Kevin Spacey terápiába jár, miután több másik férfi is előállt azzal, hogy zaklatta

Borítókép: Kevin Spacey terápiába jár, miután több másik férfi is előállt azzal, hogy zaklatta Forrás: Getty Images
Vajon ki lesz a következő?

Az elmúlt napokban jó néhány férfi osztotta meg a történetét – névvel vagy név nélkül – arról, hogy miképp vált Kevin Spacey színész zaklatásának áldozatává. Az első áldozat, aki meg mert szólalni az ügyben, Anthony Rapp színész, a Star Trek: Discovery tévésorozat sztárja volt, aki azt állította egy interjúban, hogy Spacey rányomult, amikor ő még csak 14 éves volt. Mindez a 80-as években történt. Spacey, akinek a szexuális orientációjáról és a magánéletéről évek óta bőszen folyt a találgatás, az interjú nyomán bocsánatot kért és egyben vállalta, hogy meleg, ami óriási felháborodást váltott ki világszerte. Rengetegen vádolják ugyanis a most 58 éves színészt azzal, hogy a melegségével védekezik a vádak ellen, és hogy olyan színben tünteti fel az LMBTQ embereket, mintha az ő normáik szerint természetes lenne bárkit (de kivált egy beleegyezési korhatárt még el nem ért tizenévest) zaklatni.

A filmes és tévés szakma is keményen elhatárolódott Spacey-től, aki eddig ünnepelt színésznek számított; kiváltképp a Kártyavár (House of Cards) című tévésorozat főszerepéért méltatták (és nyert egy csomó díjat) az utóbbi időben. Most a Netflix leállította a Kártyavár produkcióját, s az első hírek arról szóltak, már jóval korábban eldöntötték, hogy a hatodik évad lesz az utolsó, de kedden bejelentették, hogy ennek a gyártását is felfüggesztették.

Közben újabb áldozatok jelentkeztek: kedden egy filmrendező, Tony Montana mondta el a Radar Online-nak, hogy 2003-ban a lába között fogdosta őt Kevin Spacey. Montana abban reménykedik, hogy a története „nemcsak a szexuális zaklatási ügyekre hívja fel a figyelmet, hanem azokra az emberekre is, akik más módon használják fel a hatalmukat arra, hogy megfenyegessenek embereket Hollywoodban”.

Szerdán egy névtelenséget kérő férfi osztotta meg a történetét a BBC-n: mint elmondta, egy hétvégét töltött a színész New York-i otthonában a 80-as évek közepén. Ő ekkor 17 éves volt. Spacey az áldozat elmondása szerint nyomást gyakorolt a fiúra, hogy aludjon vele egy ágyban, és amikor nemet mondott, a színész „zokogott”.

Reggel, amikor felébredtem, Spacey feje a hasamon volt, a karja átölelte a felsőtestemet, meglehetős odaadással, ha mondhatom így. Egyáltalán nem volt agresszív, gyengéd volt, de heteroszexuális férfiként a legkevésbé sem voltam kibékülve a helyzettel
emlékszik vissza a névtelenséget kérő férfi.

Egy harmadik történet a brit The Sun bulvárlapban jelent meg kedden; ebben az áll, hogy Spacey a férfiasságát mutogatta egy Daniel Beal nevű férfinak 2010-ben, aki bárpultosként dolgozott egy angliai szállodában.

Azzal is megvádolták Spacey-t, hogy a patinás londoni Old Vic Színház művészeti vezetőjeként (2004-től 2015-ig töltötte be ezt a pozíciót) visszaélésre alkalmat adó helyzeteket idézett elő, például fiatal színészeket hívott meg piknikezni vagy beszélgetni a karrierjükről. Konkrét zaklatási történetekre eddig nem derült fény a színházban.

Kevin Spacey terápiát vesz igénybe – közölte a The Hollywood Reporterrel a színész ügynöke, de a további részletekről nem tett említést.

Olvasd el ezeket a sokatmondó nyilatkozatokat is arról, hányféleképp kerülhet sor szexuális visszaélésre Hollywoodban: