A helyszín egy pezsgő alvóváros, kora tavasszal. A főúton panelsor fut végig, mellette utcácskák, kertjeiket keresztbe-kasul szövik a bukszusok. Igazi szuburbán romantika: egy kerítéshez támasztott ócska bicikli meghitt szimbiózisban él a gondosan beriasztózott villával. A parkban emléktáblák, graffitik és gömbmászókák, a kávézó felől koffein- és dohányillat. Minden meseautóra jut egy rozzant tragacs. Dél körül jár. Az iskola előtti sétányon egy terrier tizedszer viszi vissza a botot a gazdájának, aki engedelmesen eldobja, holott gondolatait már a rántott hús-sültkrumpli-uborkasaláta szentháromsága foglalja el.

Az iskolába érkező 23 éves írónő azonnal méltatja a környéket, úgy tűnik, rajta is fogott a peremvarázs. Csak akkor ijed meg, amikor kiderül, hogy a beszélgetést a tornateremben tartják. Ugye ez nem kötelező program, kérdezi, felvillan Tóth Krisztina története egy vidéki iskoláról, ahol az igazgató a saját versét akarta vele állva elszavaltatni. Itt a gyerekek a földre kuporodnak. A tornatanár felugrik a zsámolyra. A welcome-verset egy hátizsákos, rövidnadrágos srác adja elő. Kint felbődül egy fűnyíró. Ha valaki bejön-kimegy, az ajtó bájosan nyikorog. A hangulat lazább, mint egy jógaórán.

A gyerekek pedig megállás nélkül kérdeznek.

Az ihletről. Jön az, bármerre megy az ember. A lényeg, hogy minden ötletet le kell jegyzetelnie, különben elfelejti. Előfordult, hogy a barátjával veszekedett telefonon, amikor meglátott az utcán valami érdekeset. Stop, mondta, ezt most le kell írnom, utána üvöltözhetünk tovább.

A szüleiről. Apukája, Kemény István a példaképe, akiről azt gondolja, óriási slammer lehetne, ha akarna. Nagyon szerény emberként jellemzi, ezért is dühíti fel, ha azt hallja, hogy a költő úr „tolja” a lányait. Anyukája, a Barátok közt egykori dramaturgja egyébként egyszer vizsgázott a férje verseiből a bölcsészkaron. Négyest kapott.

Az egyetemről. Jelenleg a Színművészetire jár forgatókönyvíró szakra. Elvégezte ugyan a pszichológia BA-t, de elvesztegetett időnek érzi.

A munkáról. Rengeteg fellépést vállal, írt egy közös krimit Kondor Vilmossal, tárcái jelennek meg az ÉS-ben, dalszövegeket szerez például Wolf Katinak. „Rezsi is van a világon.”

A reklámról. Az Axe arculatot váltott, az új szlogen: „Puncimágnes helyett a belső szépségre helyezzük a hangsúlyt!”. A klipet Szirmai Gergely rendezte, aki „egy igazi Duracell nyuszi”. A közös munka másfél millió megtekintést hozott. Ez azért szíven ütötte.

A hírnévről. Egyszer akkor ismerték fel, amikor a Volt Fesztiválon hányt egy árokparton. Máskor kiszúrt egy szép fiút a vonaton, akinek Zsófi társa már úgy adta tovább a külsejére vonatkozó bókot, hogy „a barátnőm szerelmes beléd!”. Azóta együtt járnak a Színműre, és újabban köszönnek is egymásnak.

Simon Mártonról. Egyik kedvenc költője és jó barátja. Nyolc évesen a lakásukban ismerte meg, amikor túl hangos volt a felnőttek konyhabulija, ő pedig Micimackós pizsamában kiment csendet parancsolni. Helyette bemutatták Simon Marcinak.

Kedvenc saját versről. A Visszatánc az. Egy éve írta, és később el akarja majd rappelni.

Csináljunk képeket, javasolja egy lány, és már mindenki tudja, hogy a vendég nagyon szeret szelfizni. Zsófi egy csokor sárga virág mögül azt mondja, kábé ez volt élete legjobb sulis látogatása. A gyerekek napokig róla beszélnek. Egyikük elhatározza, hogy benevez egy slamversenyre.

Az interjú (ami még a tornaterem előtt készült a suli könyvtárában)

Milyenek voltak a középsulis éveid?

Lázadó stréber voltam. Általában tudtam a válaszokat, ezért szerettek a tanárok, de elfogódottság nélkül szemtelenkedtem is. Mindig megtaláltam azt a pontot, ahol még nem kapok intőt, de kúl maradok a többiek szemében. Ugyanakkor nem számítottam valami menőnek, hamar beskatulyáztak az elvont művész kategóriába.

A közoktatás segített vagy hátráltatott az íróvá válásban?

A magyarórák annyira nem. Ha valami, akkor inkább a latin segített. Annyira szerettem, hogy egy ideig klasszika-filológus szerettem volna lenni.

Mi vonzott először a slam műfajában?

Főképp a nyelvi fordulatok, a nyelvi játék érdekelt, hogyan lehet például új szavakat csinálni. A szóvicceket nagyon bírom, régen mindenki a fejét fogta tőlem, kivéve apukámat, ő értette. Na most a slamben még tapsolnak is nekem ehhez. Igazi hazaérkezés-fíling volt, amikor elkezdtem.

A slam közéleti műfaj, ahogy a regényed, a dalszövegeid is politikusak, pedig sokan úgy tartják, a fiatalok elfordulnak a közélettől. Mit gondolsz, lehetséges ma kimaradni a történelemből?

Lehetséges, csak fölösleges. Az ismerőseim közül sokan próbálkoznak, például aktivisták vagy civil szervezetekben dolgoznak, akár azt is el tudom képzelni róluk, hogy forradalmat csinálnak. Én sosem voltam forradalmár alkat, valahogy a slam sodort ebbe bele: felrakták a videóimat, hívtak tüntetésre, megkérdezték a véleményemet, én meg azt se tudtam, hol vagyok, nemet meg nem mertem mondani. 18 évesen véleményformáló értelmiséginek kellett tűnnöm, holott csak egy gimis voltam, aki érettségire készül, és fogalma sincs a világról. Ma már nem vállalnék pártpolitikai ügyeket, az biztos, tüntetésen se beszélnék. Mondjuk azt azért sem, mert nagyon introvertált alkat vagyok.

Jársz vidékre? Milyen a fiatalokkal beszélgetni?

Alapvetően a slammer közösségeket ismerem, ők hozzám hasonlóan gondolkoznak. Az iskolákban meg nem téma az aktuálpolitika.

A Rabok tovább című regényed, ami egy képzelt forradalom és egy kurta szerelmi kapcsolat története, meglehetősen megosztó lett: vannak, akik imádják, de olyan véleményt is hallottam, hogy tűzre kéne vetni…

Én soha nem akartam, hogy a munkásságomat az aktuálpolitikával kössék össze. Ez a regény sem lázító vagy uszító szándékkal készült, hiszen egy suta forradalomról szól, amit suta forradalmárok csinálnak. Sokan mégis így vették. Tavaly tavasszal rengeteg fenyegető üzenetet kaptam olyanoktól, akik nem is olvasták a könyvet, csak kiragadtak egy interjúból egy mondatot, és kitalálták, hogy én lázítom a népet. Persze tudtam, hogy nem mindenkinek jön majd be a nyelv vagy a téma, de ekkora felzúdulásra azért nem számítottam. Persze jobb, mintha nem érdekelt volna senkit.

A szakma mit szólt hozzá?

Őket is megosztotta. Kaptam olyan kritikákat, amik nagyon jól estek, de az egyik legolvasottabb hetilapban például gyalázkodó stílusban osztottak ki. Az azért fájt.

Jó kritikatűrő vagy?

Annyi pozitív visszajelzést kaptam kiskoromban, és kapok ma is, hogy szerencsére hamar túllépek ezeken. Nyilván csomóan utálnak, de ha az ember youtube-videókkal áll ki névtelen kommentelők elé, ezzel kénytelen együtt élni.

Milyen ma sikeres női írónak, slammernek lenni?

Erre nehéz válaszolni, mert nem akarom szidni a közeget, ahonnan jövök. Tény, hogy kevés lány mer slammelni, és még mindig úgy mutatják be őket, hogy „akkor jöjjön egy hölgyemény”. Üzenetekben rendszeresen megkapom, hogy lány létemre milyen vicces vagyok. Én egyébként ennek az ügynek sem akartam az élharcosa lenni, de a tavalyi antiszexista rap projekttel, ami körülbelül a regénnyel együtt startolt, mégis a frontvonalba állítottak. Utólag látom, hogy hiba volt egymásra csúsztatni a két dolgot. Hónapok mentek rá az életemből, hogy visszaverjem a támadásokat.

A slam, a költészet és a próza mellett zenélsz is. Várható valami új ezen a területen?

Mindenképpen, mert nagyon szeretek zenélni. A Romani Design egyik művészével, Varga Helenával tervezünk közös számot, ő énekelni fog, én pedig a cigány-nemcigány konfliktusról rappelek majd. Remélem, addigra rendesen megtanulom…