Ezért jó felnőttként is játszani: 5 igazolt ok, amiért megéri még többet játszanod a gyerkőccel (is)

Borítókép: Ezért jó felnőttként is játszani: 5 igazolt ok, amiért megéri még többet játszanod a gyerkőccel (is) Forrás: Getty Images
Ne érezd cikinek a játékot, szükség van rá felnőttként is!

Több mint 7 hónapon keresztül készítette el kvalitatív tanulmányát az IKEA lakberendezési óriás, ami arra irányult, hogy az emberek miért is szeretnek annyira játszani. És ha már itt tartunk, akkor milyen tényleges előnyünk származik a játszásból, nem csak gyerek, hanem felnőttkorban is. 300-nál is több 2 és 90 év közötti alanyt vontak be a kutatásukba, mely Kínára, az USÁra és Németországra terjedt ki. Az "IKEA Play Report"-ra keresztelt felmérés egyebek mellett azt is bebizonyította, hogy bár szinte minden életkorban nagyon szeretünk játszani, felnőtt fejjel mégis sokszor alábecsüljük a játék szerepét az életünkben.

A jelenlegi játéktrendek igen széles skálán mozognak, hiszen amellett, hogy még mindig gyakran nyúlunk vissza gyerekkorunk kedvenceihez, - például a klasszikus társasjátékokhoz-, már régóta jelen vannak az életünkben az egyszerre több érzékszervet foglalkoztató, multiszenzoros játékok; de a hétköznapjaink gyakorlatilag minden platformjára beszivárognak már a játékos elemek: így például keressük a játékosságot a munkahelyünkön, az edzőteremben, vagy akár a házimunka végzése közben is, gondoljunk csak az egyre dizájnosabb, viccesebb konyhai kütyükre. Az IKEA riportja arra az összegzésre jutott, hogy nagyon jó, hogy így tesszük és nem hagyjuk kiveszni a mindennapjainkból a játék szellemét, ugyanis nagyban hozzájárul a harmóniánkhoz. Íme 5 igazolt ok, amiért megéri felnőttként is játszani: