Megható: egy zuglói ovi megüzente a gyerekeknek, hogy hiányoznak

óvoda,üzenet,gyerek Forrás: Zuglói Mókavár Óvoda
„Gyerekek, nagyon hiányoztok nekünk! Szeretünk benneteket! Hamarosan újra együtt leszünk. Vigyázzatok magatokra! Maradjatok jókedvűek! Ti is sokat gondoljatok ránk!”

A Zuglói Mókavár Óvoda tizennégy dolgozója készítette ezt a feliratot, hogy így üzenjen a hozzájuk járó gyerekeknek.

óvoda,üzenet,gyerekek
Nyitó képünkre nem fért fel az összes tábla: íme, a teljes kép

Külön-külön lefotózták egymást, majd a fotókat egyikük férje tablóra rendezte, amit feltettek az óvodásaik családjait tömörítő Facebook-csoportba, a rajzokat pedig az óvoda kerítésére is kirakták.

óvoda,üzenet
Forrás: Tóth Tamás

Mint Nászné Szíjjártó Erzsébet óvodavezető meséli, egy hétvége alatt megszervezték az egészet. Kitalálták a szöveget, elosztották a megfelelő mennyiségű darabra, és ki-ki elkészítette a maga tábláját. Az alkotásokon különböző technikákat vonultatnak fel, dolgoztak filctollal, zsírkrétával és temperával is, és akadt, aki még egy kis ibolyát is a műre applikált. A rajzokon titkos kódokat is elrejtettek, amiket az ovisok megfejthetnek majd – persze nem bonyolult logaritmusokról van szó, csak a 4 ovis csoport jeléről, a méhecskéről, a delfinről, a teknősről és a katicáról. Van, aki kedvenc mesebeli állatát is megörökítette (az unikornisra gondolunk, bal felül).

Az akcióban mindenki részt vett, aki tudott, a konyhástól a kertészig, a dadustól az intézményvezetőig. Mint Seer Frida óvodavezető-helyettes mondja, nagyon jó hangulatban telt a fotózás, volt, akit alig lehetett lekapni, mert annyira nevetett. Már ezért megérte…

óvoda,üzenet
Forrás: Tóth Tamás

Nászné Szíjjártó Erzsébet az óvoda karantén alatti mindennapjaiba is beavat: talán meglepő, de ők majdnem mindannyian még most is bejárnak, és rengeteg dolguk van a fertőtlenítéstől kezdve az óvodai ügyelet megszervezéséig és a rendhagyó beiratkozás megvalósításáig. (Természetesen elővigyázatosak, maszkot, kesztyűt viselnek, távolságot tartanak egymástól.) Ezen kívül a pedagógiai programjukhoz kapcsolódó módszertani anyagon is dolgoznak. A kert gondozásához, beültetéséhez is hozzáláttak. A szemközti ház egyik lakója, amikor észrevette, min munkálkodnak, magnót tett az ablakba, hogy zenével szórakoztassa őket munka közben (Vámosi-Zárayt választott).

Az óvónők továbbra is aktívan tartják a kapcsolatot az ovisaikkal videóüzenetek és a szülőknek küldött játékos ötletek formájában. Egyszer az intézményvezető maga is feltöltött egy videót, amelyen mesét mond a gyerekeknek – úgy érzi, bátor vállalkozás volt a részéről több száz család elé leülni mesét mondani úgy, hogy nem kap visszajelzést. Azaz dehogynem kap, csak kicsit késleltetve! Rengeteg család üzent és üzen azóta is az ovinak, küldik a gyerekeik alkotásait vagy mondásait, a köszönetnyilvánításokat. Az ominózus akcióra válaszul a szülők például rögtön elkezdték feltölteni azokat a fotókat, amelyeken a gyerekeik megcsodálják az ovi kerítésére rögzített rajzos üzenetet.

Mint az intézményvezető mondja, soha nem érezte még ennyire ezt a kölcsönösen támogató összetartozást a családok és az óvoda között, mint most. Szó szerint áramlik a szeretet...

óvoda,üzenet
Forrás: Tóth Tamás