Itt a KFT zenekar Afrika című dala szuahéliül

Borítókép: Itt a KFT zenekar Afrika című dala szuahéliül Forrás: facebook
Nagyon jól áll a számnak az átdolgozás.

Elképesztő videóval álltak elő a KFT és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói: szuahéli nyelven hangzik el a zenekar egyik leghíresebb dala, az Afrika, művészi animációval kísérve. Nézzétek:

Az animációkat a MOME hallgatói készítették, a dalt pedig a Serengeti Troupe nevű banda adja elő. Ők egy Magyarországon élő tanzániai fiatalokból összeállt zenekar, s általában afrikai folkzenét játszanak.

Az Afrika nem most hallható először szuahéli nyelven; már néhány évvel ezelőtt, 2014-ben is felléptek a KFT-vel, megünnepelve, hogy éppen 30 éve íródott a dal.

Ebben a videóban el is mesélik a zenekar tagjai az Afrika történetét. A hanglemezgyár fejesei közölték Laár Andrásékkal, hogy ha fenn akarnak maradni, írniuk kell egy „slágert”. A dal eredetileg Itáliáról szólt volna, de a stúdiófelvételek közben kiderült, hogy a Dolly Rollnak is megjelent akkoriban egy hasonló témájú száma, és így átalakították. Ez az eredeti: