Karácsony az oviban: mi van, ha egy kisgyerek nem ünnepel?

Karácsony az oviban: mi van, ha egy kisgyerek nem ünnepel?
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A ti ovitokban mindenki karácsonyozik?

Ti emlékeztek még, milyen volt egy ovis karácsony, amikor gyerekek voltatok? Én igen. Egy vidéki óvodába jártam, oda, ahol a nagymamám dadus volt. Nem szerettem ovis lenni, mert a délutáni alvásokat nem nekem találták ki – ezt azóta is majd’ mindennap visszasírom. Amennyire rémlik, az ünnepek előtt pár héttel a csoportunkban már volt felállítva karácsonyfa, mi gyerekek pedig készítettünk egy-egy díszt a foglalkozásokon, amikkel később fel lehetett díszíteni a fát.

December 6-án vagy legalábbis az ahhoz legközelebb eső ovis napon pedig jött hozzánk a Mikulás, mi pedig énekeltünk, szavaltunk neki, hogy megkaphassuk a csomagot, amit nekünk hozott. Ennek már bő 25 éve, most pedig a kisgyerekes ismerőseimmel való beszélgetéseim hatására elevenítettem fel ezeket a régi emlékeket. Egyre többüktől hallom ugyanis, hogy a kulturális és vallási különbségeknek betudhatóan ma már kicsit más az ovikban a karácsonyozás, mint anno a mi időnkben. De hogy mennyiben más és hogyan látják ezt például az óvodapedagógusok, arról az én egykori óvónőmet, Ági nénit, egy önkormányzati óvoda vezető pedagógusát kérdeztem.

Kép
forrás: GettyImages

Nálatok hogyan várják manapság a kicsik a Mikulást? Jön még hozzátok az óvodába?

Persze, hogy jön. Már egy-két héttel korábban elkezdünk közösen ráhangolódni az ünnepre: mesét hallgatunk, filmet nézünk Rudolfról, a rénszarvasról, énekeket tanulunk. A szülőknek minden fontosabb dátumot előre megmondunk, így azt is, hogy melyik nap érkezik a hófehér szakállú Mikulás bácsi, így ők eldönthetik, hogy hozzák-e aznap a kicsit az óvodába vagy nem. Aki jön, az ünneplőben érkezik és közösen várjuk, ahogyan a Mikulás reggel 10-kor megjelenik a csengős botjával az ablakok alatt.

Kik azok a gyerekek, akik nem vesznek részt ezeken a programokon?

Csak néhány olyan gyerek jár a csoportjainkba, akinek a szülei valamilyen vallási, vagy kulturális meggyőződésből nem szeretnék, hogy a gyerekük ünneplésben, ajándékozásban részesüljön. Ők ilyenkor nincsenek a csoporttal, de ez eddig még szerencsére nem okozott semmilyen különösebb fennakadást vagy konfliktust.

A többi gyereknek hogyan magyarázzátok el, hogy a pajtásuk miért nem ünnepel velük együtt?

Szerencsére nem szokott ebből gond lenni, hiszen a gyerekeknek ebben a korban úgymond minden természetes. Amikor a karácsonyi ünnepek előtt állunk, mi pedagógusok nem vagyunk hivatottak eldönteni, hogy a családok mit és hogyan ünnepelnek, ezért úgy irányítjuk a gyerekekkel való kommunikációt, ahogyan az nekik az optimális.

Erre mondanál egy példát kérlek?

Például amikor karácsony után megkérdezzük tőlük, hogy kaptak-e ajándékot, és ők elkezdik sorolni, akkor teljesen természetes, hogy mindenki elmondja, neki ki kézbesítette a meglepetéseket: van ahol a Jézuska jön, van ahol a Mikulás, vagy más nevén Télapó és olyan is akad, akikhez manók vagy angyalkák röpülnek be az ünnepek alatt.

Kép
forrás: GettyImages

Tehát a gyerekeknek nem tűnnek fel különösebben a különbözőségek, még az sem, ha valaki nem ünnepel?

Nálunk legalábbis nem, hiszen már megszokták, hogy az a kisgyerek nincs akkor a csoportban. A hiányzó kicsik pedig a szülők elképzelései, nézetei szerint töltik el ezt az időszakot, de nem kell feltétlenül azt gondolni, hogy őket valamilyne hátrány éri ezáltal, ha erre utaltál. Hiszen nekik az a természetes, amit évek óta otthon látnak. Nekik megvannak a maguk saját ünnepei, rituáléi, ha vannak. Egyébként nincs ez ennyire kőbe vésve: ezek a gyerekek is ugyanúgy készítenek velünk díszeket, rajzokat, apróságokat, amiket haza is visznek. Élvezik ezeket a foglalkozásokat és nyilván a szülők is jeleznék, ha valami nem fér bele nekik.

Mit gondolsz, más óvodákban is ilyen flottul mennek ezek a dolgok?

Csak bízom benne, hogy igen. Ez nagyban függ a pedagógusok hozzáállásától, felkészültségétől és persze a szülői közösségtől is. A mi városunkban még nem hallottam ilyen jellegű problémákról. Nagyon sok múlik az alkalmazkodókészségen minden fél részéről.

Van még betlehemezés, kapnak még ajándékot a gyerekek?

A gyerekek többsége minden további nélkül részt vesz az ilyen programokon, el szoktunk menni megnézni a belváros legszebb betlehemét, ott beszélgetünk kicsit a történetéről – ebben még nincs semmi erőteljes vallási töltet. Ajándékot is kapnak, nálunk évek óta az étkeztetésért felelős cég készít a kicsiknek csokival és gyümölccsel megpakolt kis zsákokat, amiket aztán a Mikulás bácsi oszt szét közöttük.

És miről beszél a Mikulás?

Mindig nagyon megbízható felnőttet igyekszünk felkérni a feladatra, akit már régóta ismerünk. A Mikulásnak énekelni szoktak a gyerekek, ő pedig megköszöni a hozzá intézett kedvességeket és mond egy-két általános útmutatást az elkövetkezendő időszakra. Ezek ma már semmiképp sem személyesek, mert semmilyen irányba sem szabad diszkriminálnunk a gyerekeket, így leginkább olyan mondatok hangzanak el, mint: “Ugye, mind jók voltatok pajtikáim? Tudjátok, otthon is szót kell fogadni! Látom ám az apró csínytevéseket!”. Ilyenkor mindig beesik egy-egy árulkodás is, amit a Mikulás kedvesen le szokott szerelni. De ennyi, semmi komolyra nem kell gondolni. A Mikulás, az adventi időszak és a karácsony a maga módján még mindig békés. Bármennyit is változzon a világ.

6 szokás, amivel minden évben meg tudom előzni, hogy felszaladjon rám pár kiló az ünnepek alatt

Csengőszó, meghittség, ellenállhatatlan mézeskalács-illat – kinek van kedve ilyenkor a fitnesz-szempontokra gondolni? Nos nekem sincs, ezért olyan egészséges karácsonyi szokásokat vezettem be, amelyeken gondolkodnom sem kell. És évről évre működik! Figyeljetek:

7+1 utolsó pillanatos, ámde nagyon is személyre szóló karácsonyi ajándékötlet

Csak mert te is azok közé tartozol (hozzánk hasonlóan), akik az utolsó pillanatban szerzik be az ajándékokat, attól még lehet az eredmény személyes figyelmesség, amiből a megajándékozott pontosan tudni fogja, hogy gondoltál rá.

13 laza szülő, aki rájött, hogy jobb könnyedén kezelni az életet

Amíg mást már kitör a frász, addig ők halál nyugodtan veszik az akadályokat.

Méhkasszerű képződményekben lakhatnak majd a New York-i hajléktalanok?

Újabb megoldástervezet az angol példa után. De melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

Kipróbáltuk! Borvaj, amivel még jobb ételeket készíthetsz!

Magától értetődő a tény, mely szerint a konyhánk és a kamránk egytől-egyig tele van főzéshez használt vörös- és fehérborokkal, hogy még véletlenül se fogyjunk ki semmiből, ha ételízesítésre kerülne a sor. Mindazonáltal találtunk egy sokkal kézenfekvőbb felhasználási módot az otthon sorakozó borok számára, s teljes biztonsággal állíthatjuk: osztatlan sikert arathattok a következő baráti vacsorán!

Napi horoszkóp december 10.: az Ikrek nagy nyomás alól szabadulnak fel, a Nyilasok bátran vállalják a véleményüket

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

10 animációs mese, amiben komoly pszichológiai mondanivalót rejtettek el

Fogadjunk, hogy már ezerszer is láttátok mindegyiket! Ha mégsem, akkor itt az ideje megnézni őket!

Napi horoszkóp december 9.: a Bikák valakivel szorosabbra fűzhetik a szálakat, a Bakok kézzelfogható eredményt érnek el

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Hoppá: J. K. Rowling megvédte a párkapcsolati erőszakkal vádolt Johnny Deppet a tiltakozó rajongóktól

Közleményt adott ki J. K. Rowling, miután a Legendás állatok és megfigyelésük franchise produkciója hivatalosan is bejelentette, hogy Johnny Depp fogja játszani Gellert Grindelwald szerepét a második részben, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei című mozifilmben is.

Az Éva ajánlja: itt vásárold készen a bejglit (és más karácsonyi édességeket)

Mármint ha épp nem tudnátok vagy akarnátok rászánni magatokat a bejglisütésre idén. Íme néhány jól bevált bejgli-lelőhely (paleo is van köztük!).

15 dolog, amit egy érett nő sosem csinál egy párkapcsolatban

Ezeken a dolgokon akár félre is csúszhat az életed.

Napi horoszkóp december 8.: a Kosok teljesen ismeretlen vizekre eveznek, a Skorpiók a változtatás mellett döntenek

A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

A fiú, aki nem vágyhatott velem közös karácsonyra

Csak azért, mert más körülmények közül jött, miért ne lehettem volna vele?

Az éves előfizetés mellé most LIMITÁLT InStyle X FUTUREAL pulóver jár!
Borító

Kövess minket

Előfizetés