A diplomaosztó után Pestre költöztem. A bátyám fogadott be kis lakásába. Eredetileg abban állapodtunk meg, hogy három hónapig maradok nála, amíg egy jó albérletet nem találok, de végül fél év lett belőle (köszi, tesó!). Mondhatni, kölcsönadta a lakása, az élettere egy részét nekem, és egyúttal ahhoz is hozzájárult, hogy ne érjen olyan nagy kultúrsokként a vidéki nagyváros kiszámíthatósága után a budapesti dzsumbuj. Ő szingli volt, én távkapcsolatban éltem, úgyhogy akkoriban elég sokat bandáztunk együtt. Otthon.

Az első közös lakás

Volt még közben pár állomás, amit most nem részleteznék (két albérlet és egy szívességi lakáshasználat), de a férjemmel közös első lakásunk nagy élmény volt. Kicsi, panel, de a miénk. Úgy rendezzük be, ahogy akarjuk! Amilyen röviden hangzik ez, olyan bonyolult volt a gyakorlatban, ugyanis elég sok mindenről kiderült, hogy másképp akarjuk.

Egyszer épp azon a héten jöttek hozzánk látogatóba az angol barátaink, amikor vidékre kellett utaznunk egy esküvőre. Így aztán kölcsönadtuk a barátainknak a lakást egy hétvégére. Egyszer csak jött egy sms: „Bocs, de rosszul voltam, és egy kicsit összerondítottam a kanapét. Meg a szőnyeget. Meg az ágyneműt.” Egy pillanatra a torkomon akadt a pezsgő, amíg rá nem jöttem, hogy csak viccel. De azért egy fél nappal korábban hazamentünk, mint terveztük.

Egy kertes ház

„Lakókarrierem” röpke csúcsát jelentette az a fél év, amit egy budai házban töltöttem. A házat szintén a férjemmel közösen vettük, a korábbi lakás meg még egy lakás árából, saját megtakarításból és családi hitelből. Utolsó közös lakhelyünk, utolsó félévünk volt együtt. A szívét másnak adta kölcsön. Miután szakítottunk, egy pár hétig sokat voltam ott egyedül. Miközben elég sok mindent átértékeltem, sorra bontottam ki a polcon álló hatputtonyos tokaji aszúkat, mikor, ha nem most? Jó egy ilyen ház, mert senki nem hallja, amikor éjfélkor együtt énekeled Justin Timberlake-kel nagyon hangosan, hogy „Cry me a river!”

Vissza egy négyemeletesbe

Újrakezdtem az életemet, immár egy teljesen saját lakásban. Amit tényleg úgy rendeztem be, ahogy én akartam! Kora harmincas boldog szingli voltam ott. Egészen addig, amíg hozzám nem költözött a második férjem. Aztán pedig kölcsönadtam a testemet valakinek. Valakinek, aki ma már hároméves, és itt szuszog a szomszéd szobában. De ez már egy másik lakás, másik történet.

Ray Cooney és John Chapman színdarab-adaptációjának forgatása 2018 nyarán, 32 napon keresztül zajlott elsősorban a fóti Mafilm stúdióban, majd a Liszt Ferenc téren, illetve további tizenkét külső helyszínen. Az alkotók további fél éven át dolgoztak folyamatosan a produkció képi és hangi utómunkálatain, többek között a digitális trükkökön, továbbá kiemelt hangsúlyt fektettek a történethez passzoló zene elkészítésére.

A történet hősei a férjeket alakító, Haumann Máté és Klem Viktor, a feleségeiket megformáló Balla Eszter és Martinovics Dorina, a sztárbelsőépítészt játszó Szabó Simon, illetve az utána sóvárgó rajongó lányt életre keltő Kopek Janka, továbbá a gyerekkönyvekkel befutott, kutyabolond bestsellerírót eljátszó Oroszlán Szonja, és a Kölcsönlakásba légyottra érkező Vénusz bőrébe bújó Kiss Ramóna, valamint a csábítónak álló jógaoktatót megszemélyesítő Fehér Tibor.